Keresés ebben a blogban

2015. június 11., csütörtök

Az én kis Foltocskáim:))))

Ma láttam ultrahangon a mi kis bébikéinket!!!!!!! Először is le kell írjam, hogy tegnap 2literrel többet pisiltem, mint ittam, így egész megkönnyebbültem, legalábbis jobban lettem kicsit, és ez nagyon nagyon jó dolog! Talán ennek az új infúziónak, albuminnak köszönhető, hogy így alakult végre. 
Mivel úgyis nézte Zeke doki a vizet ma reggel, így az asszsztenssel egyetértésben mondtuk, hogy nézzünk már oda, hátha látunk valamit....hirtelen jött, nem is számítottam rá, hogy tényleg odanéz.....és láttunk:
-egy 5mmes petezsák, leginkább csak egy kis foltocska egyenlőre- azt mondta rá Zeke doki, hogy tökéletes méretű, szép alakú, ez tuti befutó 
- egy 3mmes petezsák, ami nem igazán egyértelmű, de hát még olyan pici....ez szerinte még bármi lehet, lehet hogy felszívódik, de az is lehet hogy még beindul....ez az ultrahang még nagyon korai volt, még azért nem érdemi annyira ilyen szempontból

"Rendes" ultrahangra 22-én hétfőn kell mennem hozzá. Akkor már jobban látszódnak majd a dolgok:), ez még azért odébb van, de most nagyon boldog vagyok, hogy láthattam Őket!!!!! Persze most is említette Zeke doki, hogy ő jobban örülne az egy babának a terhesség miatt...
A többesszám miatt megint bizonytalankodok, de tudtam hogy ez lehet így, sőt még hetekig is lehet bizonytalan ez a dolog.....nem merem beleélni magam semmibe, így aztán tök furcsa érzéseim vannak. Istivel több hétig számoltam vissza a napokat az első UHig, most meg csak úgy hirtelen megnéztük, és ott vannak:))))), vagy ott van?!, talán ez a fő ok ami miatt ezek a fura érzéseim vannak, hogy ezt nem tudhatom....meg Zeke doki is annyira mondta h kisebb az egyik, de bármi lehet, de jobb lenne az egy szerinte.....majd a JóIsten dönt róla, vagy már döntött....én természetesen leszámítva hogy végigizgulnám a 9hónapot, most hogy láttam őket, mindkettőért drukkolok.....mindenesetre az összképet próbálom nézni, terhes vagyok, gyönyörűen duplázódott hcgkkel, és 4+6naposan egy csodás UH élménnyel, ahol 2 petezsákocska már látszódott!!!!!!!! Úgy lesz jó, ahogy lennie kell, de imádkozom hogy februárban ismét anyuka legyek!!!! Ami szintén jó, és nagy kő gördült le rólam, hogy jó helyen vannak, méhen belül szépen. Most pedig próbálok nem izgulni, csak szimplán örülni, hiszen ez csodás, már ott tartunk, hogy látszanak az én kis Foltocskáim:))))) 

6 megjegyzés:

  1. Annyira drukkoltam, így ismeretlenül is. .. . .:-)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jó ;) Drukkolok mind a két gyönyörűségnek ;) Miért örülne jobban Z az 1 babának? Szimplán az ikerterhesség veszélye miatt vagy van egyéb oka is? Szépen időre szülted Istid természetes úton, nem nagyon értem Zekét..

    VálaszTörlés
  3. Az én ikreim sem egyforma méretűek kezdettől fogva, a kisfiú valószínű később indulhatott be, mint a kislány. Gratulálok, drukkolok! :) (egy 22 hetes ikres kismama)

    VálaszTörlés
  4. De szuper :)) Nagyon drukkoltam!
    Ikres maminak lenni a legjobb dolog a világon, írom ezt még úgy is hogy másfél hete napi 4 órát alszunk két részletben :D
    Zekét nem értem, nem volt gondod az előző terhességeddel sem, azért egy sima ikerterhesség önmagában még nem számít akkora rizikónak. Nekem a hármasikrek kihordását is 100%ban támogatta, szóval tényleg fura... De a lényeg hogy ott vannak :))

    VálaszTörlés