Keresés ebben a blogban

2013. július 31., szerda

Súlygyarapodás

Isti súlya 6220g! Tök jól fejlődik,csomóan azt mondják hogy még csak ennyi,de ez hülyeség! Egyrészt tiszta izom,annyit mozog, másrészt az olvasmányaim alapján a legideálisabb,ha a gyerek a fél éves korára duplázza meg a születési súlyát - na persze nagy eltérések vannak ilyenkor, de ahogy számolgatom nekünk ez esélyes lehet! 


2013. július 30., kedd

Isti fürdött a Balatonban....és még sok minden....


Annyi mindent akarok írni, de egyszerűen alig volt időm mostanában! Na igyekszem szépen sorban összeszedni a dolgokat.

Először is ma megállapítottam, hogy szuper beruházás volt az avent pároló-turmixoló. Ma ugyanis feljöttünk Budapestre, és a kütyüt balcsin hagytam, nem hoztam fel erre a pár napra. Az hagyján, hogy a mai ebéd párolás, és botmixerelés után sokkal többet kellett mosogatnom, de ízre ég és föld a két étel, pedig ugyanaz volt benne!!!!!! Ma egy ízetlen pürét kaptam a répából és édesburgonyából, a pároló géppel pedig egy mézédes finomságot. Nem akartam elhinni, amíg most a saját nyelvemmel nem éreztem, de tényleg brutál különbség van - szóval most úgy örülök, hogy megvettem, és hogy Isti minidg olyan finom vitamindús ételeket fog enni. Persze tudom, párolni lehetne enélkül a gép nélkül is, de ahhoz is kellene valami speckó edény, olyanom meg nincs. 

Tegnap megfürdettük Istit a Balatonban. Nyár elején még nagyon úgy voltam vele, hogy kicsi ő még ehhez idén, de egyszerűen olyan nagyon meleg volt, és a víz is kb 30 fokosra melegedett, hogy nem láttam értelemét nem megfürdetni. És nagyon tetszett neki, élvezte, hogy együtt pancsizunk mind, anya+apa+kisbaba :)))))

Nagyon fejlődik Istike, folyamatosan felnyomja magát négykézlábra, ebben a pózban hintáztatja magát, néha mint egy kis szöcske ugrik belőle előbbre - irtó cuki! A hangját is nagyon megtalálta mostanság, sokat kiabál, és tök jól lehet vele gagyarászni - ha mond valamit az ember visszaválaszol gagyogva.

Hétvégén volt István szülinapi bulija. Két részből állt, egyfelől volt egy napközbeni kajálós, medencézős buli, erre jöttek kb 25en, plusz kb 10 gyerek (néhány éve még egy sem volt! - jó látni, ahogy egyre többen lesznek évről évre). Csomó kaját készítettem, szóval pörgés volt egész nap. Isti napközben tök jól el volt a buliban, mert ha elfáradt akkor ment be a nagyijához a hűvös szobába, és ott aludt egy jót - így én is tudtam közben sokat a vendégekkel foglalkozni. Este pedig Füreden volt bulizás, na ide eljöttek vagy 35-40en, nagyon jól sikerült. Kicsit féltem tőle, hogy majd jön a veszekedés, ami ugye minden buliban előkerül, de ez most kimaradt, és végre mindketten jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk, és békében mentünk haza, nem volt veszekedés - szóval tényleg jól sikerült kis szülinap volt! Persze másnap reggel hulla voltam, amikor kelni kellett Isti miatt, de a hihetetlen az, hogy még ilyenkor is, csak addig tart a szenvedés amíg kikelek az ágyból, de ahogy meglátom a kis vigyori pofiját egy percre sem fordul meg a fejemben, hogy most jobb lenne még aludni, egyszerűen elvarázsol, és fáradság ide-vagy oda élvezettem csinálom a kis dolgokat vele. 

Nem is tudom írtam-e, de annyira bejön a karikás kendő. Azokon  a programokon, amikor már kicsit nyűgi lenne, vagy kézben szeretne lenni, egyszerűen csak magamra kötöm, és kész! Már is el van, nézelődik, szóval szuper, és nekem is könnyű, nem kell tartani őt, van két kezem mellette - és mégis ott van a testközelemben.Egy rossz van, most ebben a melegben egyszerűen nem tudtam megállni, és sokat fürödtem a medencében, balcsiban. Ezzel nem is lenne baj, de ugye fontos, hogy utána rögtön átvegye az ember a vizes fürdőruhát. Ezt kicsit most ellezserkedtem. Valahogy annyira melegem volt, és úgy éreztem, hogy mire átvenném, már inkább mennék is vissza a vízbe, és mivel tavaly terhesen egyáltalán nem fürödtem ki is vagyok éhezve rendesen a pancsolásra. DE ez nem jó!!!!!!!!!!! SŐT!!!!!!!!! A vizes fürdőruha a mellen pont olyan, mint egy hideg vizes borogatás, ami nem más, mint a legjobb tejelapasztó módszer..............annyira gáz, hogy nem figyeltem erre jobban oda, most szépen le is csökkent a tejem emiatt. Ki vagyok ettől, még egy hónapot szeretnék szoptatni mindenképp, szóval most odafigyelek, fejek is, hátha vissza tudom dolgozni, amit elbénáztam..........remélem megoldódik a dolog, nagyon buta és lusta voltam.............István persze nyugtatgat, hogy ne aggódjak, már az is tök jó hogy eddig anyatejezett Isti, és, hogy ő megérti, hogy nem akartam megfőni ebben a hőségben, de azért én még nem adom fel! Mindenesetre tanuljon mindenki az én hülyeségemből, és erre igenis figyeljen oda aki szoptat!!!!!!!!!!!!!

Jaj miket is akartam még írni?!?! Most mennem kell, fürdetés time..........




2013. július 22., hétfő

Megjött

Megjött. Úgy rendesen megjött. Olyan fura, annyi ideig kötöttem ehhez rossz, szomorú érzéseket, hogy őszintén bevallva, most is ki vagyok kicsit tőle. Pedig ez tiszta hülyeség, hiszen itt van a gyönyörű kisfiam, de mégis, mégis elfogott ugyanaz a szívszorítás, amit jó rég éreztem utoljára. Kell kis idő míg az agyam feldolgozza ezt úgy látszik, mert ez most valami új, ami még nem volt mióta itt van nekünk Istike! Talán amiatt van ez kicsit, hogy eddig eszembe sem jutott, hogy jöjjön a következő baba, de most, hogy reális esély lett rá, hiszen újraindult a szervezetem, kicsit megijedtem, hogy majd ez hogy fog menni.....de az is lehet, hogy megszokom majd ezt is, mint az élet részét, ahogy minden más nő is megszokja, és csak most az első alkalom hozta fel ezeket a régi érzéseket. Múltkor pont beszélgettem a barátnőkkel erről, hogy nyomtalanul eltűnt e belőlem az a hosszú keserűség - és azt mondtam, hogy tisztán bennem van azoknak az éveknek minden perce, de érzésre már nincs, csak agyilag emlékszem. Most mintha visszajött volna ebből egy picurka, mintha picit megint összeszorulna a szivem, hogy most sem sikerült! Mekkora hülyeség ez, közben meg itt simogatom a kis Drágám talpacskáját!!!!! Szóval husssssssss rossz érzések, gondolatok - vissza teljes boldogság!!!!!!!!!!!!!!!!

Ma van amúgy a férjem szülinapja. Első szülinap, mint apuka:))))))) - reggel úgy keltettem, hogy Istit a hasára dobtam, és együtt bújtunk oda hozzá! Tavaly ilyenkor már a hasamat simiztük, hogy ott van a legnagyobb ajándék, most meg már itt fekszik közöttünk, és pörög-forog...mi lesz itt jövőre?:)

Keresztelő

Nagyon jól sikerült a tegnapi keresztelő! Nagyon szép szertartás volt, Isti szokás szerint mintababa volt, egyáltalán nem sírt,még akkor sem,amikor a vizet a fejecskéjére öntötték! Olyan szép beszédet mondott a lelkész. 
Templom után nálunk volt az ebéd, ilyen laza, már fürdőruhás buli keretében. Szerintem mindenki remekül érezte magát. A családon kívül még egy baráti házaspár is itt volt a kislányukkal:). 

Isti a dédmamájától kapott egy nagyon gyönyörű ezüst kés-kanál-villa-kiskanál-kehely keresztelői készletet,ami még az övé volt! A kiskanál hiányzott,azt pótolta nagyi, ebben már Isti monogramja van:))).
Keresztmamijától,azaz a hugicámtól kapott egy kis aranyláncot kereszttel, meg egy szuper zenélős,rezgős fisherprice pihiszéket! Annyira aranyos,hogy ennyi mindent adott:)))-igazi jó keresztmami,aki egyébként is folyton elhalmozza ajándékokkal a kis keresztfiát,és nagyon szereti! A pihiszék most nagyon praktikus itt balcsin mert mint etetőszék is funkcionál!

Nagyon kifárasztott minket amúgy a tegnap,azért egész napos nyüzsi volt,Isti is délutánra kifáradt, én meg alig vonszoltam magam estére. De mint mindennek,ennek is meg van az oka, mert amúgy jól bírom az ilyen progikat - de ma mintha megjönne a mensim. Pont tegnap írta egy fórumos barátnőm,akivel együtt szültünk,hogy megjött neki, szóval ezek szerint lehet hogy itt az idő! Na kíváncsi vagyok mi lesz...de érzem is a hasam,szóval szerintem ez az lesz. Érdekes,hány éven át borultam ki ettől a pillanattól,fogott el a gyomorgörcs, amikor megláttam a vércseppet! Vicces, most is frusztrál picit ez, pedig ez jó, hiszen azt jelenti, hogy újra beindult a gépezet, és akár a test készen is áll a következő babyre - reméljük jövő ilyenkor már a pocimban lesz!

Isti hihetetlen módon fejlődik, többször olyan hangosan kacarászik - hát ilyenkor totál oda vagyok tőle, ez egy egészen új arca, amit most ismerünk meg. Folyton próbál kúszni, már egész jól halad is, sokszor négykézlábra nyomja magát, a fejét ilyenkor ugyan a földön tartja, de őrületes mutatványokat csinál! Úgy szeretem, és egyre jobban.....kicsit félek már most, hogy nagyon hamar megnő, mert rohannak mellette a boldog percek. 


2013. július 18., csütörtök

Philips Avent csodamasina

Tegnap egyszerűen nem bírtam magammal és megvettem a phiphs avent turmixoló és pároló berendezést a veszprémi Brendonban, ugyanis éppen le volt értékelve 10.000, - Ft-tal. Ma használtam is már, bár egyenlőre csak gyümi turmixolásra, na arra kiváló volt. Jövő héten indulunk majd a zöldség párolással :). Nagyon tetszik, olyan praktikus, és kompakt, egyszerű elmosogatni - szóval, szerintem biztosan megkönnyíti majd a dolgunkat!Ezzel és István szülinapi ajándékával le is nulláztam magam erre a hónapra anyagilag, de sebaj, néha egyszerűen kell ilyesmiket csinálni és kész!

Íme a csodamasina:

Isti legújabb tudomány, hogy felnyomja a kis popóját, és úgy próbál előbbre jutni! Ez már szerintem egyfajta kúszás...nagyon kíváncsi vagyok mikor fog majd beindulni!?! De addig ki kell használni, hogy azért nem nagyon tesz meg nagyobb távokat, mint egy pokróc :). Rupival egyre jobban vannak, azt hiszem ő tényleg most kezd érdeklődni a kutya iránt, hogy mi az a nagy szőrös valami. 

Hétvégén keresztelő! Ma már este jön le a tesóm, leendő keresztmami és marad vasárnap estig.

