Keresés ebben a blogban

2012. január 24., kedd

Palikör a BMC-ben, és a tegnapi élmények a Tegyeszben

JAJ!!!! Ma sikerült palira elmennem a BMC-be, ugyanis nem volt bent Zeke, mert valami továbbképzésen volt. Igaz, nem telefonáltam oda, de mivel egy barátnőmnek kifejezetten azt mondta ma menjen, így nem is gondoltam arra, hogy nem lesz bent. Mindegy nem idegeskedem, megjártam egy óra alatt...nem is ez a baj, hanem az, hogy már nagyon szerettem volna tudni, hogy mi van, mehetünk e síelni, mikor lesz a kaparás, meg minden!!!De most várnom kell holnapig...aztán ha kitalálja, hogy még ezen a héten, akkor nem is tudom mi hogy lesz!?!? Majd holnap kiderül, előre nem izgatom magam.

Tegnap voltunk a TEGYESZben, nagyon szimpatikus és kedves volt az ügyintéző hölgy. Elmondott mindent jó részletesen, hogy mi hogyan zajlik, és mit kell tennünk a határozat kézhezvételééig. Első lépésként két hét múlvára kaptunk is egy időpontot a pszihológiai beszélgetésre, amitől kicsit tartok így előre. Aztán lesz környezettanulmány, emiatt majd ők keresenek mindekt, és a háziorvostól  is bekérnek adatokat (neki még szólni kell előre, hogy lesz ilyen megkeresés - és csak bízom benne, hogy nem az lesz az első dolga, hogy anyuéknak elmondja, mert ebbe még nem avattuk be őket). Van egy 2 hétvégs tanfolyam, ahol kapunk egy tanusítványt. Ha minden megvan, akkor javaslat, és a gyámhivatal meghozza az alkalmassági határozatot.
A gyerekre vonatkozó igényeinket (ez így elég furin hangzik, de ez volt a papíron) is rögzítették: csecsemő, akit a kórházból rögtön szeretnénk hazahozni, fehérbőrű, és egészséges.

Remélem egyszer még azért a saját egészséges kis csecsemőmet fogom hazahozni, akit én szülök meg, de ha valamiért mégsem sikerülne soha, akkor is ott fog rám várni egyszercsak egy kisbaba, akit ugyanannyira, szívből fogunk szeretni!

2 megjegyzés:

  1. Szia Eszti,

    néztem az IR eredményeidet, szerintem nagyon jók lettek. Az én 0-s inzulinom 9, a 120 perces 30 körülil Szerintem ezek teljesen jó értékek, abbahagytam a meforalt is. Van kettő barátnőm, túlsúlyos mindegyik, mozgás 0, eszik a lisztet-cukrot kétpofára és 0 perc alatt beterhesedtek. Ha ők nem IR-esek akkor senki, csak ugye ők nem nézették mivel nem volt rá okuk...
    Tegyeszhez gratulálok, B tervnek jó,de nem lesz rá szükség mert sikerülni fog a következő lombik.
    Puszi,
    Lovely

    VálaszTörlés
  2. Szia Lovely!

    Köszi a bíztatást, remélem igazad lesz, és a következő lombik tényleg sikerülni fog!!!!
    Szerintem sem rosszak az IR értékek, de Fülöp mindig túlbiztosítja magát szerintem....
    Ti jól vagytok?
    puszik,Eszter

    VálaszTörlés