A szülés

Először is nagyon szépen köszönjük a sok kedves jókívánságot, nagyon jól esett!

Annyi, de annyi mindent szeretnék már írni, de nem mondom, hogy jól állok idővel....három gyerek az három gyerek - de úgy élvezzük!

Na de haladjunk szépen sorban, először a szülésről:

Hétfő reggel korán keltünk, Isti valamiért nem aludt sokáig. A megelőző hétvégén nagyon sok mindent csináltam magamhoz képest, voltunk étteremben, sétálni, szóval tényleg tettünk vettünk, mert hát lelkileg már úgy voltam vele, hogy ha jönni akarnak, hát jöjjenek. Rettenetesen aludtam amúgy, szinte már alig aludtam pontosan, iszonyat gyomorsavam volt, ébren mászkáltam éjjel, ittam, ettem, pisiltem óránként, forgolódtam.... Egyszer csak csengettek, a babysitter volt, el is felejtettem, hogy megbeszéltem vele, hogy jön. Megérkezett és közölte, hogy ő azt álmodta, hogy addig indul be a szülés, amíg itt lesz nálunk. Én csak nevettem, hogy áááááh, mostmár tuti szerda lesz ebből. Örültem neki, hogy jött, legalább játszik Istivel, én meg pihenhetek gondoltam, István úgyis elment az irodába. Le is feküdtem a hálószobába kicsit, talán aludtam is egy fél óra, órát. Amúgy tény, hogy hideg frontot sosem éreztem, de a meleget igen...és most jött a meleg. Fájdogált a hasam, egész erősen fájt, de inkább azt gondoltam megint nyomnak valamit a Bentlakók, valahogy nem is gondoltam a szülésre, mert azt hittem, hogy biztosan szerdán fog ez velünk majd megtörténni, ahogy az tervezve volt. Egyre jobban fájt. Na mondom felkelek, és pisilek egyet, mert akkor biztos megkönnyebbülök, lesz helyük jobban. Kimentem és látom, hogy teljesen átázott a carefree betét, még a bugyim is vizes alatta. Biztos voltam benne, hogy ez az, ez bizony magzatvíz! Hívtam a férjem. Felvette a telefont, mondja Hello, mi a helyzet? erre én, mondom, Szia, és Nálad?  - hogy miért nem böktem ki rögtön azt nem tudom, majd mondja: Azt hittem azért hívsz! Már mindig úgy megijedek, ha hívsz. Erre mondom neki, hogy Szivem, most tényleg azért hívlak, azt hiszem folyik a magzatvíz. Mondta, hogy indul haza, és nagyon örül! Mondtam neki, hogy még hívom a szülésznőt, hogy ez tényleg az-e, persze biztos voltam benne, hogy igen, de ilyenkor bizonytalankodik az ember.

A szülésznőm mondta, hogy tegyek be papírzsepit, nézzük meg hogy ázik át, csörögjek újra tíz perc múlva. De én ehelyett beszálltam a tusolóba, hajat mostam meg ilyenek. Mikor kiszálltam már intenzívebben folyt a lábamon. Hívtam a férjem, hogy szóljon anyósomnak is, jöjjön, mert menni kell. Hívtam újra a szülésznőt, mondtam, hogy ez tuti magzatvíz. Megbeszéltük, hogy egy, másfél óra múlva találkozunk a szülőszobánál, ő hívja Baltschik dokit is. Még pakolásztam pár dolgot, illetve Istinek is összepakoltam. Hamarosan megérkezett a férjem, nagyon boldog volt, mert ő ezt így szerette volna, hogy magától induljon be. Én kicsit féltem, vagy inkább nagyon, de nem mutattam semmi ilyesmit Isti miatt. Hamarosan megérkezett anyósom és apósom Istihez, mi meg indulásra készen voltunk. Még megölelgettem jól Istit, és indultunk. Felhívtam anyut, mondtam neki is hogy megyünk szülni. A kocsiban már kicsit kiengedve az addigi tartásomból picit elpityeregtem magam. Hamar megérkeztünk, és mentünk fel a szülőszobára. A szülésznőm, Kati még nem ért be, de megkezdtünk egy ctgt. Aztán hamarosan jött Kati is, átvette a dolgokat. Nem sokra rá ott volt Baltschik doki is, még egyszer kérdezték, hogy akkor a természetes úttal ne is próbálkozzunk, ugye? Hozzáteszem fájások sehol sem voltak....mondtam hogy ne, startoljon a császár. Milyen jó hogy így döntöttem! Hiszen Anna volt az A baba, és 1 kgval kisebb volt! Igy nehéz dolgom lett volna.  Bementünk egy szülőszobába, ott levetkőztem, a doki megvizsgált. Mondta, hogy ez bizony tényleg magzatvíz, és hogy intézi a műtőt. Közben kértem, hogy ha lehet intézzenek egyágyas szobát. Mondták, hogy ez sajnos esélytelen, mert a frontok miatt annyian szültek meg, hogy nincs is hely szinte az osztályon, nemhogy egyágyasban. A legjobb amit intézni tudtak az egy kétágyas fürdő nélküli szoba volt. (szerencsémre, és a dokim és szülésznőm közbenjárásának hála másnapra mégiscsak kaptam egy egyágyast!!!) Bejött közben az anesztes doki, aki egy kedves fiatal lány volt, és mint kiderült a nevem alapján ismertük is egymást, egy távoli rokonunk felesége volt. Nagyon aranyos volt, átbeszéltük a spinált. Aztán egyszer csak jött a műtősbácsi, és bevitt. István elkísért a bejáratig. Újítás a Jánosban, hogy apuka is bejöhet a császárra. Mondjuk az én drágám nem akart, és a dokim sem díjazza ezt, így ő leült kint a kis barna apuka fotelben.

Nagyon barátságtalan amúgy ez a műtő. Nagy, régi szürkés padló, valahogy olyan rideg egy hely. Jó érzés volt, hogy az anesztes doki ismerős. Kedvesen beszélgetett velem, és mondta, hogy akkor hajtsam előre a fejem, szúrja a spinált. Szúrta, de nem sikerült, majd szúrta újra, megint nem, és megint és megint és megint...Már senki nem akarta elhinni, hogy még mindig nem sikerül. Én is kezdtem bepánikolni. Bár az sem kellemes, hogy vagy 10x gerincen szúrnak, de ez érdekelt a legkevésbé, azon kezdtem aggódni, hogy mi lesz ha nem sikerül?!!? Imádkoztam hogy menjen már, de nem ment. Kérdeztem, hogy ilyenkor mi van, mondták, hogy ha nem sikerül, akkor altatás. Na ezen még jobban kiborultam, mert ezt nagyon nem akartam. Hívtak végül egy másik dokit, egy gyakorlottabbat. Neki elsőre sikerült beszúrnia, megéreztem azt a bizonyos villanást a lábamban, és tudtam, hogy sikerült. A szülésznőt kiküldte a dokim szólni a férjemnek, hogy ne aggódjon, még csak most fogjuk elkezdeni. István mondta utólag, hogy ekkor hátradőlt, hogy nyomkodja kicsit a telefonját, mert még tuti sok idő, nem hitte volna, hogy kb 5 perc múlva már hallja felsírni a gyerekeit. Engem hátrafektettek, lekötöztek, és jött a dokim, aki már szintén türelmetlen volt, és végre nekilátott. Kérdezte miket érzek, mondtam hogy csak kis matatást. Mindeközben szerintem a stressz miatt, hogy nem fog menni a spinál kicsit rosszabbul lettem, így oxigént kaptam maszkból. Aztán pikkpakk hallottam, amint mondják, hogy ez egy kislány, majd valaki hogy egy kisfiú, aztán a dokim mondja, hogy nem, ő egy kislány, azaz Anna. Nem sírt túl hangosan, de sírt, jobban mint ahogy anno Isti. De sokat ezen gondolkozni nem is tudtam, mert rögtön jött egy újabb felsírás, na ez már aztán erős volt, ő volt Attila. A fejemnél mindeközben az anesztesek mondták, hogy szép nagy babák. Vitték ki őket lemérni. Hihetetlen, de annyira megkönnyebbültem, és itt most nem lelkileg, hanem testileg értem, miután kivették őket. Mintha addig alig lett volna levegőm háton fekve, de most iszonyatosan megkönnyebbültem és fellélegeztem. Lehet ezt csak beképzelem, nem tudom így volt-e, de érdekes érzés volt. A babák kivétele hihetetlen gyorsan meg volt, nem is hittem el, és semmit de semmit nem éreztem belőle. Nagyon jó élmény volt. Aztán mondta a dokim, hogy most összeraknak engem, ez több idő lesz úgy készüljek. De gyorsan elment ez a negyed óra, húsz perc is, mert kb ennyi volt, hiszen közben behozták Annát először, mondták a méreteit, 2450g, 50 cm. Elégedett voltam. Megpuszilgattam a kis magzatmázas fejecskéjét. És már ott állt mögötte Attila is a másik szülésznő kezében, na az ő méretein le is döbbentem 3300g, 54 cm, azon meg pláne hogy ekkora a különbség, erre nem számítottam. Ő is kapott pár nagy puszit, nagyon jó érzés volt a kis ragacsos arcukat puszilni, odabújni. Aztán mondták, hogy most viszik Őket Apukájukhoz. Boldog voltam, hogy minden rendben velük. Az ismerős anesztes dokinővel beszélgettem, jól teltek a percek. Egy ilyet hallotam csak a műtétből, hogy az egyik doki kérdezte a dokim, hogy mi az ott, a lépe? Aztán mondta a dokim, hogy nem, az egy hasizom....hamar végeztek, gratulált a dokim, és jött is műtősbácsi, átemelt a tolós ágyra, és elindultunk kifele, ahol ott volt a férjem a kicsikkel. A szülésznő elvette a Pindurokat Tőle, és elindultunk vele és a műtősbácsival a szobám fele. Mondták, hogy feküdjek, a fejem ne emeljem meg, hamarosan láthatjuk újra a Kicsiket. A férjem képeket mutogatott amiket akkor csinált. Kicsit kipakolászott, és hirtelen megérkezett a szülésznőm a két kisbabánkkal: de örültem nekik!!!!!! Annának 9/10-es lett az Apgarja, Attilának 10/10-es. Odaadták a kezemben mindkettőt!!!! Le is fotózott velük István, ahogy egyik oldalamon egyik, másikon a másik fekszik. De jó érzés volt!!! Aztán egy fél óra után elvitték őket vizsgálatokra, fürdetésre, de utána mondták, hogy 6ra István értük mehet a csecsemős osztályra.

Innen folyt köv., felsírt Attila, Isti meg éhes..... maga a császár ezidáig csodás élmény volt, még a kis spinális nehézségekkel egyben is. Csoda volt, hogy minden rendben van a Kicsikkel, mert nagyon bennem volt az Istis rossz élmény, amikor elvitték őt. Boldog voltam, még nem fájt semmim, és fantasztikus érzés volt, hogy kint van egészségben a két Kisbabám!