Kineziológus

Tegnap megjártam a kineziológust. Hát eléggé kettős érzésekkel távoztam....igazából jó volt beszélgetni valakivel, és jó volt egy külső szemlélőt is meghallgatni, de azért voltak furcsaságok. Egy ingát tartott a kezében a nőci végig, és azzal mérte ki a dolgokat, és az alapján tette fel a kérdéseket. Igazából ez volt kicsit furi, meg az, hogy előhozott olyan dolgokat, hogy az előző életemben mit csináltam, hol éltem, stb...na ebbe nem igazán tudtam beleélni magam. Viszont voltak hasznos dolgok, rámutatott a következőkre:

- amit eddig is tudtam, hogy eléggé hajlamos vagyok más terheit magamon cipelni, és nem a saját életemet élni

- túlságon agyból élni, és nem hallgatni az intuicókra, megérzéseimre, és mindent inkább logikusan véghez vinni, és csak úgy szívből nem igazán tudok

- azt mondta, hogy a nagymamám nagyon nagy hatással van rám, ami igaz is, és emiatt egy csomó mindent hasonlóan akarok megélni mint ő, tudat alatt, és ha ő nem lehetett boldog valamiért, akkor én is ezzel büntetem magam...ez mondjuk így furi, de azzal egyetértek, hogy tényleg nagy hatással van rám

- mondta hogy írjam össze a bennem lévő keserűség okait, és égessem el, illetve azt is íram össze, hogy mi az amit lehetetlenségnek tartok, és azt is égessem el

Ő biztos benne hogy lesz babánk, csak még szerinte nem állunk rá készen, és sokat kell dolgoznunk még, hogy felkészülté váljunk. Sőt szerinte lombik sem kellene, mert szerinte makk egészségesek vagyunk...na persze ezt a logika szabályai szerint gondolkodó agyamnak azért eléggé nehéz elhinnie...de bárcsak így lenne!

Végül indulás előtt húztam egy ilyen angyalos jóskártyát, amin ez állt: Lépj ki ebből a lehetetlen helyzetből! és ezalatt azt kell érteni, hogy magamnak csináltam ezt a lehetetlen helyzetet, ami nem is lehetetlen, bár én már szinte teljesen annak tartom, és ezen változtatni kell, hinni kell benne, hogy hamarosan jön az a kisbaba, és ki kell tartni és türelmesen várni - de azon változtatni kell, hogy ezt egy lehetetlenségnek tartom, és emiatt egy borzalmas szomorúságban élem meg a mindennapjaimat - hát nem lesz könnyű, de próbálkozok, mert ez így tényleg nem jó, ezt én is érzem.

Nagyon mondta a nő, hogy menjek el egy családállításra, mert szerinte igazán ott jönnek ki a félelmek, és feszültségek - de abban még bizonytalan vagyok hogy elmegyek e. Egyszer ugye már voltam ilyenen, és nem igazán érzetem hogy megtalálták volna az okot, bár sírtam végig, és ki voltam, de én valahogy ezt kicsit annak tudom be, hogy olyan sok borzasztó történetet hallgat végig ott az ember, és annyira beleéli magát, sőt részese is lesz egy-egy pillanatra, hogy ez bizony nagyon megterhelő.

És még egy érdekes, valamiért, kicsit furcsálltam is, mert nem igazán illet a képbe, de azt mondta, hogy írjak, írjak sokat, írjam ki magam....érdekes, rögtön erre a blogra gondoltam, hogy pont ezt csinálom, kiírom magam, kiírom a gondolataimat - és ez sokszor jól esik.

Most emésztem e a dolgokat, amiket hallottam - aztán majd eldöntöm visszamegyek e még hozzá vagy sem.

Most igyekszem készülni e beültetésre, ami valószínű ugyebár jövő hét elején lesz...vagy nem is tudom pontosan, mert már érzem hogy fáj a hasam, és itt van az a tüszőrepedés 1-2 napon belül, de mi van akkor ha ahhoz képest a 3. nap pont 7végére esik?!akkor mikor csinálják meg a beültetést? na mindegy, nem stresszelek, bár mindig találok magamank valamit - de majd csütörtökön Zeke megmondja a tutit, addig pedig várok türelmesen, és persze szerintem holnap este azért akárhogyis de egy spontán próbélkozást is megpróbálunk :))))

