Kineziológus

Tegnap megjártam a kineziológust. Hát eléggé kettős érzésekkel távoztam....igazából jó volt beszélgetni valakivel, és jó volt egy külső szemlélőt is meghallgatni, de azért voltak furcsaságok. Egy ingát tartott a kezében a nőci végig, és azzal mérte ki a dolgokat, és az alapján tette fel a kérdéseket. Igazából ez volt kicsit furi, meg az, hogy előhozott olyan dolgokat, hogy az előző életemben mit csináltam, hol éltem, stb...na ebbe nem igazán tudtam beleélni magam. Viszont voltak hasznos dolgok, rámutatott a következőkre:

- amit eddig is tudtam, hogy eléggé hajlamos vagyok más terheit magamon cipelni, és nem a saját életemet élni

- túlságon agyból élni, és nem hallgatni az intuicókra, megérzéseimre, és mindent inkább logikusan véghez vinni, és csak úgy szívből nem igazán tudok

- azt mondta, hogy a nagymamám nagyon nagy hatással van rám, ami igaz is, és emiatt egy csomó mindent hasonlóan akarok megélni mint ő, tudat alatt, és ha ő nem lehetett boldog valamiért, akkor én is ezzel büntetem magam...ez mondjuk így furi, de azzal egyetértek, hogy tényleg nagy hatással van rám

- mondta hogy írjam össze a bennem lévő keserűség okait, és égessem el, illetve azt is íram össze, hogy mi az amit lehetetlenségnek tartok, és azt is égessem el

Ő biztos benne hogy lesz babánk, csak még szerinte nem állunk rá készen, és sokat kell dolgoznunk még, hogy felkészülté váljunk. Sőt szerinte lombik sem kellene, mert szerinte makk egészségesek vagyunk...na persze ezt a logika szabályai szerint gondolkodó agyamnak azért eléggé nehéz elhinnie...de bárcsak így lenne!

Végül indulás előtt húztam egy ilyen angyalos jóskártyát, amin ez állt: Lépj ki ebből a lehetetlen helyzetből! és ezalatt azt kell érteni, hogy magamnak csináltam ezt a lehetetlen helyzetet, ami nem is lehetetlen, bár én már szinte teljesen annak tartom, és ezen változtatni kell, hinni kell benne, hogy hamarosan jön az a kisbaba, és ki kell tartni és türelmesen várni - de azon változtatni kell, hogy ezt egy lehetetlenségnek tartom, és emiatt egy borzalmas szomorúságban élem meg a mindennapjaimat - hát nem lesz könnyű, de próbálkozok, mert ez így tényleg nem jó, ezt én is érzem.

Nagyon mondta a nő, hogy menjek el egy családállításra, mert szerinte igazán ott jönnek ki a félelmek, és feszültségek - de abban még bizonytalan vagyok hogy elmegyek e. Egyszer ugye már voltam ilyenen, és nem igazán érzetem hogy megtalálták volna az okot, bár sírtam végig, és ki voltam, de én valahogy ezt kicsit annak tudom be, hogy olyan sok borzasztó történetet hallgat végig ott az ember, és annyira beleéli magát, sőt részese is lesz egy-egy pillanatra, hogy ez bizony nagyon megterhelő.

És még egy érdekes, valamiért, kicsit furcsálltam is, mert nem igazán illet a képbe, de azt mondta, hogy írjak, írjak sokat, írjam ki magam....érdekes, rögtön erre a blogra gondoltam, hogy pont ezt csinálom, kiírom magam, kiírom a gondolataimat - és ez sokszor jól esik.

Most emésztem e a dolgokat, amiket hallottam - aztán majd eldöntöm visszamegyek e még hozzá vagy sem.

Most igyekszem készülni e beültetésre, ami valószínű ugyebár jövő hét elején lesz...vagy nem is tudom pontosan, mert már érzem hogy fáj a hasam, és itt van az a tüszőrepedés 1-2 napon belül, de mi van akkor ha ahhoz képest a 3. nap pont 7végére esik?!akkor mikor csinálják meg a beültetést? na mindegy, nem stresszelek, bár mindig találok magamank valamit - de majd csütörtökön Zeke megmondja a tutit, addig pedig várok türelmesen, és persze szerintem holnap este azért akárhogyis de egy spontán próbélkozást is megpróbálunk :))))