Ma délután megyek Zekéhez. Végre elindulunk valamerre. Már várom, hogy mit beszélünk meg, és hogy mik a követekző lépések, mert már annyira jó lenne megint egy kicsit legalább úgy reménykedni, hogy esélyesnek érzem magam :).
Eyébként tegnap elmondtam Anyunak a lombikot. Kérdezte hogy megint lesz e IVIG tavasszal, erre mondtam neki, hogy lesz, és lombik is. Meg sem lepődött, csak annyit mondott, hogy az jó, és hogy a Jánosban csinálják e majd. Aztán valahogy el is kezdett másról beszélni. Pedig én még el akartam mondani neki azt is, hogy már a múltkor is volt lombik is, mert nem akarom, hogy most emiatt kvázi hiú reményeket tápláljon, akarom, hogy tudja, hogy már volt egy az előző immunkezelésnél, és nem sikerült. Igazából nem volt vészes, pedig féltem ettől hogy most ezt elmondjuk. Igazából semmilyen nem volt, lehet hogy pont azért, mert ő is érzi rajtam, hogy milyen nehezen is beszélek erről, és ezért nem is kérdezett. Végülis jól alakult a dolog, mert nem kellett magyarázkodnom, és ezer meg ezer kérdére válaszolnom, egyszerűen csak elmondtam, és ő megértette, és talán örült is neki, és kész! Jó ez így, hiszen, minidg is úgy voltam vele, hogy el akarom mondani, de beszélni nem akarok nagyon róla, nem akarom hogy az legyen, hogy kérdezget, hogy mizu már, stb.....de azért azt még valamikor el fogom mondani, hogy már volt az előzőnél is egy, és nem sikerült. Remélem megérti majd, hogy miért nem mondtam el.
Most összeszedem a kérdéseimet, amikrt majd fel akarok tenni Zekének, és most eddigi szokásomtól eltérően le is írom őket, mert most tényleg mindent körbe akarok jól járni, és a legjobban akarom csinálni a következő, remélem kisbabát hozó IVF-et!
Szia,
VálaszTörlésBiztos nagy megkönnyebbülés hogy eltudtad anyukádnak mondani és nem kell előtte titkolózni.
Nekünk csütörtökön lesz már a leszívás.
Kitartás a sok vizsgálathoz!
Enikő
Drága Enikő!
VálaszTörlésNagyon szorítok értetek, és kívánom, hogy a 2012 most végre meghozza Nektek a sikert, és egy szép kisbabát :)))))
Majd írj, ha van időd és kedved a pihenés mellett, mert sokat gondolok rátok!
A csütörtökhöz pedig kitartás!!!
Eszter