Keresés ebben a blogban

2012. április 18., szerda

Feszültség

Annyira feszült vagyok mostanában. Nincs rá igazából különösebb okom a szokásosokon kívül...de most valahogy úgy látszik ez nagy súllyal nehezedik rám. Minden reggel arra ébredek, hogy nagyon feszül, szinte fáj a vállam, mert éjjel ökölben tartotom a kezemet és annyira szorítom, hogy ettől megfájdul. Próbálok lazítani, tegnap is voltam jógán, ami szuper volt, este ittam egy pohár vörösbort, hátha...de reggel megint így ébredtem. Gondolkozom rajta hogy ma beveszek egy nyugtatót majd, nem is tudom mi lenne a jó, de nagyon jól esne végre egy pihentetőt aludni, és nem úgy ébredni reggelente, hogy ki vagyok merülve az éjjeli feszültség miatt.
Lehet hogy el kéne mennem egy masszőrhöz? De nem tudok olyan jót, aki normális áron is lenne...és nagyon nem akarok most erre sok pénzt költeni.
Biztos közre játszik, hogy most kezdenek körvonalazódni a dolgok, és egyre többet gondolok a következő lombikra, és az előkészületekre, még minidg dillemázok kicsit, hogy mi legyen az immun dolgokkal - nem könnyű erről dönteni.

És még valami, amin eléggé felhúztam magam: kiderült hogy igaz az, amit Kretty is már írt nekem, valóban felírhatná ezt a GSCF csodaszert magyar doki is egy európia receptre, és akkor kiválthatnám az Európa Patikában, mert ők behoznák simán. DE Fülöp nem vállalja hogy felírja, nehogy megharagudjon rá az OEP vagy mi.....ez igazi szemétség! Elvárja, hogy kimenjek egy külföldi dokihoz, sok-sok pénzt elköltsek rá, és rengeteg macerát végig csináljak, és közben meg neki csak egy receptet kéne írnia?!?!Persze tudom, hogy felelősség egy ilyen recept, de hiába írja fel ezt egy német doki, ha itthon úgyis az ő felügyelete mellett adnám be magamnak - nem értem miért kell kitennie ennek, és miért nem akarja megkönnyíteni a dolgokat?! Szóval most ha találnék egy magyarországi orvost aki felírja, akkor nagyban megkönnyíteném a dolgomat! Mindegy, gondolom ilyet nem lehet majd találni, de azért persze kérdezősködök - nem akarom ezzel is stresszelni magam, különösen hogy már úgy voltam vele, hogy nem is foglalkozok ezzel, de olyan idegesítő, hogy ez igazából ennyire könnyen is mehetne!
Abban bízok, hogy talán majd Barcelona is segít, és hogy ott talán tényleg ki tudok kapcsolni, és elengedni magam!Már csak 1 hét és 2 nap és indulunk :))))

13 megjegyzés:

  1. Eszter, az OEP-nem ehhez semmi koze, mivel te kifizeted a TEJES ARAT a gyogyszerert. Amugy nem muszaj orvos, eleg egy korrupt patikus is...:D Vagy egy kulfoldon elo ismeros...Egy lany igy hozatta be a progeszteron szurikat, mert a lombikos doki nem irta fel neki, csak azt mondta, szerezze be valahogy...Minden patikaban elutasitottak, de egy kulfoldi ismerose bekuldette neki csomagban...Es azota kismami! Es nem egy ismerosom van, aki a receptkoteles gyogyszereket recept nelkul szerzi be, mert a patikust megkeni egy kis loveval...Sajna ez van itt a szep Magyarorszagon!
    Kitartas!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi az infókat, remélem jutok valamire ezen az úton, mert most hogy látom gy ez milyen egyszerűen is működhetne eléggé ki leszek ha nem sikerül elintézni semmit sem....de azért legább képben vagyok, szóval köszi tényleg hogy felnyitottad kicsit a szemem.
      Egyébként az oep nem a támogatás miatt jön képbe, hanem a doki azon aggódik ogy ha ennek hire megy, hogy ő felír ilyeneket, akkor megharagszanak majd ott rá...nem igazán értem, de ez van!

      Törlés
  2. Szia Eszti,
    lovely vagyok. Sajnos, nem sikerült a fagyis beülti. Ez van! Z is csak széttárja a kezét ő sem tud mit mondani. Pedig két csodaszép blasztot kaptam vissza. én már kérdeztem Z tol a neupogent de nem mondott rá semmit. Szerintem ő nem is hisz az immunológiai dolgokban nagyon azt vettem észre. Vagy Tenhogy látod? és ha jól olvastam az amcsi lány blogjában ezt a cuccot a mehbe fecskendezik fel...
    Nem csoda hogy feszült vagy mert azért nem normális amin keresztül megyünk. Szerintem van bent olyan is, hogy a stressz miatt nem sikerül. A sejtjeink filmben is a Gyöngyi nevű bmc s beteg is akkor lett terhes az ötödik lombik után amikor mar nem is számított rá. És spontán. Jó lesz Barcelona, mi is lehet hogy elmegyünk majd, gyönyörű helynek nézem, egyébként Te hány éves vagy, ha nem vagyok indiszkret? :-) kitartás puszi Lovely

