"Agyunk öt különböző hullámokon mozog, ezek közül egyik az alfa, amit az agykontrollból már ismertem, a másik az a bizonyos théta, az az állapot, amikor már majdnem az alvás szintjén vagyunk, de még nem nyomott el az álom. Percekben, másodpercekben mérhető ez az állapot azok számára, akik - hozzám hasonlóan - nem tudják, hogy ezeket a hullámokat meglovagolva komoly változások érhetők el. A théta a tudatalatti küszöbe: thétában agyunk ugyanis olyan állapotban van, amikor rendkívül fogékonnyá válik a tanulásra, a gyógyításra, a rossz szokásminták, függőségek, fóbiák feloldására - mindezt sebesen; nem kell hozzá hosszú heteken, hónapokon át tartó önismereti és isten tudja miféle tréning. Elég a technika elsajátítása, a pozitív átalakulásba vetett megrendíthetetlen hit, és a változás gyorsan elérhető.
Az agykontrollhoz hasonlóan thétába is sok gyakorlással és egy jó nagy adag kreativitással vezet az út, amihez kezdetben szükséges az oktatók segítsége, akik megannyi, szinte már unalomig ismételt szimbólum mentén rögzítik az ember elméjébe a thétába vezető utat."
Hát eléggé misztikusan hangzik ez így elsőre talán, de annyira mégsem az. Egy barátnőm beszélt rá, hogy menjek el egy hölgyhöz, aki ezzel foglalkozik, mert neki anno sokat segített. Hát elmentem, mi veszteni valóm van, max az óradíj amit fizettem ezért, de azt hiszem kijelenthetjük, hogy az lombik szinten elenyésző. Eléggé kétkedő vagyok az ilyesmikkel, de egész kellemesen csalódtam. Ami tetszik, és ami mindenképp kell, hogy el tudjam ezt egyáltalán fogadni, hogy itt nem egy ördögtől való dologról van szó, hanem imádkozhat az ember JóIstenhez, kérheti az Ő segítségét. Leginkább talán egy pszihológushoz tudnám hasonlítani, aki kérdezget, és akinek válaszolgat az ember, és mindezt úgy teszi, hogy elviekben théta állapotban van, és kéri a JóIsten segítségét a felismert dolgok megváltoztatásához. Féltem tőle, hogy nem fog ez nekem sikerülni, túl tudatos vagyok, nem tudok én lemenni holmi thétába. A hölgy viszont megnyugtatott, hogy sikerül ez mindenkinek, és nem is tudok róla, de sokszor vagyok ilyen állapotban, csak észre sem veszem. Például amikor autót vezetek egy rutin úton, és a gondolataim elszállnak teljesen máshova, és egyszer csak megérkezem, de gőzöm sincs hogy hogy kerültem ide kb, csak rutinból vezettem...na nekem ilyen sokszor van amikor anyuékhoz megyek a rakparton, ami tök unalmas, sok figyelmet nem igényel, és mindig elkalandozik a gondolatom.... szóval különböző meditációs képeken keresztül vezetve azt hiszem sikerült eljutnom ebbe az állapotba ott - mert észre sem vettem, hogy 3 órát eltöltöttem, úgy elrepült az idő. Nagyon jó érzékkel kérdezgetett a nő mindenféle dolgokat a családomról, előző kapcsolatomról, gyerekkoromról....és bizony szerintem eltalált egy-két fájó pontot, amiről nem is igazán tudtam idáig, hogy azok fájó pontok, de sokat sírtam közben. Sok mindent más szemszögbe helyeztünk, és levontunk belőle tanulságokat. Aztán remélem tényleg tanulok is ezekből, és nem csak a tudatos énem akarja ezt, hanem szépen tudat alatt is letisztulnak dolgok. Ami a fő konklúzió, és most részletekre nem szeretnék kitérni, hogy van bennem egy bizony félelem, hogy nem vagyok elég szerethető, hogy elhagynak, hogy nem figyelnek rám - és ezek miatt, hogy ez ellen küzdjek folyamatosan tökéletességre törekszem, mindig maximumon felül akarok teljesíteni, és ez az életem minden szintjére igaz. Nem tudom magam elengedni szinte sosem, és elhinni, hogy akkor is szeretnének, ha csak magam lennék, ha nem csinálnám azt a sok mindent, hogy szimplán csak magamért is szerethető vagyok. Ez amúgy úgy érzem tényleg igaz rám kicsit, most pedig ennek sok okát feltártuk, hogy miért alakult ez így ki bennem. Felhívta a figyelmemet arra is, hogy a többgyerekes család modellt is elképzeltem, felállítottam magamnak, és most hogy nem sikerül, hogy kudarcot kell szenvednem, félek, rettegek, és emiatt nagyon nehezen viselem, és már-már túlzásokba esve küzdök, hogy ne így legyen. Beszélgettünk az orvosi dolgokról is, felvázoltam nagyjából helyzetünket. Azt mondta, szerinte a kisfiamnál azért sikerült a lombik, mert akkor akkora hittel mentem bele az immunkezelés (IVIG) miatt, hogy nem is alakulhatott másképp. Érdekes, de visszagondolva, lehet benne valami. Szerinte fog sikerülni újra, ő szinte biztos benne, csak egy-két akadályt, blokkot fel kell oldanom magamban - el kell tudjam hinni újra, hogy sikerül, és lesz Istinek kistesója (szerinte amúgy egy kislányunk lesz - na ezt nem tudom miből szűrte le, de én örömmel fogadnám, bár hozzáteszem teljesen mindegy:), illetve azt is el kell hinnem, hogy nem azért szeretnek majd, mert szültem két gyereket (akkor is szerethető lennék, ha egyet sem szültem volna), hanem magam miatt, és ez nem szabad, hogy összekapcsolódjon bennem. Nem tudom igazán megfogalmazni, hogy miért, de jó élménnyel jöttem el, és azóta sokat gondolkozom az elhangzottakon. Valahogy úgy érzem vissza kell még mennem, szóval jövő hétre bejelentkeztem még egy alkalomra. Hátha ez segít...hátha ez az amit kerestem, hogy lelkileg is fel tudjak készülni, és helyreálljon bennem minden, és így tudjunk belevágni következőre!
