Gonapeptyl start!

Tegnap délelőtt beadtuk az első gonapeptylt. Elindult a long protokoll!!!! Annyira szeretném ha sikerülne, és akkor megint lehetne egy tavaszi kisbabám, pont mint Isti. Most néztem a papíromat és a nagyokos Zeke doki azt írta rá hogy akkor menjek ha megjön, de legkésőbb június 9. Na ez pünkösd. Pedig direkt kérdeztem hogy ugye az nem pünkösd, amikor írta....na mind1. Talán megjön jövő héten, kíváncsi vagyok a gonapeptyl hogybefolyásolja a dolgokat. Nagy kérdés, hogy csinál, csináljon-e kaparást....

Amúgy kicsit beteg vagyok. Napok óta fáj a torkom, és mostmár az orrom is be van dugulva. Kicsit ugyan fura ez a betegség, mert főként estére rosszabb, napközben szinte alig, és valamiért kicsit ilyen allergiás érzésem van, pedig ilyenkor nem szoktam az lenni, de lehet hogy a lipid bekavart az immunrendszerbe. Nyomom a sok C vitamint, remélem hamar elmúlik, mert nem lehetek most beteg, hiszen terhes leszek hamarosan!!!

Program program hátán

Ezer éve nem írtam. Mostanában olyan sűrű volt minden napunk, tele sok szuper programmal, zsúrokkal, játszóterezéssel, na meg persze kis építkezéssel, mivel még mindig készül a lakás. 

Isti egyre többet sétálgat, különösen mióta rövidnadrág van rajta ebben a jóidőben, nem kedveli ha hozzáér a térdéhez a föld, így inkább kétlábon jön-megy. Nagyon nagyfiú, ül az apja nyakában, kapaszkodik a hajába, egyedül csúszik le a csúszdán, és továbbra is motorozik ezerrel. Múlt héten meg is történt az első véres baleset, megbotlott egy tobozban a nyuszimocival, és előre esett, felszakadt az ajka, meg lehúzta az állát. Persze megijedtünk, de pont ott volt anyosom is, és tök jól megnyugtatott, azt mondta: kezd olyan lenni mint az apja volt gyereknek, koszos, kicsit véres, és izzad a sok játéktól;). Hihetetlen hamar teljesen meggyógyult a seb utána!

Nagyon durva vagy 4foga jön egyszerre Istinek! Szegényem, néha nagyon sír, de amúgy jól viseli hála Istennek. Nem tudom emiatt -e de nagyon anyás mostanság, de nem az hogy rajtam lóg, motorozik ő, meg játszik, csak ne hagyjam el a látóterét, ja és főként én vegyem föl és vigyem ide-oda. Ez persze tagadhatatlan hogy kicsit jól is esik, de azért nehéz is, remélem csak a fogak miatt alakul most ez így. Amúgy érdekes, mert mondani csak azt mondja hogy PAPA, HINTA, de mama sehol egyenlőre.

Lejöttünk a szép időben Balatonra, de őszintén: brutál fárasztó itt. Annyira szeretünk pedig itt lenni, de Istit itt egy másodpercre sem lehet magára hagyni, mert annyi veszélyt rejt a kert, így egész nap a nyomában vagyok, és persze nyilván nem ül meg egy kicsit sem egyhelyben.....amúgy meg elkezdett fájni a torkom, nem értem mitől ebben a szép időben?!? De nem lehetek beteg, hétfőn indulnak a gonapeptyl injekciók!!!!

Isti, a kis totyogó

Isti tényleg megtanult járni. Elképesztő, hogy hogy ki van találva ez az egész, komolyan tátott szájjal figyelem, ahogy minden nap gyakorol és fejleszti önmagát. Először csak sétált egyikünktől másikunkig, de vagy 20x, aztán leült félúton, és támaszkodás nélkül állt fel, tegnap pedig azt gyakorolta, hogy tárgyakat visz a kezében és úgy mászkál. Hihetetlen, olyan ügyes! Persze tudom nyilván mindenki megtanul járni, és keresztül megy ezen, de csodás mindezt a saját kisfiamon megfigyelni és a megfigyelnin van a hangsúly, mert más babán láttam ugyan hogy cukin totyog de magát ezt a részletes tanulási folyamatot csak így lett alkalmam végignézni.

