"Körmei már túlnőnek az ujjbegyeken. A magzati szőr nagy része lekopott a bőréről, de lehet, hogy még születése után találsz sötét pihéket a homlokán, fülén, hátán. A magzatmáz is kezd felszívódni, bár az újszülöttek többsége maszatosan jön világra. Ezt a kenőcsös anyagot, ami megóvja a pici bőrét a felázástól, régen a bábák nagy becsben tartották, bőrápolóként a saját kezükre kenték."
Hihetetlem, de anniyra jól vagyok. Pár napja valahogy úgy érzem, hogy majd kicsattanok, sok energiám van. Tegnap voltunk ctg-n is, Istike nagyon jól érzi magát, méhösszehúzódásokat pedig nem mutatott a gép. Ez érdekes, hiszen már 2 hete tök sok összehúzódás volt, most meg semmi. Mindegy, nem baj, de azért persze lassan azt hiszem indul a türelmetlenkedés :), különösen, hogy megszületett egy kedves olvasóm-sorstársam babája, akivel szinte egy napra voltunk kiírva. Zeke doki nem is csinált ultrahangot most, sőt méhszájat sem nézett, azt mondta majd jövő héten. Viszont most először mondta, hogy ne aggódjak ha beindul, mert nem utazik sehova hétvégén sem - szóval beér hamar, ha szükség lenne rá :) - ez kicsit most valamiért bíztatást adott, hogy annyira lehet hogy mégsem biztos ő abban a 12-ében.
Tudom, hogy hamarosan itt van a mi időnk is persze! Úgyis márciusi babát szerettem volna, az pedig holnap itt van, szerintem mostmár ezt biztosan megvárjuk, aztán meglátjuk.....annyi biztos, hogy mi most mindent megteszünk annak érdekében hogy induljon el Istike: sokat sétálok, szedem a homeos bogyókat, iszom a málnalevél teát, csináljuk a gátmasszázst (ez kicsit fáj), és beindítottuk a nagyüzemi természetes prosztagladin adagokat is - ez persze a legjobbb rész az egészben, hátha a szex megteszi a hatását, ha nem akkor pedig volt pár jó kis esténk :).
Egy szó, mint száz: hihtetelen, hogy itt tartunk, hogy bármely pillanatban megszülethet a kisfiunk, akire annyira sokat vártunk, és akit mindjárt a kezünkben tarthatunk. Nagyon várom a nagy pillanatot, és hogy megpuszilgathassam Őt! Annyira izgalmas!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Juj, de izgi! Nagyon szorítok nektek! Könnyű, gyors szülést!Minden legyen úgy, ahogy eltervezted, ahogy szeretnéd! 3-a nagyon jó nap. :)))
VálaszTörlésNekem március 9-én lesz a szülinapom :) Szép ez a várakozós időszak, de (lehet,hogy közhely) használd ki a pocakosság minden percét,mert ha megszületik a kisfiatok akkor is hiányozni fog a poci, ha hiszed ha nem :) Könnyű, gyors, csodaszép emlékekkel teli szülést kívánok szívből :)
VálaszTörlésSzia. Zugolvasó voltam eddig, de csak beköszönök már. :) Akkor kezdtelek olvasni, mikor valami olyasmi címe volt a postodnak, hogy terhes vagyok, és boldog. :) Nekem két kisfiam van, szóval tudom, hogy mennyire szép időszak elé nézel. Ha olvasnál szívesen küldök meghívót hozzám. Nagyon könnyű szülést kívánok Neked, és tényleg ezek az utolsó napok a legizgisebbek. Drukk-drukk
VálaszTörlésKöszönöm a bíztatást, és a jókívánságot! Szívesen olvasnálak én is, a mail címem: kteszterbarbaraKUKACgmail.com, ide küldenél meghívót?
TörlésMindenkinek nagyon köszönöm a bíztatást, és drukkokat, tutira mnagyon jól fog majd jönni :)
VálaszTörlés