UH-k, várakozás, és egy új családtagunk: Ruppert a kiskutyánk

Pénteken voltam az UH-n: akkor egy 13mmes tüsző volt a baloldalon. Akkor azt mondta Zeke hogy hétfőn menjek újra.
Ma is voltam, az egész délelőttömet a BMC-ben töltöttem, őrület, borzasztó ez a sok idő, amit várakozással tölt el az ember az orvosi rendelőkben...ma 17mm-es volt a tüsző, a 15. napon, a nyálkahártya pedig 9B. Vettek vért is, néztek ösztradiolt és progit, aztán most telefonáltam vissza nekik, és Zeke azt mondta, hogy "még nagyon gyerekcipőben jár ez a tüszőérés", szóval legközelebb csütin kell mennem, addigra valószínű megreped, legalábbis ebben bízunk, vagy nagyjából elindul a repedés, és akkor szerintem inkább átcsúszik jövő hét elejére a beültetés. Egyébként annak jobban is örülnék, ha jövő hét elején lenne a beültetés. Mindenesetre abban azért mostmár biztos vagyok, hogy lesz peteérés, persze Zeke mondta hogy még nem biztos hogy megreped, de szerintem meg fog, hiszen ezzel nem szokott probléma lenni, miért is most lenne. Mindenesetre azt beszéltük meg, hogy ha csütiig nem repedne meg, akkor ad majd tüszőrepesztő injekciót.
Szóval nagyjából ennyi...továbbra is várkozunk, és rohangálok UHra.

Ma délután megyek a kineziológushoz....nagyon izgatott vagyok emiatt, kíváncsi vagyok milyen érzésekkel távozom majd.

Egyébként sokkal jobb kedvem van, ugyanis vettünk egy kiskutyust - egy fekete törpe schanuzert :) - péntek óta van nálunk, egy kis tündér egyenlőre! Szóval most sokkal jobb kedvem van - és örülök, hogy végre meghoztuk ezt a döntést, és lett egy kiskutyánk - ez nem lesz akadálya a kisbabának, sőt...szuper lesz majd egyszer együtt sétálni velük, remélem minnél hamarabb!!!!

Várakozás a következő beültetésre, lelkierő gyűjtés, és egy olvasó kérésére: egy kis infó az IVIGről

Régen nem írtam már, de igazából nem történt mostanság semmi olyan izgalom, amiről nagyon be tudnék számolni.

Sajnos a lelki állapotom továbbra sem annyira jó, még mindig azt kell mondanom, hogy nem igazán telik el napom sírás nélkül, és anélkül hogy azon gondolkozzak, hogy vajon egyáltalán valaha sikerülhet-e?!? De össze kell szednem magam! Hamarosan itt a peteérés, és egyben a fagyasztott embriók beültetése. Pénteken megyek megint UH-ra, hogy megnézze Zeke hogyan is állnak bent a dolgok, és mikorra lehetne időzíteni.

Persze sokkal nehezebb hinnem benne, és bízni a sikerben, de ha csak a tényeket nézem is, akkor is jó esélyünk van: hiszen az embriók embyriogénben úsztak, még az IVIGnek is lehet hatása, és most nincs hormon leterhelés sem – szóval ezek nagyon jó dolgok…bár így visszaolvasva azt hiszem ezek nem is annyira a tények, hanem inkább a saját magam győzködése, hogy legyen lelki erőm.

Hétfőn elmegyek kineziológushoz. Egyik barátnőm már régóta ajánlgatja, hogy menjek el, mert szerinte sokat segíthet…eddig nem mentem, mert bár ugyan 1,5 éve voltam egyszer egy családállításon, és nem segített, és nem igazán jött át nekem, sőt inkább lelkileg megterhelő volt, mint felüdítő, most mégis úgy érzem, adok még egy esélyt. Ez most nem is családállítás lesz, csak egy beszélgetés.  Végül is nincs mit vesztenem, max azt a 10 ezer forintot, de ezek mellett a kiadások mellet az eltörpül, és hátha segít, és jót tesz majd a lelkemnek, a gondolataimnak. Tudom, hogy most meglehetősen mélyponton vagyok, és ezért is igyekszem minden lehetőséget megragadni, ami átsegíthet ezen. Majd meglátjuk, kíváncsian várom milyen érzésekkel jövök majd el hétfőn.

