Császár folyt., kórházi napok

Nem könnyű időt találni írni, pedig nagyon le vagyok maradva:) - na de folytassuk onnan hogy:

6 órakor István értük ment a csecsemő osztályra, és szépen lefürdetve hozta is őket. Ekkor beszaladt anyu,apu és a tesóm egy 5 percre csak épp rájuk nézni, mert annyira kíváncsiak voltak. Ekkor már kezdett kimenni az érzéstelenítés, elkezdtem érezni a lábam, és sajnos ezzel együtt azt is hogy fáj....
A Kicsiket próbáltuk mellre tenni, de így kiterülve, úgy hogy tilos felemelni a fejemet nem volt ez egy könnyű mutatvány, de akárhogy is nagyon jó érzés volt, hogy ott szuszognak rajtam:). Még apósom is beszaladt egy 5 percre megnézni őket, szóval zajlott az élet rendesen. Én anyu szerint elég zöld voltam, de ez nem csoda, mert azért sok vért vesztettem, és kapásból nagyon alacsony szintről indult ugye a hemoglobinom. Vérátömlesztési határétéken voltam, de szerencsére megúsztam ezt. István olyan 7-fél8 fele ment haza, akkor vitte vissza a Babyket is a csecsemőre. Szerencsém volt, mert a szülésznőm pont éjszakás volt, így ő még kihozta őket mégegyszer olyan fél10 fele. Minden perc csoda volt, amikor ott voltak, és akkor legalább el is felejtkeztem arról, hogy közben már eléggé fáj.
Ami a fájdalmat illeti nagyon szar volt igen, de azért annyira nem volt durva mint egy természetes szülésnél a kitolási fájások....a legrosszabb az volt, amikor bejöttek és nyomkodták a hasamat, hogy jöjjön ki a vér, és húzódjon össze a méh. Na az borzalmas volt, de ez nyilván csak 1-2 perc volt mindig, kb összesen 6-7x. -kaptam sok oxytocin injekciót is, ez után is eléggé fájt, de mindig kértem fájdalomcsillapítót is, így kicsit jobb volt. Igazából szerintem ez így a legjobb volt, hogy délután volt a műtét, mert jött az este gyorsan, és bár nem volt egy álom éjszakám, de azért picit aludtam is, és valahogy így jobban elment az idő. Este kaptam egy "koktél" injekciót ilyen éjfél fele, meg akkor kicserélték a lepedőm, lemostak kicsit, és ennek hatására tudtam pihenni kicsit. A szobatársamnál kint volt a kisbabája éjjelre, de olyan jó kis gyerek volt nem is sírt egy picit sem. Sokat ittam, nagyon sokat, tudtam, hogy az fontos, és amikor már éreztem a tagjaimat elkezdtem próbálkozni az oldalra fordulásokkal. Ezt többen tanácsolták, hogy így edzem magam a felkelésre. Kb egész éjjel forogtam, erre arra, na persze ahogy bírtam, de egyre jobban ment. 5kor jött a nővér, kivette a katéterem, és mondta, hogy akkor most fel kéne állni. Szépen felültem, és fel is álltam, elmentem a csapig, arcot és fogat mostam. Nem is a fájdalom volt a legrosszabb, hanem, hogy szédültem kicsit és ilyen majdnem elájulok érzésem volt. De megcsináltam! A nővér is mondta, hogy nagyon ügyes vagyok, különösen hogy más ilyen vérképpel a fejét sem tudja megemelni. 6kor jött a szülésznőm, hozta a Piciket, próbálgattuk a szoptatást, öleltem, puszilgattam őket. Aztán visszavitte őket, és nekivágtunk egy pisilésnek. Messze volt az a wc, de sikerült kimentem, bejöttem, mondjuk majd elájultam mire az ágyamhoz értünk. Ekkor mondta a jóhírt, hogy lehet hogy délelőtt át tudok költözni egy egyágyas szobába, aminek nagyon örültem!
9kor jött anyu, vele elsétáltunk és kihoztuk a Kicsiket. Én alig bírtam ülni is, mert nagyon elájulhatnékom volt. Mondták, hogy tegyek fel hasszorítót, úgy könnyebb lesz, de persze amit bevittem, ami anno Istivel volt, az nem jött rá az óriás hasamra. Anyu kiment és hozott egy nagyobbat. Tényleg segített. Valahogy ez összetartott, és ezzel egész jól fel tudtam állni. És kellett is, mert költözhettünk az egyágyasba. Jól elfáradtam ebben az akcióba, de sikerült :)! És nagyon jó volt a kis külön szobában. 

