Keresés ebben a blogban

2014. július 28., hétfő

Hcg 88 - majdnem biztos hogy méhenkívüli

Elhiszitek?!? Még emelkedett is, nemhogy lecsökkent volna! Hogy lehet, hogy a rosszak közül is az egyik legrosszabb történik? Már arra nem is merek visszagondolni, hogy de jó is lenne ha sikerült volna, és hogy milyen jó volt az az egy hét amíg azt hittem jön a kistesó.....már csak arra tudok gondolni, hogy legyen már vége ennek a rémálomnak, legyünk már túl rajta, és fordulhassunk már előre! Eddig amikor nem sikerült mindig az segített, hogy előre nézhettem, várhattam a következő lehetőséget mihamarabb. Most egyenlőre ezt a kapaszkodót is elvették, amíg nem tudok túljutni ezen testileg, addig lelkileg hogy is sikerülhetne?! Ha reggel érzem a mellfeszülést, a derékfájást, pont mint amikor normális esetben terhes vagyok?! Hogy lehet ezt agyilag feldolgozni, hogy ha most van is hcg a véremben, ha érzek is pár tünetet, az mind-mind csak rosszat jelent? 
Zeke doki szerint itt nem csak arról van szó, hogy rossz helyen tapadt meg a kis embrio, biztos hogy más gond is volt vele. Lehet csak engem nyugtat ezzel. Azt mondta, ha nem lenne már egy gyerekem, akkor azt mondaná, hogy örüljek ennek is, mert bár ez most szívás, de mégis azt mutatja, hogy működik a rendszer, terhes tudok lenni, persze így hogy van Isti, és ezt már tudjuk, nem sok pozitív oldala van a dolognak. Ultrahangot nem érdemes csinálni, úgyse látszana semmi. Nem 100% hogy méhenkîvüli a dolog, de nagyon valószínű. Metotrexatot kaptam, ma 30mgt. Szerdán kapok mégegyszer, pénteken újra vérvétel, és addigra le kell mennie a hcgnek. A metotrexat egy kemoterápiás szer, na nem sok jót olvasni róla a neten. Ennek ellenére Zeke szerint ne aggódjak, csak nagyon kis adagot kell kapnom belőle, és mivel fagyasztott beültetés a következő, azzal mehetünk tovább nagy valószínűséggel már szeptemberben. Ez jó hír, ez az egy bíztat, így talán még hathat az ivig, és lehet esélyünk. Ha friss stimuláció lenne azzal várni kéne, mivel a petesejtekre is hathat ez, de így a fagyibabákkal más a helyzet. Amúgy nagyon szar érzés volt ma beadatni ezt. Főleg amiatt, mert nemhogy csökkent vagy stagnált volna a hcg, de nőtt. A tudat hogy valami él ott bennem, és most ezzel megöljük.... szar. Persze erre nem lehet így gondolni, Zeke csak hibás tromboblaszt sejteknek nevezte ezt, és én is ezt erősítem magamban. Hatnia kell az MTX-nek ha már kapnom kell, és péntekre le kell menjen a hcg!!!!!! 

15 megjegyzés:

  1. Jézusom!
    Nagyon sajnállak, remélem lemegy a HCG mihamarabb és túl leszel rajta. Kitartás!

    VálaszTörlés
  2. Valaki pár napja írta, hogy ezután a gyógyszer után szünetet kell tartani, mert benne marad a szervezetben a kemoterápiás szer, és fejlődési rendellenességet okoz. Mert OK, fagyibabák, de attól még a te szervezetedben lesznek, a méhlepény összekapcsol titeket, a véráramot... én a helyedben nem csináltatnám meg szeptemberben az újabb beültetést... nagyon nem...

    Mariann

    VálaszTörlés
  3. Az amerikai fórumokon megtalálható, hogy hány egység MTX után mennyi hónap szünet kell. Annak idején utánaolvastam én is,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen... Eszter 2x kap, gondolom az már nem piti mennyiség, annak is ki kell ürülnie.
      Dehát ő tudja... csak aztán nehogy baj legyen...

      Mariann

      Törlés
    2. Bocsi lányok, hogy beleszólok, de szerintem szegény Eszternek épp van elég baja, nem kell még itt riogatni is, amikor az az egy reménye van, hogy hathat még az iwig szeptemberig. Azt hiszem nem rossz nevű dokinál van, talán a doki tudja ez esetben , mit lehet, és mit nem! Kitartás Neked csajszi! Ja, és bocsi, hogy így ismeretlenül beleugattam! "Egy szintén lombikos, reménykedő, jelenleg még gyerek nélküli álmodozó"

      Törlés
    3. Pont azért mondjuk el a véleményünket a helyzettel kapcsolatban, hogy szegény Eszternek legyen még másabb baja is!

      Na de mindegy. Már mondtam, ő(k) tudja.
      De én a helyében inkább még várnék pár hónapot, hogy tutira egészséges kisbaba foganjon, ne pedig egy nagyon durva szer hatása alatt...

      Ha meg nem lehet elmondani a véleményünket, tegye zárttá a blogját, vagy szüntesse meg a kommentelési lehetőséget...

      M

      Törlés
    4. NE legyen még másabb baja is. A szócska lemaradt

      Törlés
  4. Kedves Eszter, igen, mindenütt kiemelik a 6 hónapot mint szünetet, dózis leírása nélkül is, én sem kockáztatnék, mert fontos az ivig hatása, de még fontosabb egy egészséges kisbaba esélye...amúgy nem múlnak el a szerek amúgy sem sajnos nyomtalanul, én rég kiszálltam a lombik-iparból, de megannyi bajom maradt utána, sajnos.Ha megfogadsz egy tanácsot a gyógyszerről kérd ki genetikus tanácsát, ne csak Zekéét! Drukkolok!!!

    VálaszTörlés
  5. Beszélni fogok Kiss Emesével is az ügyben, mivel náluk ez napi szinten alkalmazott gyogyszer, illetve egy gyogyszerésszel is, és ezek alapján döntök majd. Köszönöm az infokat mindenesetre. Annyi tuti, hogy ha a leghamarabbi esetet is vesszük sztem 2honap tuti lemegy a beültiig, de majd meglátjuk persze. Zekének szerintem azért van ebben tapasztalata, én adok a szavára, de nyilván körbe fogom járni a kérdést mielőtt bárhogy is döntök....csak már tartanék ott hogy ezen filozhassak, és lennék túl ezen!!!

    VálaszTörlés
  6. Szar helyzet :( sajnálom. Viszont az jo ötlet h egy genetikus velemenyet is kikerd, ne csak a Zekeet.

    VálaszTörlés
  7. Annak idején Z doki engem küldött volna nyugodt szívvel hat sorozat MTX után egy honap múlva a következő fagyasztott beültetésre. Én km dátum neki hogy kihagyom a hat hónap szünetet.
    Erről ennyit. Nem akartalak riogatni Eszter, bocsánat ha így jött le.

    VálaszTörlés
  8. Válaszok
    1. Köszi, hogy leírtad!!! Tudom hogy nem riogatásnak szántad:), kíváncsi vagyok mit mond majd a gyogyszeresz meg Kiss Emese.... Megértem h vartal, és ezek szerint jol is tetted, ha utána pont terhes lettél, lehet így kellett lennie hogy sikerüljön!

      Törlés
    2. Annyi tuti hogy ki fogom kérdezni Zekét is pénteken alaposan h mire alapozza pontosan hogy lehet csinálni utána a beültit. Remélem pénteken már erről beszélgethetek vele, és lemegy a hcg....

      Törlés
  9. nekem is most Intralipid után méhen kívüli volt de engem sajnos műtöttek. Ez lehet esetleg a szer hatása?

    VálaszTörlés