Ma voltunk először "hivatalosan" játszóterezni. Hát nem semmi ez a dolog! Először is hozzá kell szokni, hogy a gyerek merő kosz lesz utána. Szerencsére két jófej laza anyuka barátnőmmel és gyerekeikkel voltunk, és ez nagy segítség. Persze mivel Isti még nem jár, nekünk még nehezebb, de a többiek is hasonlóan visszaereszkedtek négykézlábra, mert a kavicsot, homokot olyan nagyon jó túrni:))). Hintáztak, motoroztak, csúszdáztak, de főleg kavicsot markolásztak, sőt a barátnőm kisfia evett is...na ezt nem tudom hogy lehet kivédeni, igyekeztem bent hagyni a cumit Istinek, hogy eszébe ne jusson megenni. Egy picit valahogy el kell engednie magát az embernek, vagy legalábbis nekem, mert hagyni kell, hogy felfedezten a gyerek mindent, de ugyanakkor persze vigyázni is kell rá.... Jó volt, hogy ezt ott helyben meg tudtuk beszélni a lányokkal, és kielemeztük, így könnyebben ment:)
Gyönyörű játszóteret találtunk közel hozzánk, körbekerítve, benti résszel, ahol pelenkázni is lehet, szuper játékokkal. Máltai Szeretszolgálat üzemelteti, de komolyan csudaszuper volt! Persze csodás időnk is volt mindehhez, szóval szép napunk volt nagyon!!!!!
Biztosan hallottátok sokan, Ördög Nóra megint babát vár, 5hónapos! Ugye két hónap különbséggel szülte szintén lombikos kislányát, így emiatt valahogy szemmel kísértem mi van velük. És mit ad Isten, van csoda, spontán terhes lett a második babával váratlanul! Milyen szép lenne egy ilyen csoda nekünk is....... De ha nem is spontán, remélem legalább a lombikunk majd most elsőre sikerül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése