Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 29., szerda

Alföldi dokinál

Tegnap meglátogattam Alföldi dokit. Ő is nagyon örült a babának, és a pajzsmirigy értékemnek is, na persze ez nem meglepő, én is tudtam, hogy ez valóban jó érték lett! Megbeszéltem vele a bromocriptin és a meforal elhagyását, ő a 13. héttől mondja, hogy hagyjam abba. Mivel kis adagokat szedek mindenből, ezért abbahagyhatom egyik napról a másikra. Na én azért inkább kicsit lassabban építem le, el is kezdem ma, már csak 1 szem meforált veszek be, és a bromocryptinből is egyre kevesebbet, míg végül jövő héten teljesen elhagyom majd. Az l-thyroxinból marad a 25 mg-os adagom. 6 hét múlva kontroll. A cukorterheslésről azt beszéltük, hogy esetleg a hajlam miatt érdemes lenne csináltatnom egyet a 16. héten, és nem várni a 24. hetet amikor egyébként azt kellene - ez egy ilyen biztonság kedvéért kontroll lenne. Na persze nincs sok kedvem hozzá, utálom a cukros lötty ivást, és remélem a babának sem árt, de lehet hogy megnézetem, nehogy baj legyen, inkább ellenőrizzük.
Titkon reméltem hogy van UH Alföldinél, és jól megkérem, hogy kukkoljunk be egy pillanatra, de nem volt UH, vagyis a szonográfus szabin volt, így ez elmaradt. Összeségében a szokásos érzésekkel távoztam, Alföldi továbbra is a legjobban kereső doki szerintem, semmi dolga, csak laborértékeket nézeget, max receptet ír. Mindegy, még párszor elmegyek hozzá, ha kell, mostmár ezen nem múlik - de a terheléses cukor értékekkel legalább felhívhatom majd telefonon. 
Most megyek mindjárt a hematológushoz - kíváncsi vagyok, sokszor vérzik az orrom mostanság, biztosan az allergia sem segít, de nagyon érdekel hogy lejebb viszi-e a clexane adagomat. Majd beszámolok..... 

2 megjegyzés:

  1. Igazan nem akarok belepofazni....de:-)
    A bromot szerintem azert kell mihamarabb abbahagyni, mert tehesseg fennallasakor rogton elkezd temelodni a prolaktin, mivel fel kell kesziteni a szervezetet a szoptatasra, es most a bromoval mestersgesen tartod alacsonyan....

    http://www.hazipatika.com/laboreredmenyek/prolaktin/94

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, persze a bromo tutira felesleges már, egyébként a prolaktinom már igy is szépen emelkedésnek indult. Nem is akarom én ezt elhúzni, ezt és a meforált szépen kb 4-5 nap alatt végleg elhagyom. A progeszteron az aminek az elhagyását óvatosabban csinálnám....

      Törlés