Keresés ebben a blogban

2015. május 20., szerda

Ivig


Ma a Sote új, vagyis felújított épületében kapom az iviget. Tegnap mégegyszer telefonált Viki, aki most intézi az ivigeket itt, hogy csak 9-f10re jöjjek, mert most hozzák át a gyógyszert, és még jó, hogy rákérdeztem, hogy akkor Tömő utca?! Mert mondta, hogy nem, már új épület! Itt vagyok, már itt fekszem az ágyamon. Egy hatágyas szobába kerültem, négyen vagyunk. Aranyos lányok vannak, semmi horror történet, szülés előtt állnak, esetleg koraszülés veszélye. Ez nagy megkönnyebbülés, semmi nyomasztó, tök jó hangulat van, legalább jobban megy az idő. Mert hogy nem fogok hamar végezni az tuti. Már lassan 10 óra, de humaglobin még sehol......

11óra és csöpög!!!! Kedves és végre egész hozzáértő nővérke van, könnyen berakta a branült, elsőre betalált. Az iviget is rögtön levegőztetővel kötötte be, szóval eddig nagyon kellemes csalódás a mai nap:). Most pedig remélem elkezd hatni ez a drága szer, lenyomja az Nk sejteket, és tuti terepet készít elő a kistesónak!
Na elkiabáltam, indul a bénázás...megint túlfolyt, megint lerobogott 10perc alatt az első és a másodikkal sem állunk jobban...jaj, ha Fülöp doki ezt látná! Mindegy, nem érdekel, csak hasson ugyanúgy! Most kicserélték a szereléket, a harmadik palack talán jobb lesz....

És az utolsó folyik! A harmadik palack óta jól megy minden, működött az új szerelék. De hogy ezt elsőre miért nem lehetett? Na mindegy, mindjárt túl is vagyok rajta. Remélem a következő iviget pár hét múlva már kismamaként kapom!!!!

2 megjegyzés: