Keresés ebben a blogban

2015. június 3., szerda

Pozitív:))))))))-én meg csendben, halkan de nagyon boldog:)))

Hát ki bír így aludni az izgalomtól, hogy reggel tesztelés? 
Amúgy este megint nem bírtam magammal és csináltam egy olcso netest, full nega. 
Ma reggel viszont: clearblue már hamarabb mutatta a +-t mint a kontroll csíkot;)))))))), és kicsit időn túl, de a netesen is halványan ott a két csík! El sem merem hinni, pedig talán mostmár elhihetjük, készülőben van egy újabb Álom odabent! 
Persze a tavalyi méhenkívülis dolog óta sokkal óvatosabban örülünk mindennek, és nyilván a holnapi hcg szint is mérvadó lesz, sőt, az az igazán mérvadó, na meg az UH, hogy jóhelyen alakulnak a dolgok, de az meg még odébb van. Ettől függetlenül ez most tökéletes, hiszen holnap életeben először úgy megyek a BMC-be, a 13. eredményhirdetésemre, hogy tudom, hogy lesz ott hcg:))))) - ez Istinél sem így volt, mert akkor nem teszteltünk előre. 
Holnapra egy szép, erős hcgt kérnék a JóIstentől (Istinél ekkor 219 volt a bűvös szám, tudom, tilos hasonlítgatni, de hát ki tudja ezt megállni), hogy azzal is megerősítse minden rendben lesz!

A mai fotó:

7 megjegyzés:

  1. :))))))))
    Szerintem ketten vannak....... :))))
    Nekem is leugrott a + előző nap, bhcg 556 volt, 3 baba.... :D

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is ketten vannak :) Minden rendben lesz 9 hónapon keresztül, nem történhet most már másképp :)

    VálaszTörlés
  3. Jó erős HCG lesz ez,tuiti!!! Annyira örülök! :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! :) tényleg sanszos, hogy ikerek :)

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon nagyon pozitív teszt, én is ikrekre tippelek 😉

    VálaszTörlés
  6. Halkan gratulálok! Csak pozitívan,minden rendben lesz :-)) ❤️

    VálaszTörlés
  7. Nagyon várjuk a HCG híreket!!!! :)))

    VálaszTörlés