Mindig akarom írni hogy mennyire boldog vagyok hogy van kutyánk, és Isti Rupi mellett nőhet fel. Imádják egymást, a legjobban Rupival játszik el Isti. A kertben naphosszat ki botokat keres, dugdossa a kutyának, vagy a labdát dobálja neki, vagy csak szimplán átöleli és hozzábújik! Senkihez nem is bújik ilyen aranyosan magától oda, csak Rupit tünteti ki ezzel:))). Evés közben is tündéri amit művel, amíg éhes addig tömi a saját szájába az ételt, vagy ha nagyon ízlik neki valami, akkor se ad a kutyának, de aztán ha kezd jól lakni akkor már csúsztat Rupinak is 1-1 falatot:), aztán ha jól lakott akkor már csak őt eteti! Na persze ez etetés közben nem mindig tűnik ilyen jópofának, de azért mégis elolvadok....

Kiváltottam a gonapeptylemet, ez most sem lett olcsóbb.... 26-án indulnak az injekciók!! 

És ami csodás hír, megkaptam az OEP levelet, megvan a támogatás az IVIGre, mostmár pecsétes papírom van róla!!! Mióta intézem már ezt, őrület, pedig pontosan tudtam mit hova adjak be, kit kell hívni, stb, és így is fél év volt....durva a bürokrácia ami ezt az egészet körül veszi! Most ugye a terv az hogy Bánhidy professzor adja be majd nekem, és jó érzés, hogy nem kell stresszelnem miatta, majd hívom, egyeztetünk és megyek megkapom - legalábbis ezt ígérte, de ahogy az eddigi dolgokat nézem tényleg olyan kedves együttműködő! 

Zeke dokihoz legkésőbb június 9-én kell mennem, vagy hamarabb ha megjönne, és hogy csinálunk e méhkaparást akkor dönti el. Nem tudom kell-e az nekem, de Isti előtt volt, így az eléggé arra billent...remélem azért neki is lesz valami konkrét véleménye, ne nekem kelljen már dönteni róla csak úgy! 

Most igyekszem ráhangolódni és felkészülni a dolgokra, mert most újra sikerülni fog, megint kismama leszek a pocimban Isti tesójával, szugerálom-szugeralom!!!!!

14 hónapos és szerintem elkezd járni

Tegnap voltunk kullancs oltáson, így egész pontos kis méreteim vannak Istiről:
9,25 kg és 79 cm a nagyfiú.

És ami a nagy szó, hogy talán tényleg elkezd járni....tegnap este nagyon sok lépést megtett, és álldogált is sokat, és nagyon örült magának. Ma is sokszor próbálta már és megtett 3-4 lépést....szóval lehet hogy ez egy komolyabb fordulópont lesz!

Este fél hét: módosítom a bejegyzést, Isti jár!!!!!! Hihetetlen, olyan ügyes:))))) - ma van Apu szülinapja, ezt kérte ez alkalomból, és meglett! Olyan csodás érzés, Isti szószerint beleszalad a karjaimba:))))-leültünk a földre és hozzám és apukájához szaladt felváltva, és közben végig röhögött, úgy élvezte:))))

(Most) nem sikerült....

