Voltunk Olaszországba, elkísértük Papát Istikével, mert kis munkája volt arra. Útba ejtettük Velencét is, ami még mindig csoda-csoda szép, és fantasztikus hangulatú hely. Összeségében nehéz megállapítani, hogy Istivel tavaly ilyenkor mikor Ausztriában voltunk volt-e könnyebb utazni, vagy most - egy biztos, most nagyon élvezte a dolgokat, és ezt jó volt látni!
Ami tavalyhoz képest előnyösebb:
- tényleg élvez mindent, sok új szót is tanult, például hajó-hajó az új sláger Velence miatt
- mondja amit szeretne: ebi, hinta, kiszállsz, cucc (ez a cumi), keksz, iszi, alma, tejcsi....ez persze néha nehéz is, mert elkezdi hajtogatni hogy ebi-ebi és nehéz megértetni vele, hogy még egy 10perc es hozzák
- mindent eszik, már külön rendeltem neki többször is amikor étteremben voltunk, nem is csak az enyémből evett
- tök jól bírja ha este kicsit később fektetjük, élvezi akkor is, hogy még program van
Ami nehezebb:
- az önálló akarat, és azt hiszem ezzel mindent leírtam....tavaly még magamra kötöttem, és aludt rajtam amíg mi várostnéztünk, stb....persze babakocsiban most is remekül alszik délután egy két órát, amit ki is használtunk, de azért ha ébren van, akkor úgy kell alakítani, hogy ő is futkoshasson, és élvezze a dolgokat , különben indul a hiszti- jól is van ez így
- étterembe menni, különösen Olaszországba, ami nem épp gyerekbarát sok szempontból, mint Ausztria, pl Velencében volt olyan hely, ahol egy az egyben közölték, hogy babakocsival és gyerekkel nem tudnak asztalt adni!
Annyira aranyos korszak ez, amikor minden nap tanul egy-két új szót Isti. Nagyon cuki kis babanyelv, vagyis ez már majdnem felnőtt nyelv, csak még sok szót nem teljesen jól mond, de pont ez benne a tündéri! Azt nem tudom, hogy ilyenkor nem rossz-e ha mi is pl elkezdjük a cumit cuccnak hívni, stb...vagy nekünk mindig helyesen kellene-e mondani?! De most ez a mi külön kis nyelvezetünk, családi nyelv, és úgy élvezzük.
Hétfőn megyek Zeke dokihoz. Nem jött meg azóta, most nagyon úgy éreztem hogy megfog, de nem...már 33.napon vagyok, szerintem a ciszta kicsit megkutyult mindent. Kíváncsi vagyok a hétfői uh-ra. Azon sok múlik, illetve azon is, hogy mikor jön meg és akkor eldől hogy mikor, hogyan tovább. Az immunkezeléseim hatása sajnos szerintem már múlóban, így egy lipidet tuti beadatok a fagyasztott beültetések előtt majd.
Szuper lehetett Olasz,mi 4 éve jártunk ott. Igaz,akkor még kettesben :) gyerekkel nyilván más lenne. Nekem az is furcsa volt Velencében,hogy az utcákon talán összesen két padot láttam,de gondolom ez azért van,hogy beülj valahova és fogyassz. Mi rossz helyet választottunk,gondoltam eszek egy igazi olasz lasagnet,kaptam is... A közepe hideg volt,gondolom úgy mikrózták,mindezt 7 euroért :( a város egyébként szép (és néhol nagyon koszos),pár zártabb udvarba is bekukkantottunk,lenyűgöző volt :) a "cuccról" annyit,hogy a mi 2 évesünk a szeretett párnáját pápónak vagy pápókának hívja és igen,már mi is így említjük :)) nincs ebben semmi rossz szerintem,a többi szót úgyis helyesen mondjátok,az ilyen cukiságok meg átragadnak a szülőkre is,annyi baj legyen.
VálaszTörlés