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira sajnálom!igazán megérdemelnéd már a sikert, persze sokan vagyunk így sajnos....
      Es Zeke mit mond a továbbiakra?legközelebb mit javasol, változtat majd valamin?
      Egyébként egyetértek, valóban nekemis az a véleményem, hgy nem hisz Zeke az immun cuccokban,...hát nem tudom mennyire van ebben igaza, vagy hogy mennyire lehet ebben rá hagyatkozni, de pl az embryogennel kapcsolatban bejött amit mondott!
      Én idén leszek majd 30éves. Te(persze csak akkor írd meg ha akarod)?

      Menjetek Ti is kikapcsolódni, az nagyon kell ilyenkor, hgy tovább tudjon lépni az ember, én is iszonyatosan várom Barcelonát!

      Törlés
    2. Azt lefelejtettem, hogy ezt nem a méhbe kell fecskendezni, hanem simán bőr alá mint a többi cuccot...

      És még egy kérdés, nem tudod hol lehet megszerezni ezt a Sejtjein filmet?már régóta szeretném megnézni....

      Sok puszi, és nagyon köszi hogy írtál Lovely, remélem hamarosan már jóhírről is beszámolsz majd egyszer!

      Törlés
  3. Kedves Eszter!
    Remélem, nem bánod, hogy így ismeretlenül írok! Véletlenül találtam nemrég a blogodra, azóta drukkolok Neked a háttérből, hogy mihamarabb sikerüljön a baba!!! A Sejtjeinket a divido.hu-ról tudod megrendelni. Ha esetleg mégsem sikerülne, nekem megvan, át tudom Neked íratni és elküldeni.
    Mi is lombikoztunk/lombikozunk. Nagyon nehéz helyzetből indultunk, mégis van már egy 3 éves kisfiunk. Épp a tesóért küzdünk egyelőre kevesebb sikerrel, de nem adjuk fel :)
    Üdv:
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsi!
      Hihetetlenül kedves Tőled, hogy írtál és felajánlottad még így ismeretlenül is, hogy ha nem tudom megszerezni, akkor elküldöd nekem a filmet. Annyira megdöbbenek az emberek jóságán és kedvességén, és nagyon köszönöm Neked, hogy megint egy ilyen szép élményben lehet részem!
      Örülök, hogy Nektek már sikerült a csoda, és van egy kicsi fiatok, ez bíztató nagyon! Ha már egyszer működött, akkor biztosan sikerülnie kell legközelebb is, szóval jönni fog az a tesó - a lényeg a kitartás, de ahogy a soraidból látom, ez meg van Nálatok!
      Még egyszer köszi, megpróbálom innen beszerezni, ha elakadok, akkor pedig lehet hogy a segítségedet fogom kérni ez ügyben!
      Eszter

      Törlés
  4. Sőt, a dvd-vel kapcsolatban az a legegyszerűbb, ha nem akarod mindenképp megvenni vagy már nem kapható, hogy szívesen elküldöm Neked az enyémet, megnézed, aztán majd visszaküldöd, ha tudunk címet cserélni. Átírkálni nem is tudok, meg felesleges is, egyszer elég megnézni úgyis :)

    VálaszTörlés
  5. Na, pont egyszerre írtunk :)
    Ne köszönj semmit, teljesen átérzem a helyzeted, pontosan tudom, milyen ez. Hiába van már egy Kisfiunk, sosem felejtem el, amit azokban az években éreztem, amikor még csak reménykedhettem, hogy valaha lesz.
    Tényleg örülök, ha legalább ennyiben segíteni tudok. Az írásaid alapján úgy érzem, hasonlítunk egyben s másban :)
    Továbbra is olvaslak és nagyon drukkolok! Ha tudok segíteni, írj nyugodtan!

    VálaszTörlés
  6. Szia Eszti,

    A YouTube rá feltöltötték pár hete. ha megtalálom felrakom a linkjét. A szurit pedig mintha az olvastam volna hogy a mehbe kell feltölteni. na mindegy majd megnézem meg egyszer.
    Én 36 éves leszek a nyáron...:-). Puszi
    lovely

    VálaszTörlés
  7. Www.bringonthebabies.com és itt a 2011.11. Havi bejegyzések.
    Lovely

    VálaszTörlés
  8. Nem tudom beilleszteni a sejtjeink linket, de a babanet fórumon szaboevi77 március 29 én feltöltötte a linket a BMc s fórumon ott meg tudod nézni a filmet. Lovely

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi, valóban fent van a youtubon, igy most megtaláltam!,szuper, köszi mégegyszer Mindenkinek!!!

      Törlés