Az elmúlt 24 órám nem semmi volt...igazából több olyan sztorim is van, ami megérne egy-egy blogbejegyzés, de akár egy riportot is a tévében!
Kezdem a tegnap estével. Otthon vagyok békésen olyan 19:00 felé, épp a salátámat csináltam vacsira, egyedül voltam ugyebár otthon, hiszen a férjem egész héten vidéken van, vagyis pontosabban a kutyámmal kettesben. Erre csöng a mobilom, a portás az, hogy két hölgy keres engem a polgármesteri hivataltól, pontosabban a gyámhivataltól. Mondtam hogy engedje be őket, ezerrel pakoltam amíg beértek, hogy valahogy kinézzen a lakás, öltözködtem, mert kb bugyiban voltam....szóval egy vicc volt, hogy csak így hirtelen rámtörtek. Nem tudom ez miért volt jó, amikor bejöttek, már mondták, hogy ők azt hitték, hogy nekem szóltak, hogy ők hamarosan jönni fognak valamikor, de persze nekem nem szólt senki sem. Jellemző, a magyar valóság - valahol elhal az információ, mert annyira rohadt jól van kidolgozva a rendszer! De persze nem zavartatták magukat hogy engem kissé váratlanul ért a látogatásuk, sőt az sem volt baj, hogy a férjem nem volt otthon. Bejöttek, már vették is le a cipőjüket, leültek, és elkezdtek kérdezgetni - kb 1 órát voltak ott, mindent szét kérdeztek: kié a lakás, kié a bútor, mennyi a fizunk, mik a berendezési tárgyaink, szóval nagyon alaposak voltak. Végül konklúzióként megkérdezték, hogy beírhatják e, hogy luxuskörülmények között lakunk....érdekes....na mindegy, persze attól függ kinek mi a luxus.....szóval eléggé fura élmény volt! Egyébként azért kedvesek voltak, és nem is lett volna gond, csak olyan váratlan volt! Komolyan mintha egy ilyen rajtaütés lett volna, és én egy bűnöző lennék, nem pedig egy feleség, akinek csak annyi a vágya, hogy anyuka lehessen, és szeretne örökbefogadni egy babát. Kiderült közben, hogy nem is az az ügyintézőnk a gyámhivatalnál akivel beszéltem, szóval tiszta zavaros az ügy. Végül, amikor elmentek abban maradtunk, hogy majd jelentkezik az ügyintézőnk a gyámhivataltól, és hogy egyébként minden rendben van.
A másik elképesztő, és magyar valóságot jellemző sztori ma reggel zajlott a Honvéd kórházban, ahova fél8ra mentem, ahogy Fülöp professzor odarendelt. Természetesen nem egyedül voltam, 3 másik "sorstársammal" együtt várakoztunk, majd behívott Fülöp. Mondtuk, hogy alloimmun vérvétel miatt jöttünk, erre elkezdett telefonálgatni össze-vissza, hogy akkor intézi a dolgot. Kérdezte, hogy tudjuk e hogy fizetős, mondtuk igen - mondta hogy 60 ezer HUF. Majd telefonálgatott tovább, mondta, hogy megpróbál alkudni kicsit belőle, majd közölte hogy 20 ezerre lealkudta nekünk?!?! - nem is tudtam, hogy ez olyan mint a kínai piac?!?. Ezek után le kellett menni a pénztárba befizetni, ahol kiderült hogy a 13. kerületi lakosoknak ingyen is megcsinálják, nekem pedig 25.720, - Ftért, de nem érdekelt, fizettem gyorsan, csak haladjona dolog. Ez után felkerestük a központi labort, ahol levették a vért, és közölték, hogy talán már a héten, de lehet hogy csak a jövő héten lesz meg az eredmény. Ez a rész amit itt csináltak a Honvédban: NK ölősejtek, T-helper sejtek, és a többit sajnos nem értettem....Ezek után vissza kellett mennünk Fülöphöz, hogy megbeszéljük, hogy a többi részét a vizsgálatnak hol lehet megcsináltatni: fcr blokkoló, TNA-alpha, és valami férjjel reakciós dolog. A blokkolót megtudtuk hogy egyáltalán nem csinálják jelenleg, mert nagyon melós, bár olcsó dolog. De a TNA-alpha vonatkozásában is Fülöp prof sajnos rossz hírrel fogadott minket, (egyébként már maga az is nagyon vicces volt, hogy 4-en vonultunk be a rendelőjébe, a kint maradt várakozók csak úgy ámultak, hogy mi van itt), közölte, hogy beszélt Debrecennel, de sajnos nem vállalják el hogy megcsinálják nekünk ezt a vizsgálatot, pedig felajánlottunk, hogy odautazunk ha kell, meg kifizetjük akármennyibe is kerüljön....Ezek után, hogy ne hogy azt gondoljuk, hogy ő a levegőbe beszél, felhívta nekünk a debreceni Sipka Sándor professzort, és könyörgött neki a telefonba, hogy csinálja már meg nekünk, fenyegette, hogy akkor a betegei bemennek a Fókuszba, vagy az Estébe, majd végül odanyomta a kezembe a telefonkagylót, hogy