Keresés ebben a blogban

2013. június 20., csütörtök

Gyümölcsöt már is?!?!

Most délelőtt voltunk védőnőnél. Kicsit meglepett, de azt ajánlotta, hogy kezdjük el a gyümölcs evést. Először almalével, 1-2 kanállal, majd barackkal. Ha bejön Istinek, akkor mehet több szép lassan, amíg el nem jutunk egy egész almáig. Nem korai ez?! Ő azt mondta, hogy ki kell használni a friss gyümiket most, és örüljünk, meg így majd szép lassan lesz időnk hozzászokni mindenhez, és kikísérletezni a dolgokat. Én még azt gondoltam erre minimum van egy hónapunk! Még magam sem tudom mi legyen, ez váratlanul ért, várjak e még, vagy kezdjünk bele. Igazából szeretm a védőnőnket, eddig minidg nagyon jó tanácsokat adott, szóval emiatt hajlok affelé hogy hallgassak rá. De annyi biztos, hogy nem fogok rohanni vele... Amúgy napi egyszer, délután kell elkezdeni majd a kóstoltatást.

Nem is írtam, de tegnap visszamentünk Istivel a szemészetre. Sajnos továbbra is könnyes a szeme, és néha kicsit váladékos is. Előjegyzték könnycsatorna átmosásra, július 5-re. :((((((((((((((( - tudom, nem vészes a dolog, túl leszünk rajta, de azért akkor is, rossz hogy nem tudtuk megúszni :(. Úgyhogy majd 5-én rengeteg drukkot kérek szépen, hogy minden rendben menjen.

Meg is lettek a pajzsmirigy vérvétel eredményeim:
TSH 1,850 uIU/ML   0,400-4,200
T3 4,13 pmol/L 3,10-6,80
T4 12,92 pmol/L 12,00-22,00
ANTI-TPO  15,07 IU/mL 0,01-34,00
Egyszóval minden tökéletes!!!! Na most akkor kíváncsi vagyok mit fog Alföldi doki majd mondani, kell e az az l-thyroxin, mert az tény, hogy most szedem, és lehet hogy ennek köszönhetőek a szép értékek.

Hétvégén megint esküvőre megyünk. Már megőrülök, hogy pont ezen a nyáron minden hétvégére jut egy! Úgy volt hogy a hugom is jön velünk (mert vidéken lesz az esküvő), és ő vigyáz majd Istire közben. Sajnos azonban kivettek a hátából egy cisztát, és nem úgy gyógyul a seb ahogy kéne, szóval nem tud jönni - így kénytelenek leszünk Istit is vinni az esküvőre. Nem szívesen kínzom ezzel, de csak el lesz a babakocsiban....

8 megjegyzés:

  1. Hú, nagyon drukkolok a könnycsatorna átmosáshoz! Állítólag nehezen engedik meg, hogy te is bemehess vele, de szerintem ragaszkodj hozzá, ha elég kitartó vagy beengednek (ismerőseim tapasztalatai).

    Nálunk Lotti 3 és fél hónapos, én azt tervezem, hogy 4 hónaposan elkezdjük a gyümölcsöket, de nekem ő már tápszeres, úgyhogy nem sok értelmét látom, hogy húzzam az időt. Neked viszont szerencséd van, mert anyatejes a babád, én nem siettetném a dolgokat, de szerintem az meg már a másik véglet, hogy várjatok 6 hónapos korig... az tény, hogy ebben a melegben nem fog tiltakozni, ha megkínálod egy kis savanykás almalével, vagy frissítő barackkal... a kérdés csak az, hogy megkínálod-e?! :-) Érdekes, mert a mai védőnőkre nem jellemző, hogy ilyen hamar ajánlgatják a hozzátáplálást... de egyébként mindent csinálj úgy, ahogy te érzed!

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszter! Az en kisfiam 5 honapos lesz, anyatejes. A vedono azt mondta, hogy ne varjunk fel eves koraig, mert utana nehezebben fogadja el az uj izeket, de 5 es fel honapos kora korul eleg elkezdeni. Az elso kisfiam ilyenkor mar tapszezes volt, vele 4.5 honaposan kezdetm.

    VálaszTörlés
  3. "Neked viszont szerencséd van, mert anyatejes a babád"-

    MIÉRT, AZ NEM SZERENCSÉS ANYUKA, AKINEK TÁPSZERT ESZIK A BABÁJA???
    Nem az a fontos hogy a gyerek egészségesen fejlődjön? Tök mindegy, mivel, lényeg h egészséges baba, kisgyerek legyen.

    MÁR MEGINT EGY "TÁPIELLENES BESZÓLÁS".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen! Frusztált vagy valami miatt? Nem hinném, hogy ez egy "tápiellenes beszólás" lett volna fentebb. Vannak olyan anyukák, akik nem tápszer-ellenesek, hanem anyatej-pártiak. Én például egyáltalán nem vagyok tápszer ellenes. Hogy is lehetnék, hiszen az első kisfiamnál szinte a kezdetektől szükség volt rá. VISZONT nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy most másodszorra sikerül kizárólagosan szoptatni a kisfiamat, úgy, hogy pontosan tudom, hogy a tápszeres baba pontosan annyi örömet okoz, mint a szoptatott, elég csak a nagyfiamra gondolni. De szerencsésnek érzem magam, mert a testemből táplálhatom és ez elég neki, szerencse, hogy nem kell óriási pakkokkal útnak indulni, melegítővel, kimért porokkal stb., szerencse, hogy az éjszakai evés 10 perc alatt lezajlik, és nem csak az tart min. 10 percig míg elkészül a kaja, szerencsés vagyok, mert azt a pár százezret másra költhettük és nem a gyógyszertárban hagytuk. De ettől függetlenül mindenki úgy táplálja a gyerekét, ahogy neki és a babának a legjobb, szerintem.

      Törlés
    2. Köszi! :-)
      Én pontosan úgy vagyok vele, hogy nem vagyok tápszer-ellenes, de anyatej-párti vagyok! Még1x köszi! :-)))
      Fanni anyatejes volt, Lotti most nem az, és tényleg picit bánt, de egyáltalán nem úgy gondoltam, ahogy a névtelen hozzászóló gondolta, hogy gondoltam. :-DDD

      Törlés
    3. Amúgy ma már a második alkalom, hogy letámadnak engem a hozzászólásaim miatt... :-) és mindenkinek sikerül félreértenie engem :-) és még az is érdekes, hogy az ilyen hozzászólóknak általában nincs nevük! :-)

      Törlés
  4. Nincs mit!:) Olvastam azt is ...no comment.

    VálaszTörlés
  5. Tavaly 14 hetesen kezdtem a nagyobbikkal az almalevezést, a kicsivel is így lesz, a héten bevetés. :D Mindketten anyatejesek! Szerintem bátran vágj neki, mert akkor kb. pont idényében tudsz adni neki sokmindent majd a nyár folyamán.

    VálaszTörlés