Annyi mindent akarok írni, de egyszerűen alig volt időm mostanában! Na igyekszem szépen sorban összeszedni a dolgokat.
Először is ma megállapítottam, hogy szuper beruházás volt az avent pároló-turmixoló. Ma ugyanis feljöttünk Budapestre, és a kütyüt balcsin hagytam, nem hoztam fel erre a pár napra. Az hagyján, hogy a mai ebéd párolás, és botmixerelés után sokkal többet kellett mosogatnom, de ízre ég és föld a két étel, pedig ugyanaz volt benne!!!!!! Ma egy ízetlen pürét kaptam a répából és édesburgonyából, a pároló géppel pedig egy mézédes finomságot. Nem akartam elhinni, amíg most a saját nyelvemmel nem éreztem, de tényleg brutál különbség van - szóval most úgy örülök, hogy megvettem, és hogy Isti minidg olyan finom vitamindús ételeket fog enni. Persze tudom, párolni lehetne enélkül a gép nélkül is, de ahhoz is kellene valami speckó edény, olyanom meg nincs.
Tegnap megfürdettük Istit a Balatonban. Nyár elején még nagyon úgy voltam vele, hogy kicsi ő még ehhez idén, de egyszerűen olyan nagyon meleg volt, és a víz is kb 30 fokosra melegedett, hogy nem láttam értelemét nem megfürdetni. És nagyon tetszett neki, élvezte, hogy együtt pancsizunk mind, anya+apa+kisbaba :)))))
Nagyon fejlődik Istike, folyamatosan felnyomja magát négykézlábra, ebben a pózban hintáztatja magát, néha mint egy kis szöcske ugrik belőle előbbre - irtó cuki! A hangját is nagyon megtalálta mostanság, sokat kiabál, és tök jól lehet vele gagyarászni - ha mond valamit az ember visszaválaszol gagyogva.
Hétvégén volt István szülinapi bulija. Két részből állt, egyfelől volt egy napközbeni kajálós, medencézős buli, erre jöttek kb 25en, plusz kb 10 gyerek (néhány éve még egy sem volt! - jó látni, ahogy egyre többen lesznek évről évre). Csomó kaját készítettem, szóval pörgés volt egész nap. Isti napközben tök jól el volt a buliban, mert ha elfáradt akkor ment be a nagyijához a hűvös szobába, és ott aludt egy jót - így én is tudtam közben sokat a vendégekkel foglalkozni. Este pedig Füreden volt bulizás, na ide eljöttek vagy 35-40en, nagyon jól sikerült. Kicsit féltem tőle, hogy majd jön a veszekedés, ami ugye minden buliban előkerül, de ez most kimaradt, és végre mindketten jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, és békében mentünk haza, nem volt veszekedés - szóval tényleg jól sikerült kis szülinap volt! Persze másnap reggel hulla voltam, amikor kelni kellett Isti miatt, de a hihetetlen az, hogy még ilyenkor is, csak addig tart a szenvedés amíg kikelek az ágyból, de ahogy meglátom a kis vigyori pofiját egy percre sem fordul meg a fejemben, hogy most jobb lenne még aludni, egyszerűen elvarázsol, és fáradság ide-vagy oda élvezettem csinálom a kis dolgokat vele.
Nem is tudom írtam-e, de annyira bejön a karikás kendő. Azokon a programokon, amikor már kicsit nyűgi lenne, vagy kézben szeretne lenni, egyszerűen csak magamra kötöm, és kész! Már is el van, nézelődik, szóval szuper, és nekem is könnyű, nem kell tartani őt, van két kezem mellette - és mégis ott van a testközelemben.Egy rossz van, most ebben a melegben egyszerűen nem tudtam megállni, és sokat fürödtem a medencében, balcsiban. Ezzel nem is lenne baj, de ugye fontos, hogy utána rögtön átvegye az ember a vizes fürdőruhát. Ezt kicsit most ellezserkedtem. Valahogy annyira melegem volt, és úgy éreztem, hogy mire átvenném, már inkább mennék is vissza a vízbe, és mivel tavaly terhesen egyáltalán nem fürödtem ki is vagyok éhezve rendesen a pancsolásra. DE ez nem jó!!!!!!!!!!! SŐT!!!!!!!!! A vizes fürdőruha a mellen pont olyan, mint egy hideg vizes borogatás, ami nem más, mint a legjobb tejelapasztó módszer..............annyira gáz, hogy nem figyeltem erre jobban oda, most szépen le is csökkent a tejem emiatt. Ki vagyok ettől, még egy hónapot szeretnék szoptatni mindenképp, szóval most odafigyelek, fejek is, hátha vissza tudom dolgozni, amit elbénáztam..........remélem megoldódik a dolog, nagyon buta és lusta voltam.............István persze nyugtatgat, hogy ne aggódjak, már az is tök jó hogy eddig anyatejezett Isti, és, hogy ő megérti, hogy nem akartam megfőni ebben a hőségben, de azért én még nem adom fel! Mindenesetre tanuljon mindenki az én hülyeségemből, és erre igenis figyeljen oda aki szoptat!!!!!!!!!!!!!
Jaj miket is akartam még írni?!?! Most mennem kell, fürdetés time..........
Sok nőnek kezd el apadni a teje az 5.-6. hónapban... szerintem felesleges magadat hibáztatni... szerinted, aki 3 évig szoptat, az addig meg se fázik soha? :-) Szóval nyugi! Amúgy is a nyugalom a legjobb tejserkentő... meg nekem a More Milk kapszula nagyon bejött az első gyereknél...
VálaszTörlésEz a pároló-turmix nagyon felkeltette az érdeklődésemet. :-) A picinél most kezdjük a hozzátáplálást, és nagyon nagy segítség lehet!!! És még finomabb is?! Ezt nem is gondoltam volna... tökre megéri, de azért nem occccsó!
Köszi, lehet hogy igazad van, hiszen már olyan nagyfiú! Bevetettem tegnaptól én is a more milket, még úgy is volt pár szemem...talán segített kicsit!
Törlés