Keresés ebben a blogban

2012. május 25., péntek

OVSZ

Végre péntek, és jön a hosszú 7vége, és ma hazajön a férjecském is!!!! Nagyon örülök, és ami a legjobb, hogy megyünk balcsira is, ma délután start :)

Persze hogy ne legyen ennyire szépséges ez a nap azért mára is jutott egy kis orvosi intéznivaló: reggel 8-ra mentem az OVSZ-be egy másik lánnyal. Itt felkerestük Kummernét, aki eléggé megváratott minket, de aztán tudtunk beszélni vagy 5 percet. Mondtuk neki a problémánkat, és hogy ha valóban az a helyzet, hogy nem csinálnak MLC vizsgálatot, akkor legyenek kedvesek erről egy papírt adni, amit be tudnánk vinni az OEP-be, mert ott ezt követelik tőlünk. Erre nagyon kedvesen mondta, hogy a vizsgálat ugyebár van, sőt debrecenben is van, csak a program lett leállítva, amely keretei között a vetélőknek/meddőknek ezt elvégezték. DE azt ígérte, hogy beszél ma Petrányi professzorral, és még ma, de legkésőbb kedden felhív, hogy mi van - lesz a vizsgálat, vagy ha nem, akkor leírják, hogy nem! Őszintén nem nagyon jutottunk előbbre, hiszen ez csak egy újabb ígéret, hogy majd lehet hogy lesz valami, és majd értesítenek - de hátha, ugyebár a remény hal meg utoljára, ha meg nem, akkor erről legalább papírom lesz! Ahogy számolgattam, még ha lenne is ez a vizsgálat, és megcsináltatom, és rossz eredmény jön ki, akkor sem lesz meg az OEP mire kapnom kell az IVIG-et, de mostmár ezen nem is stresszelek, nem érdekel ez, mostmár azt fizetősen kapom majd meg és ennyi. Talán addigra meg lesz, mire kiderül, hogy sikerült a lombik, és terhes vagyok, és akkor majd a 2-3. alakalomra már kapok támogatást. Engem már ez nem érdekel, de tényleg, már nem tudnak vele felidegesíteni, majd lesz ahogy lesz - csak SIKERÜLJÖN és LEGYEK TERHES!!!!

Tegnap egyébként este átjöttek barátnőim, és az egyikőjük bejelentette, hogy 9hetes terhes. Már évek óta bennem van, hogy ha találkozom ezzel a csapattal, akkor vajon mikor jelenti be már valaki hogy terhes,és ez rossz érzést okozott volna régebben - de most nincs ez, nincs irigység, nincs rossz érzés, örülök neki, hogy neki sikerült, és hogy nem kell ilyen küzdelmeket átélnie, mert ezt még az ellenségemnek sem kívánnám, nemhogy egy barátnőmnek. Szóval most valahogy örültem neki, és ennyi - fura ez, mert régen is ha közeli barátnőm lett is terhes annak örültem persze, de azért felzaklatott - de most nem! Nem tudom mi van ebben a gonapeptylben, de mióta tegnap beszúrtam az elsőt valahogy megszállt a nyugalom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése