Keresés ebben a blogban

2014. november 19., szerda

IVIG vs Lipid

Most, hogy nem sikerült ez a lombik sem rengetegen tették fel nekem a kérdést, mint, ahogy itt is tettétek azt páran, hogy vajon nem azért mert nem volt IVIG? Először bele sem akartam ebbe gondolni, nem akartam már változtatni a terven, ahogy azt egy előző bejegyzésemben olvashattátok is, de aztán csak nem hagyott nyugodnia kérdés. Egész hétvégén a netet bújton, olvastam és olvastam, amíg esténk már szinte összefolytak a betűk - és elég sok érdekes és hasznos dolgot találtam, ami rengeteg kérdést vetett fel bennem. Nagyon sok amerikai oldalon (mert hogy magyarul sajnos alig van anyag, és nem is nagyon érdemes keresgélni a témában) írják azt, hogy a lipid bizony nem feltétlenül megoldás mindenkinek. Egyrészt még nincs annyi tanulmány, adat ennek a sikerességével kapcsolatban, másrészt több helyen azt is említik, hogy a lipid kezelések leginkább a magas NK számot tudják kezelni és kordában tartani, de ha más immun eltérés is van, akkor ez bizony kevés lehet. Még jobban elbizonytalanodtam, így úgy döntöttem, hogy mielőtt elhatározom magam, hogy hogyan tovább csak felhívom Fülöp professzort, aki szerintem az egyetlen ember itthon, aki valamire méltó magyarázatot tud adni ezen kérdésekben, és igazán otthon van a témában. Természetesen féltem a hívástól, mert valahogy mindig olyan félelmetes vele beszélni - ne kérdezzétek miért de az. Régebben azt mondtam volna azért, mert kénye kedve szerint packázhat velünk, hiszen csak rajta múlik, hogy bead e immunkezelést vagy sem - de ez mára nem igaz, hiszen ezek a kezelések elérhetőek más helyeken is, de mégis, megmaradt ez a misztikus félelmetes tekintélye nálam. Lényeg, hogy nagy levegőt vettem és felhívtam. 
A beszélgetésünket két részre osztanám, az első fele az ami érdemi volt, és amikor nagyon kedves és segítőkész volt a Professzor. Elmondtam neki röviden a helyzetet, hogy igazából már kétszer próbálkoztunk lipiddel, igaz mindig fagyibabás esetekben, de sajnos nem sikerült - viszont IVIGgel van egy kisfiam, és a legutóbb is elindult belőle valami, csak sajnos rossz helyen. Azt mondta, hogy szinte bizonyos, hogy nekem kevés a lipid. Pont azokat mondta el, amiket végülis amerikai oldalakon már megtalálgattam - hogy volt mostanában egy Heidlbergi kongresszus, és ott arra jutottak, hogy magas NK-ra jó a lipid, de ha más immun eltérés is van, pl magas partner elleni reaktivitás, akkor kell az IVIG, mert azt csak az tudja blokkolni. Egy szó mint száz, ezek szerint próbálkozhatok itt lipdekkel, de nekem IVIG-re van szükségem a sikerhez - na persze ezt 100%-ban nem lehet kijelenteni, mert kevés a kutatás, de valószínűsíthető hogy így van. És kb eddig tartott a kedves aranyos telefonbeszélgetés. Ez után próbáltam rákérdezni a konkrét esetemre, hogy akkor most adassak-e be egy nulladik iviget a fagyis előtt, vagy mit csináljak - ekkor mintha kicserélték volna a telefon másik végén lévő Professzort, és elkezdett ingerülten kérdezgetni, hogy egyáltalán mi az, hogy nem vetélőként nekem van OEP finanszírozásom IVIGre, és hogy képzelem, hogy én dönthetem el, hogy fagyasztott vagy sima lombik előtt adatom be, meg hogy ő majd jól megakadályozza hogy én ezt csak úgy beadassam, mert ő ugyan nem adja be nekem stb....végül rámrakta a telefont régi jó szokásához híven. Nem kommetálom ezt, nem tudom miért váltott stílust ily hirtelen, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy Ő is megerősítette, hogy IVIG kell nekem és kész. Márpedig akármilyen stílusban is beszél néha, én még mindig nagyon adok a szavára, mert elképesztő szaktekintélynek tartom. Beadni úgysem Ő fogja ezt most, hanem majd Bánhidy professzor úr, megkímélve így magamat a gyomoridegtől.... Ami még szintén hasznos információ, hogy azt mondta, az IVIG hatása maximum 3 hónap (régebben fél évekről beszélt), és ez alatt is azért azt tudni kell, hogy csökken a hatás időről-időre. Ez fontos, mert ha ne adj Isten most nem sikerülne, akkor tudom kell, hogy a következő lombikra (ami friss lesz) még hatni fog-e. De ahogy most számolom, még hatnia kell. Persze felmerült az is, hogy miért nem csinálok akkor most frisset? De hát csak nem hagyok ott 3 csodaszép embriót?? Egyfelől anyagilag is sokkal kevésbé megterhelő a fagyisbabás, másfelől fizikailag is sokkal könnyebb mint egy long prtokollos stimuláció, harmadrészt lelkileg sem szeretnék továbblépni és csak úgy otthagyni ezt a három babót, azt nem tartanám helyesnek. Reménykedek, hogy ez most így sikerülni fog!!!! Az csodaszép lenne, és így kell lennie. Persze gondolom kell a továbbiakra is nyilván, hogy mi van ha nem sikerül, mert ez is benne van a pakliban. Annyi biztos, hogy akkor megyünk tovább, és majd attól függően, hogy időben hogy állunk határozunk majd az újabb ivigről, mert ez az egyetlen bizonytalansági tényező. Legalább elérhető az ivig, emiatt nem kell aggódni, már csak győzze az ember fizetni......... 

Szóval a döntés az, hogy most jövő héten elmegyek Zekéhez egy UH-ra, és ha mindent rendben talál, tehát mehet a FET ebben a hónapban, akkor intézem az IVIGet, és megadjuk ezt a támogatást is most a siker érdekében. Egész fellelkesültem, és újra tudok hinni a dologban - ami olyan jó érzés, mert eléggé elkeseredtem a legutóbbi kudarc után. Amit még kiemelt Fülöp prof, hogy nagyon fontos a nyugalom, szóval szedjem a pipolphent, mert az idegeskedés mindent tönkre tehet - ez neki régi vesszőparipája, és ha nem is olyan mértékben ahogy ő azt előírná, de lehet hogy majd most ebben is újra megfogadom a tanácsát. Még egy kicsi bizonytalanság van bennem amiatt hogy ez most fagyasztott transzfer, de ennek a statisztikáit nézve szinte ugyanolyan jó a sikerességi arány mint a frissnél, és sok helyen külön kiemelik, hogy plusz előny, hogy a saját ciklusba van ez beleépítve, nincs nagy hormonterhelés. És emellett szól az előbb már felsorolt összes érvem is, szóval nem szabadna bizonytalankodnom, ez a helyes döntés. Talán csak amiatt van bennem ez, hogy Isti egy friss lombikból sikerült....de ki tudja, majd ha tesója egy fagyibabásból lesz, akkor már másképp látom, meg itt még van esély a spontán próbálkozásra is, amit szintén nem szabad azért figyelmen kívül hagyni. Ilyen kombinációt még nem csináltunk, így tényleg itt az ideje hogy kipróbáljuk - másképp ezen dolgokat tudva már nem is szeretnék nekimenni ennek a beültetésnek, mert nem látnám benne az esélyt, akkor meg minek. Így viszont, IVIGgel, hiszek benne, hogy sikerülni fog, és nyugodt vagyok, hogy minden esélyt megadtuk, mindent megtettünk!!!

Szóval hajrá hajrá kistesó -  remélem ebben a ciklusban végre tényleg a pocimba költözöl!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

10 megjegyzés:

  1. Én sem bitten nagyon a fagyis sikerben, erre fagyis kisfiam született egy lipides kezelés után. Előtte pedig jó pár friss nem sikerült immun kezelés nélkül. Szóval jók azok a kis fagyasztottkák :-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem a smoflipid nem jött be, harmadszor is elvetéltem tőle (friss lombik volt). Most fagyasztott 6 napos blaszto + ivig kombóval vagyok 31 hetes terhes. De nagyon sokat ismerek, akinek a lipid segített, úgyhogy egyéne válogatja.

    VálaszTörlés
  3. Szinte biztosra veszem, hogy IVIG-el sikerrel jártok. Fantasztikus, hogy kijártad magadnak ezt az utat, és persze az orvos is szaktekintély, de azért szerintem elég durva ,hogy ilyen végletei vannak. A fentiek alapján nem csoda, ha félsz tőle. :/

    VálaszTörlés
  4. Még annyi, hogy én amikor voltam Fnél, nem értettem amit mond olyan furán beszél, mármint úgy ejti a szavakat. Mindig vissza kellett kérdeznem, nagyon ciki volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Igen, ez tényleg így van, én úgy éreztem,mintha egy cukorka lenne a szájában, és attól féltem, hogy beszólok neki, hogy "doktor úr, jó lenne, ha végre kiköpné azt a cukorkát a szájából" - persze szerencsére nem:) Egyszer hívtam telefonon, de rettegtem, hogy ott még annyit sem fogok érteni, mint élő szóban.
      Mindenesetre, Eszter nagyon szorítok, az IVIG-nek meg kell hoznia a sikert!

      Törlés
  5. Szia, megkerdezhetem, hogy a doki, akit írtál, szinten olyan vizsgálatokat ker az ivighez, mint Fulop? Csak mert eddig azt hittem, h csak Fulopon meg mindenféle bizottsági engedelyeken at vezet az ut a fizetős ivighez is. Neked volt bizottság, engedélyeztetés, vagy a dokid simán elintézi, es beadja, csak legyen kifizetve? Előre is köszi a válaszod... Vercingetorix

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanolyan ogyi és oep ügyintézés van nála is. És a támogatott ivighez ott is kell a bizottsági döntés, szóval nem sokkal egyszerűbb, kb ugyanolyan - csak annyi hogy talán a papírmunka, stb egyszrűbb mint Fülöp dokival.
      Ha fizetőset adatsz be, ahhoz nem kell OEP, és azt szerintem a legegyszerűbb a G1 intézetben csináltatni....

      Törlés
    2. szia, de a fizetőshöz akkor véleményed szerint egyből menjen az ember a G1-es valamelyik dokihoz? (melyikhez?) Vagy a doki, akit írtál, máshol van, csak a beadás van a G1-ben? Bocs, hogy ennyit kérdezek, csak eddig úgy tudtam, Fülöp az egyetlen út. Jó lenne látni egy konkrét másikat is... (fizetősen, nekem máshogy tuti nem lehetne) köszi előre is

      Törlés
    3. Én nem, a G1-ben adatom be az IVIGet, mivel én nem fizetősen kapom ugye, hanem van hozzá OEP támogatásom. De a G1-ben teljesen intézik a fizetős ivig körüli dolgokat tudtommal. Szóval oda lehet menni, minden papírmunkát is ott megcsinálnak, illetve elküldenek a szükséges vizsgálatokra is, ott helyben. Azt hiszem talán Gabula doktor foglalkozik vele, de ha felhívod őket akkor útba igazítanak. Szerintem a fizetős ivig beadásnak ez a legkényelmesebb módja, mert ők erre rá vannak állva, segítenek mindenben.

      Törlés