Jaj már nagyon elterveztem, hogy beszámolok a strandról, hogy miért is utálok mostanság lemenni, este el is képzeltem már miket írok majd, de mire ide jutottam, már nem is látom olyan durvának. Pedig két napja mikor lent voltunk nagyon kiakasztottak. Szóval röviden a helyzet az, hogy a strandon mindig ott vagyunk, ahol anyuék is vannak - ami eddig szuperül is hangzik, hiszen nincs is jobb, mint egy nagyi aki vigyáz Istire, amíg mi Istvánnal bemegyünk és fürdünk....DE....ott van, ezer ember még, egy nagyobb ilyen anyuék féle strandos baráti csapat. Ők valahányszor lemegyünk, ami azért heti párszor tutira megtörténik, megcsodálják Istit, meg hogy mennyit nőtt, stb...ezzel nincs is baj, aranyosak és kedvesek. Aztán jön a feketeleves: az ottlétünk alatt, kb folyton ott áll valaki a törülközőnél, és dumál, hogy jaj megfordult, jaj milyen cuki, stb...még ez is oké...de aztán jön az a rész, hogy nem fázik? nincs melege? miért nem fürdetem meg? miért nem adok rá zoknit?....huh na ezektől már kezdek kiakadni, majd két napja, ami feltette az i-re a pontot, az etetés volt. Próbálom Istit etetni az almabarack pürével, és kb 10-en körbeállnak minket, és magyaráznak! Magyaráznak a gyereknek - amit gyűlölök, mert etetés közben nem szabad másra terelni a figyelmet, magyaráznak nekem, hogy jaj már jól lakott, vagy jaj adjam már gyorsabban.......MI VAN????? Ilyenkor, ha nem lennék ilyen jól nevelt akkor úgy de úgy beszólnék nekik, hogy kotródjanak már arrébb, és hagyjanak már minket békén, és Isti az én gyerekem, és ha akarom, akkor bundabugyiba öltöztetem, és ha akarom akkor agyontömöm gyümölccsel, mert ha én így tartom jónak, akkor az így jó, és nyilván én ismerem őt, és a legjobbat akarom neki! Persze nem mondok semmit, némán tűrök. Nyilván túl reagálom kicsit, meg aztán fene a jó dolgunkat, hogy ilyenek miatt panaszkodok, de talán mégis értitek miről is beszélek. Azt nem akarom csinálni, hogy egyáltalán nem megyünk oda strandolni, mert ott vannak anyuék is, ami meg tök jó. Szerintem majd kicsit odébb fogunk letelepedni ezentúl vagy ilyesmit tudok elképzelni. Na ennyit erről, legyen ez a legeslegnagyobb bajunk, hogy ennyi csodálója van Istikének :))))) 

2013. július 15., hétfő

Tájékozódok hozzátáplálás ügyben

Hétvégén megint esküvőn voltunk. Ez a nyár így telik el, de sebaj. Nagyon jól éreztük magunkat amúgy, Istire pedig a hugom vigyázott. Másnap reggel pedig olyan jól kialudtam magam, ugyanis fél10-kor ébredt az úriember :)))
Most megint balcsin vagyunk, bár én nagyon felmennék kicsit Pestre, mert annyi jó program lenne ott. Csütörtökön fel is megyek mindenképp, lehet hogy csak Istivel kettesben: egyrészt lesz egy tök jó babamama tali a fórumos lányokkal, másrészt pedig a férjecském szülinapjára is be kell szerezném még pár dolgot. Jó lenne kitalálni valami olyan ajándékot is, amit mint apuka kaphatna, hiszen ez az első szülinapja így! Tudom, hogy hülyeség, és biztosan sokan cserélnének velem, hogy ennyit lehetek balcsin, de én valahogy itt komolyan mondom totál befordulok, és annyira vágyom arra, hogy kicsit otthon legyünk, és a babás barátnőimmel talizzunk. Egyszerűen kell nekem egy kis dumálgatás velük, stb....jó itt is nagyon, de István dolgozik sokat napközben, amivel nincs is baj, de mi meg nem sok mindent csinálunk, és ez kicsit unalmas hosszú távon. Azzal már teljesen elégedett vagyok ha 1-2 napot fent lehetek egy héten, de annyi kell most. Majd jövő héten lesznek lent barátok, akkor velük tudunk majd programozni, az nagyon jó lesz. Amúgy szerintem azért is vágyok erre, mert itt ugyan egész nap együtt vagyunk a férjemmel, de ő mégis dolgozik közben, tehát csak együtt vagyunk, de mégis külön, és ilyenkor délután, este nincs meg az a meghittség, ami otthon van egy-egy külön töltött nap után. Sebaj, jó lesz a csüti nagyon!

Megvettem a karikás kendőt tegnap. Tök szép kis kendőnk lett, egy barátnőm segített a beszerzésben, nagyon jó kis darab. Már 2x voltunk is benne kutyát sétáltatni: szereti Isti, jól tud benne nézelődni. Nem mondom a close persze nekem kényelmesebb viselet, de ő úgy látom jobban élvezi ezt. Úgy is felváltva használom majd.

Istike hihetetlen, de olyan jól megtanulta ki-be tenni a kis cumiját, nagyon cukorpofa, ahogy kihúzza majd visszateszi a kis szájába. 

Hétvégén lesz a keresztelő. Református lesz Istike, így egyeztünk meg a férjemmel. A keresztszülők a húgom, illetve a sógorom lesznek. Nem lesz nagy felhajtás, de persze azért csinálunk utána kis családi ünnepséget, és még a menüt is ki kell találni. Szerintem kicsit egybe is mossuk majd István szülinapozásával, legalábbis családi szinten. Lehet, hogy kéne valami keresztelői ajándékot venni Istinek? Valami emléktárgy kellene, de persze ezt most még úgysem értékelné, de majd később talán igen, ha visszagondol erre. 

Próbálok mostanság a hozzátáplálásról olvasgatni, de annyi mindent találok, persze csak a szokásos, mindenről mindenkinek tök más a véleménye, és győzzön az ember eligazodni. Turmixoljuk a kaját, vagy csak villával törjük meg? Pároljuk vagy főzzük? Adjunk hozzá anyatejet vagy se? Rengeteg a kérdés...de még van időnk felkészülni azt hiszem.... Amúgy a gyümi evés egész jól megy Istinek, tegnap pont lemértem, és 130g gyümit evett meg az aventes pohár szerint. Az az érdekes, hogy ez szerintem egész sok, de mégis, kb utána egy órával ugyanúgy be tud kajálni tejcsiből, mintha nem is lett volna a gyümölcs. Egyébként fogy a tejem, vagyis nem fogy, de neki mér kevés szerintem....a szopi után mindig olyan hamar újra éhes lesz, bezzeg ha tápszert is kap, akkor simán kihúzza tovább. De ezen már rég nem idegesítem magam. Szerintem szuper, hogy 4 hónapos korig anyatejes lehetett, és ha most néha már kell a kiegészítés, akkor az sem baj. Persze amennyi tejcsi van, azt mindig megkapja, és akarom is, hogy megmaradjon még a szopi is, mert kell a sok hasznos immunanyag - de az egész helyzetet tekintve szerintem itt az ideje lassan tényleg a hozzátáplálásnak. Majd egy két hét múlva, tehát 5 hónaposan elkezdjük a főzelékeket is, addig pedig növeljük a délutáni gyümi adagot. Izgalmas dolog ez, és alig várom, hogy kotyvaszthassak neki sok-sok egészséges finomságot!

Na csak még egy megjegyzés: az adamo hinta egy csodás találmány, egyszerűen ha abba beletesszük, akkor tuti hogy elalszik, és hatalmasat alukál benne!!

2013. július 12., péntek

Alvás rekord,ráadásul Balatonon

Hihetetlen de ma reggel fél 9-ig aludt Isti itt Balatonon!!!!! Két napja kicseréltük a matracát az utazóágy matracára,mert arra gyanakodtam,hátha az okozza a nemalvást - hát lehet hogy igazam volt! Remélem tényleg rájöttünk végre a problémára,és akkor veszünk egy új matracot ide és kész.

