Itt azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy hány orvosi rendelőben ültem már, várakoztam hosszan, akár éjszakába nyúlóan....de ilyet mint ez, eddig csak filmeken láttam. Tavasszal egy céges ügylet miatt fizettünk be ebben a biztosításba engem és férjecskémet. Eddig persze semmire sem használtuk, mondjuk hála Istennek, de most inkább ide jelentkeztem be, mintsem a koszos, betegekkel teli körzeti orvosi rendelőbe. Kezdjük ott, hogy be lehet jelentkezni, és 2 órán belül fogadtak is. Parkolni az ügyfelek részére külön biztosított mélygarázsban lehet, ahonnan lift visz fel a váróba. Itt bejelentkezik az ember, majd leül, van kitéve kávé&tea&víz&sütemények&pogácsa, na ez speciel engem most nem hozott lázba, rengeteg magazin, játszósarok, kényelmes bőrkanapék. Igazából idő nem is volt rá, hogy itt túlzottan elkényelmesedjen az ember, mert az időpontot tartják, és kb azonnal hívtak is. Egy kedves doktornő jött ki elém, kezet fogott, bemutatkozott, majd a vizsgálóba kísért. Itt kikérdezett, megnyomkodta a hasam. Ami a diagnózist illeti bármi lehet, azt mondta széklettenyésztésnek nincs értelme mert szerinte meggyógyulok mire eredménye lenne. Adott smecta port és lacto sevent, ezt kell innom, de szerinte ki kell jönnie annak ami ki akar, tehát mást nem adott. Ahogy nyomkodta a hasam kifejezetten egy helyen fájt jobban, kicsit kemény is volt, és bár 99% hogy nem vakbél, ő biztosra akar menni, és miután kikísért előjegyeztetett holnapra teljes vérképre és egy hasi ultrahangra. Itt nem spórolnak a vizsgálatokkal....kíváncsi lennék egy háziorvos mikor küldött volna hasonlóra, ráadásul ilyen flottul. Szóval holnap újra megyek. A vérkép eredménye miatt pénteken, vagy csüti délután telefonon tudok majd kozultálni a doktornővel. Nos őszintén leesett az állam, hogy így is működhet valami. Persze tény, hogy ez nem olcsó móka, és valószínűsítem jövőre már nem is fizetünk be rá, de azért kicsit más érzés így betegként menni valahova! Itt tényleg megkapja az ember azt a pluszt a pénzéért!
Anyósom jött ma Istire vigyázni, így én csomót pihentem. Talán jobban is vagyok, legalábbis lázam ma még nem ment fel, persze az este előttünk van még, szóval nem akarom elkiabálni. Ő ilyen hipernagyi, megfőzött egy ebédet, komplett kivasalt mindent miközben Istit pesztrálta....ez még nekem is csak jobb napjaimon megy...szóval el lettünk kényeztetve:). Holnap is ő vigyáz Istire, szerencse, hogy tud jönni, mert anyuék most ugye nincsenek itthon. Nem is tudom, hogy abszolvál egy ilyet valaki nagymamák nélkül?!? Persze ok, lehetne csinálni betegen is a dolgokat a gyerek körül, de akkor tuti elkapja, meg az ember sem gyógyul meg olyan gyorsan....én viszont reménykedem, hogy már ez a mai pihi jót tett!