Köszönöm, hogy ilyen sokan gondoltatok ránk, sajnos most mégsem jött össze a kistesó. Kanyó doktornő közölte az eredményt....már amikor behívott láttam az arcán, és éreztem a rossz hírt, mondtam is Istvánnak.... Kedves volt, rögtön úgy fogalmazott, hogy sajnálja, hogy nem közölhet olyan jó hirt, mint anno a kisfiunknál tették....így bár a hír rossz volt, de rögtön, ahogy kimondta Isti nevét nem is lehetett annyira rossz, mint régen. Persze hazudnék ha azt mondanám nem viselt meg, vagy hogy nem sírva hagytam el a BMC-t.... Sírtam, és kettős érzések kavarogtak bennem - van-e jogom sírni, hiszen van egy csoda kisfiunk?!?! Sírhatok-e mégis miközben mellette oly boldog vagyok?!? Ettől függetlenül egy ilyen kudarc után az embernek szerintem igenis jót tesz egy kis sírás....ez egy felfokozott helyzet, maga a vérvétel ezzel a pár órás várakozással is az, és az hogy ilyenkor elveszítünk egy embriót, akiről még fotó is van a telefonomban....ezt igenis mindenkinek van joga megsiratni és elgyászolni......Eszembe jutnak a szokásos hülye gondolatok: hogy más csak gondol egyet és terhes lesz, én meg immunkezelés&lombik után se, mert az hogy egy spontán hónapban csak úgy keseregjek már eszembe sem jutna...mert az ember mindig elhiszi, hogy talán majd ha elsőre nem is volt könnyű, másodikra már tényleg könnyebben fog menni.... Annyival biztos könnyebb, hogy tudom mit csinálunk, a BMC-ban jól ismerek mindenkit, és nem kell bemondanom a nevem a recepción, mert pontosan tudják ki vagyok, de a folyamat maga azért ugyanolyan nehéz.

Persze tudom pár hónapja erről a fagyasztott beültetésről még úgy beszéltem, hogy szinte esélytelen, és majd a rendes lombik, csak amikor az ember benne van és csinálja....na akkor elkezd remélni! Érzésre amúgy őszintén egyedül szombaton éreztem hogy feszül a hasam és felkeményedik, pont mint anno Istinél, de aztán ez vasárnapra teljesen eltűnt és nem is jött vissza.....a mellem sem fájt, szóval nem igazán éreztem magam terhesnek, és ugyan azért bízakodunk, de aki már egyszer volt terhes az szerintem talán sejtheti hogyha van valami, vagy legalábbis gyanús. 

Egész nap csináltunk valamit, bár semmihez sem volt kedvem, de a férjem telerakta a napot programokkal. Nem sok időm volt keseregni....amúgy sírni is csak addig sírtam amíg magamhoz nem öleltem újra Istit, utána nem....most viszont, hogy mindenki alszik, én meg nem tudok, és már fáj a hasam is, érzem, hogy mindjárt megjön, magam vagyok, és megint a könnyekkel küzdök! Úgy szeretném ha újra átélhetném ezt a csodát, ha újra itt mozgolódna a pocimban egy kisbabóca, és Istinek ezzel megadhatnánk a legnagyobb ajándékot, egy kistesót. De így is lesz, csak még egy kicsit küzdünk érte, Isti pedig addig élvezi az egyeduralmát:)! Mielőtt még nem tudtam az eredményt gondoltam arra, hogy ha rossz hír lesz, akkor most beadatok meg egy lipidet és utána megpróbálunk egy inszeminaciot, és még várok az utolsó támogatott lombikunkkal...de most úgy érzem hogy egy percet se akarok várni, csináljuk, és adjunk bele mindent, ugyanolyan protokollal ami bevált már egyszer és 0.iviggel. Régen is tudom, hogy ilyenkor csak ez vitt előre és ez éltetett, hogy következőre mit és hogy csinálunk majd..... Most persze legfőképp Isti ad erőt, de azért persze kattog már az agyam a mihamarabbi, akár rögtön ebből a ciklusból indulva a hogyantovábbon. Kicsit félek most a nagy hormonleterheléstől...régen ez eszembe sem jutott, fura, de csinálni szeretném mindentől függetlenül. Attól is félek, hogy ne legyenek túl nagy elvárásaim, mert nehogy nagy koppanás legyen a vége, mert lehet hogy csak harmadikra vagy negyedikre sikerül majd, viszont kudarc ide vagy oda, azt továbbra is elhiszem hogy sikerülni fog, és lesz itt kistesó hamarosan!!!!! Ha pedig a másodperc töredékére is elfelejtettem volna hogy Isti mekkora csodás ajándék, akkor ez egy remek alkalom, hogy újra és újra megköszönjem Őt a JóIstennek, megköszönjem, hogy bármi is történjék én már anyuka lehetek, egy drága kisfiú boldog anyukája!!!!