Keresés ebben a blogban

2015. július 14., kedd

Extra uh, védőnő

Elszaladtam ma UHra. Megér nekem a nyugalmam 4900Ft-ot, ugyanis ennyiert találtam egy helyet, ráadásul itt a közelben, és még dvdt is adtak:). Lényeg ami lényeg, minden rendben a Pindurokkal, koruknak megfelelőek, 2,8 illetve 2,9cmes. Végre hallottam hangosan is a kis szívdobogásuk, olyan jó volt!!!!! Már látszódik a méhlepény is, mellső fali, és a köldökzsinórok is. Egész kis babóca formájúak, az egyik nagyon cuki volt, annyit mozgott össze-vissza! 

Délelőtt védőnőnél is voltam, megkaptam a kiskönyvem. Emlékszem Istinél mennyire nagy pillanat volt ez, hogy végre nekem is lehet ilyen kismama könyvem! Most is örülök neki naná:)))). 
A kilókat tekintve eddig fél kg-t híztam, ami szuper...azt hittem a hasamat elnézve, hogy több, de nem. 

Nagyon kifáradtam ma, jó sok mindent csináltam, még az irodában is voltam dolgozni kicsit, és persze mindezen programok végig Istivel. Aki amúgy egy tündér, iszonyat aranyos és jófiú. Teljesen elfogadta, hogy nem tudom felemelni, már magátol javítja ha néha még bemondja, hogy felveszlek, hogy nem, hanem, kezem fogd:))))-megzabálom! 

Holnap reggel megyek az ivigre, az utolsóra. Remélem minden rendben lesz. 

7 megjegyzés:

  1. Szia Eszter!
    Elolvastam az egész blogod. Rengeteget izgultam érted közben. Sok szeretettel gratulálok az ikrekhez és a kitartásodhoz is. Nekem azt hiszem nem lenne erőm ennyi küzdelemhez. Mi több mint öt éve próbálkozunk, volt 3 inszem, októberben lesz az első lombik. Mintha egy helyben toporognánk... :(
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves vagy! Remélem hamarosan Neked is valóra válik az álom, és sikerül a lombik! Addig pedig kitartás, nem szabad feladni!

      Törlés
  2. Örülök, hogy minden a legnagyobb rendben van :) Csak így tovább! Gyönyörű várandósságot kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Megkérdezhetem, hogy hol voltál UH-on?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Török utca, 2.kerület

      Törlés
    2. De jó, az nekem is közel van :)) Köszönöm!

      Törlés