Minden álmunk a férjemmel, hogy végre kisbabánk szülessen, de sajnos úgy látszik nekünk ehhez egy hosszú, rögös utat kell bejárnunk, amit már ugyan taposunk 3-4 éve, de sosem adjuk fel!Most itt állunk egy lombik küszöbén, és nagyon reménykedünk, kérjük a JóIstent, hogy sikerüljön...
Keresés ebben a blogban
2013. november 18., hétfő
Ne legyen senki beteg baba mellett
Tegnap délután óta szarul vagyok. Hasmenés, ráz a hideg, hőemelkedés.... Reggel ugye menni akartam vérvételre, de ki sem tudtam kelni az ágyból. Áttettem szerdára, addigra remélem meggyógyulok. Isti egy tündér, ma fél10-ig aludt, és 11-13:30ig újabb alvás, szóval tök jól tudtam pihenni. DE minden percem egy rettegés nehogy elkapja, bár lehet hogy nem is fertőz, de ki tudja. Ugyanakkor jön oda hozzám, bújna, én meg szívem szerint agyonpuszilgatnám, de hát nem szabad. Tegnap este alig álltam a lábamon úgy görcsölt a hasam, még jó, hogy Apuci helytáll, és most nagyon rendesen kiveszi a részét mindenből, sőt.... Ma szerencsére nem is kellett bemenni melóba, így jól elmegy a nap, de egyedül nehezen bírnám... Holnapra jobban kell lennem, nincs idő betegeskedni! Mert már nem úgy van ez mint rég, hogy ilyenkor teljes önsajnálatban ágyban, párnák közt heverészek, hanem ki kell kelni reggel, és pelenkázni kell, etetni kell, egyszóval azonnal meg kell gyógyulni!!!! De persze ezt nem panaszkodásból írom, csak nem akarok tovább beteg lenni!!!!!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Mielőbbi gyógyulást!
VálaszTörlésPuszi, Detti
Drága Detti, tündér vagy hogy írtál, nagyon köszi!!!
Törlés