A hasam ekkor még ijesztően nagy volt, azóta sokat ment vissza, de még azért van. Kilókat nézve 1hetesen 3kg van rajtam, ami szuper, de küllemre azért rohadtul nem vagyok elégedett. A bőr brutál lóg a hasamon, és ilyen undorító ráncos. Csak jobb lesz remélem, mert ez így siralmas:(((, na de ennek majd egy külön bejegyzést is szánok. 

Anyu egész délutánig bent volt velem, amikor pedig jött István, anyósom és Isti!!!!!
Annyira vártam a NAGY TALÁLKOZÁST. Istinek tetszettek a Kicsik, mondta hogy cukik, nevetett rajtuk ahogy hangokat adtak ki, fogta a kis kezüket, de leginkább nekem örült. És borzalmas volt, amikor haza kellett mennie, és én nem mehettem, ő nem maradhatott, sírt, nagyon sírt, és már én is sírtam....szerintem ezt a tesós dolgot még ott sem igazán fogta fel, kb a hasamra is adott puszit, pedig mondtam neki, hogy mostmár nincsenek ott bent, hanem itt vannak kint. Máskor is szokott nagyszülőknél lenni, és szeret is ott lenni nagyon, de valahogy tudta hogy ez most más, és egészen megviselte a dolog. Akkor nem sírt többet, de nem is hoztuk be többször. Viszont mióta hazajöttem csüng rajtam, nem enged sehova sem, ha a kabátom fele megyek már jön, rohan, és mondja hogy nem mehetek, és csak velem akar minden programot. Most már lassan három hét telt el, most kezd kiengedni ebből. De a szeretet ami köztünk van, valahogy más szintre emelkedett, csomószor csak jön megölel, megpuszil, közli, hogy szeretlek Anya, vagy fogja a kezemet - egyszerűen imádom. A Kicsikkel nagyon kedves, soha nincs egy rossz szava sem, puszilja őket is, simizi, énekel nekik ha sírnak, részt vesz mindenbe, nézi a pelusozást, kéri hogy tegyük őket az ölébe - szóval álomtesó, egyenlőre féltékenység nélkül. Reméljük ez kitart!
Na de visszatérve a kórházi napokra: jött sok látogató, gyorsan elment az a pár nap nagyon amíg bent voltam. Csomó váratlan látogatóm is volt, ez kevésbé volt vicces, de valahogy mindenki mindenkije akkor szült, és akkor már hozzám is beugrottak...A fájdalmaim tényleg napról napra javultak. A pozíciok változtatása volt a legfájdalmasabb, de azért ment simán. Első napokon estére mindig brutál bedagadt a lábam, de mondták hogy ez gyakori, ne ijedjek meg. Utolsó ket este beindult az éjjeli izzadásom, ami Istinèl is volt. Ez azóta is van, rohadt kellemetlen, de ez a tejjel függ össze, ami viszont szuper hogy van. A dokim fantasztikusan jófej volt, minden nap bejött, megnézett és ami a legszimpatikusabb, hogy a Kicsiket is megnézte, egyeztetett a gyerekorvossal a hogylétükről, szóval nagyon figyelmes volt, de tényleg, igazán éreztem hogy végig törődik velünk amíg bent voltunk. Éjjelente leadtam mindig a Babyket, hogy tudjak pihenni és regenerálódni, felkészülve így az itthoni napokra. Utolsó este jó csúnyán nézett rám már emiatt a csecsemős néni, be is szólt, de én ezt így láttam a legjobbnak, mert kellett hogy erőt gyűjthessek, szóval nem engedtem eltántorítani magam. 

A hazajövetel nem úgy alakult ahogy azt álmaimban mindig is képzeltem, sajnos a férjem nem tudott értünk jönni, mert fontos tárgyalása volt, így apósom jött helyette. Tök aranyos volt, és minden rendben ment, csak hát nyilván ilyenkor azért a párjára vágyik az ember leginkább. Meg így aztán rengeteget pakoltam, mert hát mégsem éreztem normálisnak hogy apósomat kérjem meg, hogy a hálóingeimet, meg egyebeket összepakolja, szóval mindent megcsinaltam, neki már "csak" cipekednie kellett. Így a Babyk első útjukat a nagypapával tették meg:))). Azert császár sebbel ez nem kis meló a két baby mellett, jól le is fáradtam mire hazaértünk. Otthon aztán Isti fogadott minket, úgy örülünk egymásnak!!!!! 

...mire sikerült befejeznem ezt a bejegyzést már 3,5hetesek Anna és Attila. Mióta kibújtak tényleg rohan az idő, nem úgy mint a kismama hónapok alatt.  Nagyon sok mindent szeretnék írni az első hetekről, napokról...egyszer reméljük utolérem magam:))).