Az a helyzet,hogy azt figyeltem meg, hogy Isti jobban alszik, ha nem én fektetem. Az elmúlt hetekben kétszer volt olyan hogy anyósom fektette, akkor reggel 6ig aludt mindkétszer. Tegnap este lánybúcsún voltam, és apuci altatta el, igaz Budapesten, de reggel fél 10-ig aludt este fél 9-től!!!!! Újra végigaludta az éjjelt:). Mi lehet az ok??? Arra gondolok, hogy talán az, hogy én ugye szopiztatom este, ők viszont tápit adtak neki. Igaz, én is megkínálom tápival, és eszik is még belőle, de nem annyit. De lehet, hogy nem is erről van szó, nem tudom. Most persze más, hiszen itthon vagyunk, szóval kíváncsi vagyok mi lesz ma.....jó lenne, ha visszatérne a jóalvó Istike.
Olyan cukorfalat, annyit nőtt, és ezt most látom igazán itt Pesten. Már csúszva,mászva bejárja a lakást, persze csak lassan még, de neki kell látnunk gyerekbiztossá tenni a dolgokat. Első körben úgy szeretnék egy olyan porszívót, ami ilyen állós, es csak leemel és körbeszaladok vele. A másikat a rohadt zsinórjával, csövével utálom elővenni, összeszerelni mindig. Ugyan nem vagyok tisztaságmániás, de kutya mellett úgy látom muszáj lesz naponta,kétnaponta felporszívózni, amíg ez a csúszó-mászó korszak tart!
Ezen kívül van két baromi "praktikus" szépséges hosszúszőrű szőnyegünk a nappaliban, na azt most elküldöm kitisztíttatni, mert takaríthatatlan, de szerintem utána sem teszem le, hanem egy ideig összecsavarva fog pihenni. A lakás mostanság kicsit túlzsúfolt, szóval pár bútordarab most felkerül a vaterára - majd az árából veszem a porszívót. Nálunk minden éles sarkú, lent van, mert úgy designos...szóval lesz dolgunk bőven.
Istike egyre többet ül. Mostmár a kiskutya pózból elemeli az egyik kezét, azzal nyúlkál, fogdos közben. Rupival is egyre jobban van, sokszor simizi, vagy épp húzza a szakállát Isti, de ő nagyon kedvesen tűri. Olyan rendes kutya! Például Isti játékait, még a labdáját sem veszi soha a szájába, békén hagyja őket, viszont a saját kis csomórongyát odaviszi Istinek - na ez cuki, de annyira nem az, amikor az okos kisfiam ezt be akarja tenni a szájába!
Már rég akarok írni a napirendünkről. Persze ez még balatoni dolog, lehet itt majd módosul:
-reggel 9 körül ébredés (reméljük átaludt éjjel után, vagy 4-5fele szopi),
-utána tisztábatevés öltözés, gyors főzés Istinek (ez pikkpakk az avent gépemnek hála:)
- reggeli (vagy inkább már tizórai): ekkor alig eszik Istike, ha evett éjjel, ha nem, akkor persze eszik - ez tejcsi/próbálgatom a gyümit keksszel is
- alvás (ezt szereti, könnyen elalszik, és min. 1-2órát alszik)
- ebéd: főzelék
- éhes lesz hamar, kap tejcsit kb másfél órára ebéd után
- játszás szőnyegen
- délutáni alvással próbálkozunk, de nem nagyon megy
- tejpép evés gyümivel: ezt nagyon szereti, nem oly régóta kapja
- séti Rupival
- ekkor már fáradt, játszás, de inkabb gyors alvás,ha nincs túl késő, de 6 után már nem jó, ha alszik
- esti "verkli",ahogy a férjem nevezi: fürdetés,etetés,altatás kb fél9-9
Na ez kicsit összecsapott, de nagyjából ezeket csináljuk egy uncsi napon. DE majd minden nap van valami program, igy az még bejön a képbe: vendégség, tali pici barátokkal, ősztől meg szeretném vinni baba-mama jógára megint, ringatóra, meg esetleg úszásra. A lényeg, hogy minden perce szuper, és kiélvezem!!!!