Sokan írtátok,hogy a férfiak ilyen korban még nem tudnak annyira mit kezdeni a gyerekekkel és emiatt is lehetnek a konfliktusok. Na én eddig azt hittem milyen jól el van a férjem és Istike! De ma reggel jöttek a kertészek az unokájukkal,aki 4 éves. István úgy lecsapott rá, több órája együtt játszanak valami autós játékot:)))))-szóval van némi igazság ebben a dologban! Olyan nagy már egy ilyen kisóvodás....és Isti is mindjárt ekkora lesz...ki kell használni minden pillanatot amíg még nem tiltakozik a sok puszi,ölelgetés ellen!:)

2013. július 9., kedd

Bababulik

Annyira jó ez az időszak! Már értem miért szereti és élvezi minden anyuka ezt. Még a fiúk dolgoznak,addig az anyukák bababulikat,talikat szerveznek és igazából szuper jól érzik magukat a barátnőikkel,közben meg kicsit babáznak is:))))) - tiszta gyerekkor,csak most nem játékbabákkal játszunk! És a legjobb,hogy annyi de annyi kisbabás barátnőm van, és így akár minden napra is jut valami móka. Isti persze még annyira nem érdeklődik,de jövő ilyenkor már tuti a babócák is remekül fognak játszani közösen.

Voltunk ma oltáson, egész jól tűrte a drágám,remélem nem is lesz lázas.
Jelenleg 5940g és 63,5cm!

2013. július 8., hétfő

Esküvő, esküvő és esküvő majdnem minden hétvégén

Nem akarom elkiabálni, de szerintem gyógyul Isti szeme, pontosabban sikeres volt az átmosás. Azt mondták ugye, hogy ez 4-5 nap múlva dől el, szóval még van pár napunk, de nekem úgy tűnik rendben lesz, hála Istennek!

Hihetetlen sűrű hétvégén vagyunk túl: voltunk egy esküvőn Mezőtúron, majd apósomnak volt a 60. szülinapi bulija Balatonon 140 fővel. Isti szuperül viselte a sok hurcolást, olyan jó fiú volt végig, szóval tényleg őrület milyen jó gyerek. Az alvás itt balcsin továbbra is nagyon gáz - konkrétan utálom hogy itt minden éjjel kelni kel, olyan jó lenne végre rájönni, hogy miért? És otthon miért olyan egyértelmű, hogy alszik 7-ig? Holnap oltást kap amúgy, így fel kell menni Budapestre, na úgy döntöttünk, hogy már ma felmegyünk pont emiatt, hogy aludjunk egy jót! Meg holnap reggel akkor el tudok menni body art-ra is, a lakóparkban, az is jól fog esni.

Nem akarok erről sokat írni, de mostanában sokat veszekszünk. Mindig, minden hétvégén előjön a szokásos téma, ez az ivás, bulizás dolog. Ez köztünk már hosszú évek óta meg volt, de most valahogy kiéleződött mióta megszületett Isti. Pedig mindig azt mondogatta a férjem, hogy majd ha lesz gyerekünk, akkor nem fog annyit elmászkálni, meg programozni, mert nem lehet majd. Na ez nem így van. Egy barátnőm mondta, hogy a férfiak életvitelén semmit nem változtat egy gyerek, csak a nőén. Hát lehet ez így is van, de én pont azt érzem, hogy most éppen hogy még több alkalmat talál és menni akar....én meg persze még szarabbul viselem. Nyilván részben azért mert régen ilyenkor én is mentem, de ami leginkább idegesít, hogy másnaposan teljes hasznavehetetlenség van, és mindent csinálhatok én, és az együtt töltött értékes idő az csak csökken és csökken emiatt, pedig abból most alapból kevesebb van kettesben meg pláne, hiszen az csak akkor van ha épp Isti alszik :). Na mindegy, majd lesz valahogy, ilyenkor hétfőn mindig megbeszéljük, mindig minden jól indul - de jó lenne már egyszer egy olyan hétvége, ami jól is végződik!Pedig azt gondolom, hogy gyerekkel kevesen vállalnak be ennyi programot, szóval igazán elégedett lehetne.

A változatosság kedvéért megint esküvőre megyünk majd a hétvégén....őrület mennyi esküvő van idén! Jövő hétvégén meg lesz a keresztelő. Isti református lesz, így beszéltük meg a férjemmel ezt, hogy ha fiú akkor református ő utána, ha lány, akkor katolikus. Hát ez van, mondjuk nem áll távol tőlem a dolog, hiszen református gimibe jártam......A keresztszülők meg a tesóink lesznek, a hugom és a sógorom. 