Közben alakulnak a kutyavásárlás körül is a dolgok. Elmondtuk a családnak a „nagy hírt”, hát...először szerintem kicsit furcsállották, és lehet, hogy most sem igazán értik. Nem tudom, vagyis az én családom szerintem érti, és tudják pontosan hogy miért is döntöttünk most így, habár a lombikról nem tudnak ugyebár ők sem, de azt látják, hogy mostanában nem igazán vagyok az a boldog önmagam. A férjem családja meg…ők talán kevésbé értik, és azt meg egyáltalán nem tudom, hogy megértik e, de persze nem ellenzik, sőt most már ott tartunk, hogy érdeklődnek is hogy hogyan áll a dolog, de azért tudom, hogy legbelül ők ennek a döntésnek nem örülnek, és bár nem mutatják, de tudom, hogy így érzenek. Csak azt nem tudom, hogy miért is zavar ez engem ennyire….na mindegy. Egyébként a fajták között még ugrándozunk kicsit, de most végül is azt hiszem elhatároztuk magunkat: egy fekete törpe schnauzert szeretnénk. Hihetetlen, de ahogy ezt kitaláltuk, és körbe telefonáltunk minden lehetséges internetes hirdetésen, kiderült, hogy jelen pillanatban nem lehet kapni az országban törzskönyves, kölyök, szuka fekete törpe schnauzert. Elképesztő!!!! Mondták a telefonban amikor érdeklődtem, hogy hát várjunk, mert valószínű terhes az egyik szukájuk, és pár hét múlva lesznek kicsik, akiket majd 3 hónaposan lehetne elhozni….na de ne már!!!!!!!!Ki vagyunk, okés, hogy egy babára ilyen sokat kell várnunk, de hogy már egy kutyára is, és azt sem lehet csak így egyszerűen megvenni, hanem az is ilyen bonyolult és hogy semmi nem megy egyszerűen – valahogy bevonzzuk ezeket a dolgokat. Egyébként egy vicc, de azt kell mondjam, hogy mióta tudjuk hogy nem lehet most ezt a kutyust olyan egyszerűen csak megvenni, na azóta vagyunk úgy vele, hogy igazán kell! Idióták vagyunk teljesen….de nem is ragozom ezt most itt tovább.

Viszont annyi biztos, hogy még mindig kicsit bizonytalan vagyok ebben az egészben, mert számtalanszor megfordul a fejemben, hogy én nem is kutyát szeretnék, hanem egy kisbabát!!!!ÉS hogy akkor ez most mégis helyénvaló és jó döntés-e?! Persze, az is igaz, hogy kutyát akkor is szerettünk volna, ha már lenne babánk, és most csupán a sorrend felcserélése történik, és nincs abban semmi rossz, hogy amíg eljön a baba hozzánk is, addig egy kiskutyus közben a családunk része lesz, és sok örömteli pillanatot ad majd nekünk – de valahogy mégis, tudom, hogy hiába lesz kutyusunk, addig sosem leszek igazán boldog, amíg nem teljesül az álmunk, és végre anyuka nem lehetek!

Bocsánat a sok lelkizés miatt, de ki kellett írnom magamból ezeket a dolgokat….

Valaki egy megjegyzésben kérdezte, hogy mi is az az IVIG. Nos neki a következőt írom: ez egy intravénás immunoglobulin kezelés teljes nevén. Ez tulajdonképpen egy infúzió, amelyben idegen fehérje van, és ami azt a cél szolgája esetemben, hogy a szervezetem által termelt antitestek, és ellenanyagok ne akadályozzák meg a baba beágyazódását, és ne akarja a babát kilökni a szervezetem. Erről az egészről szerintem érdemben és nagyon sok hasznosat lehet olvasni meddőséggel való összefüggésében Dr. Alan Beer: Is your body baby friendly? című könyvében. Ez sajnos nincs meg magyarul, de aki tud angolul annak nagyon hasznos lehet. Ha valaki nem akarja megvenni a könyvet, akkor Dr. Alan Beer honlapján is sok hasznos infó van fent az immunológiai okból való meddőség/vetélések kapcsán. A következő honlapon szintén sok hasznos infó található, főként Fülöp professzor úr előadásaiból ezzel összefüggésben a dokumentum tár alatt: http://habitu.kozos.info/

Remélem tudtam segíteni kicsit, és talán világosabb lett a dolog, de ha van még kérdésed írd nyugodtan, igyekszem válaszolni, de nekem is, aki pedig már túl is van egy ilyenen, meglehetősen bonyolultnak tűnik ennek a hatása, és a működése.

Még mindig a szomorúság karami között, és ma még UH-ra is menni kell, és sajnos nem kismama UH-ra :(

Már majdnem egy hét eltelt azóta hogy tudom, nem sikerült. Egy hete ilyenkor annyira telis tele voltam várakozással, és persze félelemmel is, de inkább várakozással. Azt tervezgettem, hogy mennyire szuper lenne, ha sikerülne, és holnap, az Anyu 60. szülinapján mondhatnánk el a családnak hogy kisbabát várunk. De sajnos nem így lett, és bár már több nap eltelt, és néha úgy érzem jobb, de igazából továbbra is nagyon szomorú vagyok, és nagyon kilátástalannak tartom a helyzetet. Nem telik el nap sírás nélkül, pedig már a mensim el is múlt, és mennem kéne Zekéhez egyeztetni az új fagyasztott beülti részleteit - de annyira rossz volt a múltkori élmény, hogy még attól is ki vagyok, hogy újra be kelljen mennem a BMC-be, pedig ma el kell mennem UH-ra.
Közben csomó kiskutyát is néztünk, hogy valami vidémságról is beszámoljak, és mindegyik annyira tündéri, és nagyon jó lenne, ha már az egyik velünk lenne, de valahogy mégis úgy érzem, hogy ez sem segít most rajtam, hiába minden, addig egyszerűen nem tudok újra boldog önmagam lenni, amíg nem lesz egy kisbabánk. Egyébként ez is egy vicc, a családunk még ezt sem tudja, hogy kutyát szeretnénk...nem tudom mi van velünk, hogy nem tudunk velük semmiről sem beszélni, de valahogy az van bennem, hogy ha a dolgok nem úgy alkaulnak, ahogy az maximálisan ideális, akkor ők nem tudják jól kezelni a dolgokat, és inkább nekünk is teher lenne, ha tudnánk mindenről, mert még mi vigasztalhatnánk őket is, és erre nagyon nincs szükség. A kutyáról meg már előre tudom, hogy ki lesznek, hogy minek, és miért, és hogy ez hülyeség, és miért csináljuk, és mi lesz ha gyerekünk lesz - de közben meg el sem tudják képzelni, hogy mennyire szükségünk van már arra, hogy felrúgjuk a terveinket, amik egyszerűen sajnos úgy néz ki bármennyire is szeretnénk tartani őket, egyenlőre tarthatatlanok - és mi lassan beleőrülünk a várakozásba, és várakozásba, és nagyon nagy szükségünk van arra, hogy valami elmozdítson minket kicsit ebből, és adjon valami értelmet, örömforrást.
Na jó, most mindjárt megint elkezdek sírni, pedig itt ülök az irodában, és nagyon nem kéne!Szóval jobb ha abba is hagyom most ezt a bejegyzést, és majd egy vidámabb pillanatomban folytatom...egyébként is lassan erőt kell vennem magamon, és mennem kell a BMC-be az UH-ra - jaj!!!!

Új hónap, erőt kell gyűjteni, és felállni és újra megpróbálni: rögtön belevágunk a fagyasztott embriókkal

Nagyon köszönöm a kedves szavakat és a bíztatást!
Kicsivel jobban vagyok már, persze nem mondom, hogy nem tudnék bármelyik pillanatban elkezdeni zokogni, ha visszagondolok, de azért már jobb....
Ma meg is jött :((((((((((((((((((
Tudom, hogy nem szabad feladni, mert egyszer nekünk is sikerülhet, de hát a sok reménytelen várakozás, és az a sok-sok csalódás teljes kikészíti és felőröli az embert! Az a baj, hogy akárhogy a következő lombikban már nem fogok tudni ennyire hinni, de talán ez azért jó, mert nem is lesznek ekkora elvárások, és ha megint csalódni kell majd, akkor talán azt is majd jobban viselem.

Most rögtön megpróbáljuk a fagyasztott embriókkal, hátha még hat az IVIG, és az segítene! Tehát ha lement a mensi, akkor megyek egy UH-ra, majd gyógyszer nélkül, csak a peteérést figyelve, és attól számítva 3. napon megyek majd a beültire, ha minden rendben lesz, és szépen felébrednek a kis fagyasztott babáink. Az mindenesetre biztos, hogy nem fogom végig otthon tölteni majd megint a 2 hetet, mert hát ez egyszerűen nem összeegyeztethető semmiféle munkával...nem baj, majd persze sokat pihizek, de azért dolgozni bejövök. És ha netán sikerülne, akkor karácsonyra még kismama lehetnék!

