Voltunk állatkertbe és utána játszóházba barátnőkkel és gyerkőceikkel a héten. Élvezte Isti. Mondjuk az állatkertet kevésbé, itt Pesten valahogy minden olyan messze van, rács,árok, üveglap és egyebek mögött, hogy alig lehet látni valamit. Pedig volr kiselefánt meg kistigrisek is...egyedül a zsiráf volt cuki, és azt észlelte Isti is, mert olyan közel jött! A játszóház viszont remek volt, szinte csak mi voltunk, és rengeteg játék - összevissza mászott, tetszett neki nagyon, és mindeközben mi is remekül szórakoztunk a lányokkal.
Mostanában minden hétvégén utazunk valahova, valamelyik barátunkhoz. Isti szuperül bírja, tök jól aludt eddig mindenhol, a lényeg, hogy nagyjából tartani kell a napi ritmust. Amúgy ez alatt a 8 hónap alatt szerintem annyira kiismeri a gyerekét, hogy ugyan beszélni még nem tudnak, de mégis olyan jó a kommunikáció, hogy tudja az ember mikor mit akarnak. Isti mondjuk elég határozott, például ha nem kér több tejet, akkor olyan lendülettel löki el a cumisüveget, hogy hülye lennék, ha nem értenék belőle. Nagyon jó étvágya van mostanság, sokszor van, hogy két aventes pohárnyi ételt is megeszik, illetve a mi ebédünk is egyre jobban érdekli, és néha-néha már adok neki valami darabos dolgot elnyammogni.
Annyi mindent tudnék írni, de rohannom kell, felkelt Isti, tízórai-time!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése