Minden álmunk a férjemmel, hogy végre kisbabánk szülessen, de sajnos úgy látszik nekünk ehhez egy hosszú, rögös utat kell bejárnunk, amit már ugyan taposunk 3-4 éve, de sosem adjuk fel!Most itt állunk egy lombik küszöbén, és nagyon reménykedünk, kérjük a JóIstent, hogy sikerüljön...
Keresés ebben a blogban
2015. május 22., péntek
14:))))))))))))))
14 sejtecske lett!!! Tök sok altatót kaptam, valahogy nagyon kómásan jöttem ki, de nagyon örültem amikor láttam a sok infuziós löttyöt az ágyam mellett, mert azt akkor adják ha sok a sejt.... A nővérke azt mondta, hogy 10-15 lett szerinte, végül jött Kanyó doktornő, és elmondta hogy 14 sejt van! Remélem holnapra mind szépen megtermékenyül, és ügyes kis embriók lesznek. Holnap hívnak reggel majd 9-10 között. Elvileg a terv most is a duplatranszfer, bízom benne, hogy így is lesz. Ha minden jól megy ebből a 14ből talán lesz majd fagyibaba is, ami megnyugtató, de remélem csak a harmadik gyerkőchöz kell majd! Nagyon örülök, úgy voltam vele, hogy 10 körülivel elégedett leszek, szóval ez szuper, és a 14 a szerencseszámom:). Szóval 14 sejt, a 13.lombiknál.....hajrá megtermékenyülés, imádkozom, hogy foganjon meg az újabb álombabánk!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Hajrá babócák! Nagyon szorítok így ismeretlenül is! :-)
VálaszTörlésDrukkolok nagyon!
VálaszTörlésELKÉPESZTŐ!!!!!!!!! Hatalmas gratula!!! Hajrá kistesó(k)! :))))))))))
VálaszTörlés3. baba? ;) Kívánom, hogy sikerüljön most és majd a 3. is :) ;)
VálaszTörlésEsetleg most a második és a harmadik ;)
TörlésHajra , drukkolok !
VálaszTörlés