Keresés ebben a blogban

2015. november 16., hétfő

Hajdú doktornőnél 27+3

Ma voltunk a Hajdú doktornővel még a 18.hetes genetikán megbeszélt kontrollon. Annyira aranyos és kedves volt! Jó látni, ha valaki így élvezi a munkáját. Mindent rendben talált, mindkét baby jól van, szépen nő, és a méreteik között is csupán alig van eltérés, egyes terhességnek megfelelő méretűek:
A baba, Anna: 1029gr
B baba, Attila. 1100gr
Mindketten fejvégű fekvésben vannak, ezt legutóbb már Baltschik doki is mondta. És most Hajdú doktornő is, mint Baltschik doktor kérdezte, hogy gondolkozom e a természetes szülésen, ha minden ilyen ideálisan marad. Baltschik doktor a multkor hozta ezt föl, persze mondta, hogy érdemben erről 34-35.héten beszélhetünk újra, de hogy ő bizonyos feltételek esetén támogatná a természetes szülést. Nem vagyok én semmi jó elrontója, nekem csak az a fontos, hogy úgy csináljuk, hogy a babyknek a legjobb legyen! És ne kockáztassunk semmit se! Nem volt könnyű szülésem Istivel, de nem is ez a lényeg, lehetne ez most más....de csak akkor ha tényleg biztonságos. Érdekes például felhozta Baltschik doki, hogy ha a Kicsik 3kg körül lesznek, akkor eleve ezt nem valószínű hogy támogatja, mert olyankor már túl nagyra tágul a méh, és nincs rendes fájástevékenység. És én bízom benne, hogy megnőnek ilyen szép nagyra odabent! Az lenne a legeslegjobb! 
Mindenesetre amúgy megnyugtató volt, látszott hogy nem eröltet semmit, és kellően körültekintő. De ezen azért még van pár hetem gondolkozni...azért fura, nem hittem az elején hogy ez egyáltalán opció. 
Hogy vártam a 18.heti genetika után ezt a mai napot, és most itt van! És hála Istennek minden rendben velünk. Most a szilvesztert várom nagyon, az a 34.hét, utána már úgy érzem nyugodtabb leszek sokkal, addigra szépen megnőnek odabent és kifejlődik mindenük. Addig sok a teendőnk, nemsokára tapétázunk, és készülnek a kiságyak. Aztán jöhet a babacuccok összekészítése:). És babakocsit is venni kell! Szóval bízom benne, hogy gyorsan elszáll ez az idő, és minden rendben lesz. Utána meg jön a január, amikor minden bent töltött hét egy ajándék, és már tuti nehezen fogom bírni a nagy pocakot, de az már a célegyenes lesz. ...... Na ilyen kis tervekkel nyugtatom magam, és próbálom kitölteni a hátralevő heteket! Tudjátok hogy van ez....
Vicces, Istivel nem voltak ilyenek, de most van egy két igazi terhes kattanásom:
- fogmosás (azért nagyon nagyon odavagyok)
- dmes almás denkmit törlőkendő szagolgatás
- van egy új cipőm, és annak a szaglászása
....szóval most megtudtam, hogy tényleg vannak ilyen kis őrületek pocakosan:))). 

2015. november 5., csütörtök

Cukorterhelés és egyebek

A héten voltam meginni a fincsi cukros löttyöt. Ami nagyon jó, hogy Baltschik doki betegei ha akarnak nem kell a nagy laboros helyre menni, hanem egy kedves Erika nevű hölgy leveszi a véreket ahol a ctgket csinálják. Ez így sokkal jobb, mint ezer ember közt várakozni. Nem is engedett ki a szobából ikrekkel való tekintettel az első vérvétel után. Eleinte jól voltam, de kb 1 óra magasságában, amikor jött a második vérvétel, akkor jöttek a csillagok is, és a szédülés....szóval a második órát már fekve töltöttem. Hála Istennek minden rendben lett, és mire letelt a két óra én is teljesen jól lettem. Eredményt még várom, remélem minden rendben lesz vele, mert őszintén bevallva azért sokat bűnözök különböző édességekkel....igyekszem visszafogni magam, de néha olyan jól esik!

Éjjelente zsibbad a kezem továbbra is, de annyira még mindig nem vészes mint Istinél volt. Szerintem ez egyértelműen a memóriahabos matracnak köszönhető, ami amúgy a hasamat is olyan kényelmesen kitámasztja. Többnyire jól alszok szerencsére, bár pont tegnap éjjel nagyon rosszul aludtam. Vagy három órát forgolódtam, és zakatoltak a gondolatok bennem....

A Pindurok többnyire sokat mozognak, nem túl sokat, de olyan megnyugtató mennyiségben, hogy egy ilyen paramami, mint én se aggódjon. Na persze pont az elmúlt két napban alig volt valami kis mocorgás, már a szívhanghallgató is előkerült, amit nem is tudom hány hete nem használtam. Ma viszont visszatért a kis jókedv, és megint sokat ficánkoltak legnagyobb örömömre. 

Hétfőn voltunk kismamafotózáson. Istivel is voltam, de ez most ezerszer jobb volt, hiszen egy csomó olyan kép készült, főleg olyanok, amiken Isti is ott van, és olyan jók lettek! 

Jövő héten elutazik a férjem Németországba munka miatt. Rossz lesz nélküle lenni. Persze itt lesz nekem Isti és Rupi, és a két kisbabám a pociban, de azért nagyon fog hiányozni. Arról nem is beszélve, hogy esténként azért már eléggé hulla vagyok, és akkor nekilátni kutyát sétáltatni, Istit fürdetni...hát nem épp pihentető. De azért meg leszek, majd jön a család kicsit besegít, meg Isti is olyan nagy fiú, és ha épp nincs valamiért rossz napja, akkor olyan segítőkész és együttműködő. Remélem gyorsan elröpül majd ez a pár nap....

És íme egy 25+3 napos ikres pocak, és persze a gyönyörű nagyfiam:




Nevek

Jaj ezt is de rég óta szeretném már megírni! Szóval eldöntöttük hogy fogják hívni a Kistesókat...

A kislány Anna lesz. Ez egyértelmű volt, gyerekkorom óta ez a kedvenc lánynevem, és a férjemnek is nagyon tetszik. Tudom, hogy mostanság igen népszerű ez a név, de ez van, ennek ellenére nem változtatunk, és maradunk az eredeti tervnél, ami mindig is az volt, hogy ha kislányunk lesz, őt Annának nevezzük. Ez egy gyönyörű egyszerű név, és rengeteg cuki becézése is van, a legjobban a Panka tetszik. De ez majd úgyis a gyakorlatban dől el:)

A kisfiú Attila lesz. Ez nehezebb döntés volt, sokáig keresgéltünk. Végül apukám miatt is döntöttünk emellett, ő ugye Attila. Meg nagyon tetszik, hogy így két A betűs nevünk lesz! Egy ami hátrány, hogy a névnap, ami január 7. elég közel lesz egy január végi szülinaphoz, de azért ez nem akkora tragédia azt gondolom. A becézését meg nem tudom hogy lesz, talán Ati, Atis....meglátjuk, de szerintem ez így becézés nélkül is szépen cseng!

Tegnap megrendeltük a babaszoba tapétát, pár hét a szállítás, így valamikor november vége fele készül majd a szoba! És ma meg eladtam az ABC design babakocsit....fura érzés volt, de hát ez nem lesz jó nekünk, helyette egy szuper ikres babakocsit veszünk majd, azért sok szép emlék kötött hozzá! Nagyon jó érzés foglalkozni már ezekkel a dolgokkal, és tudom hogy most kell, mert aztán 30pár hetesen ki tudja hogy lesz energiám, meg akkor pont jön a karácsony is. Szóval apránként de készülődünk:)))