könyörögjek én, hátha az hatásosabb! Hát eléggé ledöbbentő volt, hogy az állámi egészségügyben, ahol fizetem a TB-t évek óta, ott egy vizsgálatot úgy sem hajladóak megcsinálni számomra, hogy ha kifizetem, és az meg hogy lehetséges, hogy ez azon múljon, hogy hogy könyörgök?!?!?! Mint kiderült voltak már akik lementek Debrecenbe, és akiknek megcsinálták ezt a vizsgálatot - de sajnos nekünk ez nem jött ilyen könnyen össze, legalábbis egyenlőre nem. A telefonban azt ígérte ez a debreceni úriember, hogy dolgoznak a megoldáson, és hogy előbb-utóbb kitalálják majd hogy hogyan lehet ezt kivitelezni, addig legyünk türelemmel. FASZA! Türelemmel? Na az már nincs semmennyi sem! Egyenlőre mindenesetre megpróbálok lehiggadni, és mivel Fülöp utána még részletesen elmagyarázta, hogy ha rossz eredmény jönne ki a vérvétel bármely tételére, itthon, így is, úgy is IVIG/trombi rá a megoldás, ezért nem izgatom magam - úgysincs itthon Humira vagy GSCF, szóval mindegy, Würfel profhoz meg most úgysem rohanok ki. Tehát ha az NK ölősejtekre rossz eredményt kapok, akkor beadatom biztosan az IVIG-et, de ha esetleg nem, és jó lesz az eredmény, akkor viszont minden szálat megmozgatok, hogy valahogy el tudjam intézni ezt a debreceni vérvételt SOS!Vicces, most ezek után legyen okos az ember: minek drukkoljak, hogy jó vagy hogy rossz eredményt kapjak?!?! Ha rossz az eredmény, akkor semmi dolgom, csupán be kell adatnom az IVIG-et (bár akkor is meg kell próbálnom egy OEP támogatás megszerzését ehhez), de ha meg jó az eredmény, ami szuper hír egyfelől, na akkor meg rohanhatok tovább Debrecenbe, meg ki tudja hova, és nem lesz vége a kivizgálásnak.....micsoda hülye dilemma ez már megint?!?!
Fülöp egyébként meglepően nagyon kedves volt, és segítőkész, tényleg úgy tűnt most, hogy ő mindent megpróbál megtenni értünk...remélem ez nem csak a látszat. Azt mondta a héten pénteken telefonáljunk, hogy hogy alakulnak a dolgok, mert ő addig több tárgyalást is folytat, és próbálkozik, hogy működjenek ezek a vérvételek mihamarabb.
Huh..."röviden" ennyi...most pedig várakozás az eredményre, ami remélem még a héten elkészül!!!!
Basszus, Eszter! Azt hinné az ember, hogy kandikamerás filmforgatásokba csöppentél, olyan vad dolgokat adsz itt elő! Pedig ez csak a magyar valóság... Te, össze kellene szednünk az ilyen lehetetlen sztorikat, nekem is van egy-kettő!
VálaszTörlésBár lehet, hogy csak minket "szórakoztatnak" így, figyelemelterelés vagy erőpróba vagy egyszerűen csak kitolások sorozata az egész.
:))))) - szerintem is szép kis gyűjtemény lenne a sztorikból! Majd ha már a kezünkben ringatjuk a kisbabáinkat, akkor belevethetjük magunkat egy ilyenbe....
TörlésEszter, en egy nyomorek vercsoport+ellenanyag vizsgalatert (par ezer Ft) konyorogtem a szakrendelo orvos igazgatojanal, aki csak azert allt velem szoba, mert "kollega" vagyok. 1 oraig "targyaltunk" arrol, hogy ezt ugyan nekem ki kellene fizetnem, de ettol O nagy kegyesen eltekint es a TB-re megcsinaljak nekem... Felhaborito, rohejes, hihetetlen...
VálaszTörlésezek szerint a könyörgés bevett gyakorlat a magyar egészségügyben :))))
TörlésSzia,
VálaszTörlésnem semmi, én jövő hét kedden fogok próbálkozni ugyanezen témában...
Egy kérdés, mikor ti így reggel f8-ra odamentetek, akkor kértetek előtte időpontot, vagy csak mentetek? és a betegfelvételen be kell jelentkezni akár időpont nélkül is?
nagyon köszönöm a válaszod.
igen, fél8ra mentünk, és nem jelentkeztünk be előtte, csak utána kellett lemenni a betegfelvételre, amikor már fent Füli odaadta a papírt a kezünkbe. Hajrá Neked is!!! Lehet hogy még összefutunk, mert én is bemegyek jövő kedden az eredmények miatt, remélem elkészül :)
TörlésSzia,
Törlésnagyon köszönöm! Sajnos nem is vagyunk olyan kevesen, akik egy-egy kedd reggel ott összefutunk. Sok sikert neked is!
Nagyon kíváncsi leszek milyen eredmények lesznek és hogy a többit meg tudjuk-e majd csináltatni egyáltalán valamikor.
Olyan jó olvasni egyébként a soraidat, mert erőt ad, hogy milyen kitartó és bizakodó vagy :) Csak így tovább.
Nóra
Hú Eszter minden elismerésem a kitartásodért! Drukkolok Neketek nagyon!
VálaszTörlésköszi!!
Törlés