Keresés ebben a blogban

2014. augusztus 1., péntek

Még mindig :(

Köszönöm, hogy ennyien gondoltatok rám, nagyon jól esik. Sajnos nincsenek jó híreim, a hcgm nőtt. Ma 159 lett. Először nagyon megrémültem, még el is sírtam magam Zekénél, de mostmár kicsit megnyugodtam. Azt mondja el kell hinnem, hogy ez működni fog, ő ebben tuti biztos, szóval ne aggódjak, csak idő kell még. Olvastam sok honlapon, főleg amerikai oldalon is, hogy gyakran előfordul, hogy MTX után a 4.napon még feljebb megy a hcg, de aztán a 7.nap már elindul lefele. Ma kaptam még egy injekciót, és jövô szerdán hcg kontroll. Kisajtoltam egy ultrahangot Zekéből, de persze semmit nem látott, azon úgy tűnt minden oké. Nincs más esély, mint az MTX hiszen mivel uh-val nem lokalizálható a dolog, így nem is műthető. Nem tudok mit tenni, hiszek benne hogy ez csak megoldódik mostmár, nem tudom miért jutott most az a lap nekünk, hogy egy méhenkívüli terheséggel küzdjünk hetekig, de ezt az akadályt is túléljük, és ezen is túl leszünk valahogy, remélem mostmár tényleg napokon belül. Délelőtt még totál padlón voltam, most is vannak rossz pillanatok, de hála az Égnek, itt van Isti, ő felvidít, erőt és értelmet ad minden további küzdelemhez!

4 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon sajnálom :( Pedig már reménykedtem, h megoldódott a probléma. Kitartást! Most már csak jó jöhet ;)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is úgy volt, hogy kb. A 2-ik szuri után jócskán felment a hcgm, én is nagyon kiakadtam. Aztán visszament utana szépen. Rendben lesz Nálad is, drukkolok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj ez nagyon megnyugtatott, köszi hogy leírtad!!!!

      Törlés