Istinek van egy beceneve, még nem is írtam: Cupi. Még egészen pici korában kezdtem ezt mondogatni neki, mert cuppogott a cicin, cuppogott a cumival, és szerintem az is benne van a pakliban, hogy ez jól hangzik a kiskutyánk nevével, Rupival egyben. Rengetegszer szólítjuk így, de most éppen elhatároztuk, hogy leszokunk róla, mert nem akarjuk, hogy ezt tanulja majd meg, meg aztán nagyobb korában ez nem olyan jópofa, harmadrészt pedig ami a legviccesebb, a kutya csomószor azt hiszi, hogy őt szólongatjuk :)))). 

Szeretnék most egy karikás kendőt - lehet hogy kapok egyet kölcsönbe, az lenne a legjobb, de ha nem akkor maximum használtan veszek egyet, már szerintem pár ezer forintból meg lenne. A close-t továbbra is szeretjük, de jó lenne egy ilyen is, mert ebben oldalra lehet kötni Istit, így ő jobban tudna nézelődni, meg talán én is könnyebben tudnék tevékenykedni vele. Ez végül is szerintem annak egy alternatívája, hogy kézben van a gyerek. Néha jól jön ez, ha épp sütni-főzni kell, és közben megy a sírás :).  A nagyobb sétákra meg maradna a close ha olyan helyre megyünk, mert az azért jobban terheli a hátat, szimmetrikusabb!

Amin még szintén gondolkozom az egy ilyen párolós-turmixolós gépecske. Ez is tök jól jönne a babakaja főzéskor. Persze nem mondom, hogy enélkül nem lehet megoldani, de azért ez biztos könnyebbség, hogy csak beleteszed a cuccod, az megpárolja, majd tekersz egyet és turmixolja. Lehet, hogy kapunk egyet kölcsönbe, de még nem biztos, hogy oda tudja adni a barátnőm - venni azért nem tudom vennék e, mert nem  olcsó. Mondjuk turmixgépünk sincs, csak botmixer...szóval ha már turmixot vennék....

Kapott Isti itatópohárkát, ilyen csőrös tommie tippiet. Szeret belőle inni, ebből azt vettem észre több fogy a vizecskéből. Viszont nagyon idegesítő a teteje, olyan nehéz visszarakni rá, emiatt nem ajánlom senkinek. Az viszont tény, hogy nem csöpög. 

Bevezettük a barackot is, így almát és barackot vegyesen kap legtöbbször Isti - nagyon szereti őket. Egész sokat megeszik belőlük, egyre többet. Én meg úgy élvezem, hogy etetgethetem. 

2013. július 5., péntek

Könnycsatorna átmosás

Túl vagyunk rajta!!!! Hihetetlen véletlen,de tegnap kiderült, hogy egy kedves fórumos barátnőm is ma hozta a kislányát ugyanerre, pont negyed órával korábbi időpontra! Olyan jó volt,hogy volt ismerős, persze ott volt a férjem is, de jól jött egy sorstárs:). Amúgy nem lehettünk bent Istivel, elvitték és kb 5-10perc múlva hozták. Persze hallottam,hogy bent nagyon sír - na ez borzalmas érzés volt:(. Utána a kezemben gyorsan megnyugodott,kapott sok gyógypuszit. Még cseppenteni kell 3-4napig, aztán utána tünetmentes kell legyen - ha mégsem, de az lesz, akkor újabb kör 2hét múlva. A gyerekek 90%-nak sikerül elsőre,szóval mi is ezt erősítjük majd remélem! Egyébként teljesen el volt záródva, szóval jó hogy megcsináltuk!

2013. július 4., csütörtök

Istike hangosan röhög :)

Annyira cuki!!!!!!!!! Ha az ember felveszi, hóna alá nyúl és úgy lóbálja, na az annyira tetszik neki, hogy hangosan röhög :). Meg azt is nagyon szereti ha puszilgatom a pociját :). Ez megint egy újdonság, és nagyon tündéri!

Tegnap voltunk egy barátnőméknél, és fűtött bio medencéjük van: 33 fokos volt, és nincs vegyszerezve - ki is használtuk, és olyan jót pancsiztunk Istivel együtt. Nagyon tetszett neki, szerintem élvezte! Adtam rá úszópelust, szerencsére pont kaptunk egy másik barátnőmtől pár darabot, mert ők már kinőtték. Kölcsönkaptunk egy angel care légzésfigyelőlapot is, mert ők már nem használják - nekünk meg nagyon jól jön, mert így azt legalább nem kell majd azt sem hurcolni Balcsi és Budapest között. Olyan szuper, hogy ennyi mindent kaptunk kölcsönbe, hihetetlen, hogy van 2 angel care-ünk, 2 pelenkaszemetesünk, 2 sterilizálónk, 2 mellszívónk....és ennek a felét sem kellett megvenni, csak 1-1 dolgot - nagyon hálás vagyok mindenért! Arról meg már nem is beszélve, hogy 2 helyen is már vár minket az összekészített csomag a következő szám ruhácskákkal :).

Olyan jó most kicsit itthon Budapesten. Na nem akarok panaszkodni, szuper balcsin is, de jó, hogy minden nap tudunk programozni, találkozni valamelyik szintén kisbabás barátnőmmel - úgy kellenek ezek a beszélgetések és programok. Nagyon vicces, jövő keddre meg van Istike első facebook-os event-je, egy babazsúr meghívás :)))) Aludni is olyan jókat alszik itthon a kis babyke, és valahogy kettesben is sokkal jobban megvagyunk most a férjemmel itt. De jövő héten azért balcsizunk, mert hát kell a változatosság - és nagyon jó időt is mondanak, szóval jó lesz az is, meg ott vannak a nagymamik, és azért annak is van előnye, sőt...

Pont egy éve, hogy megtudtam, hogy terhes vagyok - az volt a legeslegboldogabb napom, csodás érzés volt!És most itt van az ölemben Istikém :).

Holnp könnycsatornaátmosás :((((((((((((((((((((( - drukkoljatok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2013. július 1., hétfő

Olyan szétszórt vagyok

Újra itthon vagyunk Pesten. Hihetetlen, de Isti elsőre szuperül aludt az éjjel, reggel hétkor kelt csak, majd visszaaludt és fél10-ig nyomta utána. Nem értem, hogy balcsin mi lehet a gond?! Egyszerűen nem tudjuk elképzelni sem....de azért az megnyugtat, hogy itt ilyen szuperül alszik. Elkezdődött a programozós hét, annyi mindent tudnánk csinálni, kb minden napra három babás barátnőm is jelentkezett, hogy talizzunk, szóval sűrű lesz a hét, de nagyon jó is egyben. Ma amúgy beugrottam dolgozni kicsikét, utána pedig Isti dédijénél voltunk, és ott ebédeltünk. Most itthon vagyunk, és ruhákat kéne pakolásznom, elrakni Isti kinőtt cuccait, és berakni az új méretet.
 
Jaj amúgy olyan béna vagyok: tegnap amikor balcsin cseppentettem Isti szemében még mondtam is, hogy tuti lent fogom felejteni a szemcseppet! De még nem raktam el, mert sokszor kellett csöppenteni. Erre mi van?! Hát nem lent hagytam!!!!! áááááááááááá - megőrülök, annyi mindenre kell gondolni mindig, és mindent 3x átnéztem.....na mindegy, ez van, végülis már használtuk 5 napig, és még meg van a régebbi csepp, amit korábban írtak fel, majd abból adok neki párszor, de szerencsére most nincs gyulladás, csak maradjon is így péntekig. Azért egyre jobban félek az átfecskendezéstől, és annyira sajnálom szegénykémet.
 
Egyébként ma beültettem Istit almát enni az etetőszékbe - olyan cuki volt, egyenlőre még kicsit elveszik benne, de majd megzabáltam :))))) - nagyon szereti amúgy nyammogni az almát, de egyenlőre közelében sem járunk, hogy kiváltsunk egy étkezést, utána nagyon rendesen belakik még ciciből is. De nem siettetek semmit, ez direkt jó így, szépen lassan lehet szoktatni a dolgokhoz.