Egyébként a sikertelenség után egész nap a béranyaságról és örökbefogadásrül szóló honlapokat nézegettük a férjemmel...persze tudom, hogy még ott a sok lehetőség a lombikokban, de kell valami kapszkodó, ha azok sem sikerülnének, kell valamilyen utat látni, aminek biztosan kisbaba van a végén, és nem csak egy hatalmas kérdőjel!Ez persze azért nagyon nagy elhatározás lenne, ha belefognánk, és nem is akarjuk elkapkodni a döntést, de ahogy olvastam pl örökbefogadásnál hosszú-hosszú éveket kell várni, és az alatt még bőven lombikozhatunk. Na ezzel nem azt mondom, hogy már holnap megyünk és jelentkezünk, de ha a következő lombikok sem sikerülnek, akkor lehet hogy belevágunk, és beindítjuk ezt a folyamatot is. De ez még egyenlőre csak nagyon halovány terv, de az biztos hogy még soha nem beszékgettünk erről eddig így a férjemmel, hogy van ennek is realitása, és ha kell ekkor ez lesz a mi utunk. Persze azért még bennünk van a remény, hogy sikerül....sőt....mondanom sem kell, hogy a mensi olyan mint egy agymosás, eddig teljes kilét, most pedig már azért kezd ott motoszkálni a fejembe a következő beültetés esélye, hogy hátha mégis...ki van ez találva, mire eljutunk oda, hogy megint várakozunk a beültetés után, megint teljes erőbedobással fogunk reménykedni - legalábbis nagyjából. De jól van ez így, különben nem is működhetne az biztos.

Ez a hét kis kapcsolódás lesz, programozunk majd sokat, 7végén meg elutazunk wellnesselni :)

Ja, és a jelenlegi legnagyobb kapaszkodót még nem is mondtam, lehet hogy veszünk egy kiskutyust. Mindig is terv volt, és már régóta szeretnénk, de minidg azt mondtunk, hogy első a gyerek, és majd utána. Hát úgy látszik, ez nálunk nem jön be, és lehet hogy ezért változtatunk a terven...miért is ne lehetne előbb a kutya? Rengeteg családban születik baba kutya mellé, és nincs vele semmi gond, szóval ez nem lehet akadály! Egyenlőre még fontolgatjuk, és most azt játszuk, hogy minden nap elképzeljük, hogy hogy lenne a napunk, ha lenne velünk egy kutyus...mindenesetre ez most erőt ad, eltereli a gondolataimat, és valami olyanra figyelek, amit várhatok, és ez sok örömet okoz!

Összetört az álom: nem sikerült :((((((((((((((

Nem sikerült, összetört az álom, és én elmondhatatlanul szomorú, és csalódott vagyok.........nem is tudok most többet írni,mert csak sírok és sírok......... mindenesetre köszönöm Nektek, hogy gondoltatok ránk, és szorítottatok nekünk, de sajnos hiába.......most úgy érzem talán sosem leszek terhes, nem tudom máskor miért sikerülne, és hogy most mit ronthattunk el.........pedig én azt hittem, mindent megtettünk, de ez sem volt elég...........:((((((((

Az utolsó nap - remélem holnaptól kismama leszek, és megadatik nekünk az álmunk, a várva várt legnagyobb boldogság!!!

Ma reggel felkeltem, és nem teszteltem. Beijedtem, és igen, teljesen bepánikoltam. Nem mertem megcsinálni, mert még sosem mutatott pozitívat az a gonosz teszt, így most használni sem mertem. Pedig ott fogtam a kezembe, és gondolkoztam mi legyen, aztán arra jutottam, hogy türelmesnek kell lennem, ez is egyfajta próbatétel, nem véletlenül van ez így kitalalálva, és szépen megvárom a soromat holnap.
Természetesen nagyon izgulok, de ezt, akik olvastok, szerintem mind tudjátok - brutális ez az utolsó nap!Nagyon kemény, hogy holnap vagy mi leszünk a legboldogabb pár a földön, vagy összetörik minden álmunk és reményünk.
Ma igyekszem még rákészülni a dolgokra, de ugyanakkor nem akarok túl sokat sem foglalkozni ezzel, nehogy nagyon ideges legyek, és ártsak vele...de azért jó pár imát elmondok ma, hogy holnap végre adja meg a JóIsten amit annyira szeretnénk, és legyek végre igazi kismama szép magas hcg-vel :)
Kérlek, Ti is mind szorítsatok nekünk, imádkozzatok értünk, bár tudom, hogy ezt mondanom sem kell, hiszen eddig is annyi bíztatást kaptam, amiért nagyon hálás vagyok - de most különösen nagyon nagy szükségünk van minden pozitív gondolatra!