Tavaly ilyenkor már nyomtam a hormon injekciókat, benne voltunk abban a lombikban, ami meghozta nekünk Istikét!!!!Hihetetlen, hogy egy éve már....mennyi minden történt azóta. Most visszaolvastam az akkori bejegyzéseimet - mintha teljesen más ember lennék, mintha kicseréltek volna minket, és már olyan messzinek tűnik ez az egész - de persze azért bennünk vannak azok az élmények is. Olyan jó hogy most itt van velünk Isti!!!!!!!!!!!!!!
Továbbra is balcsin vagyunk. Egyenlőre nem tudtunk hazamenni az árvíz miatt, de ma még egész szép időnk is volt, csak most kezdett el esni. Fáradt vagyok viszont, nem tudom már miért de nem megy itt az alvás, ma is felkelt Isti hármonegyed 5kor egy evésre. Olyan fura, hogy Pesten nem ez van, nem értem. Ami viszont tök jó, hogy itt itt vannak a nagyik, és tök sokat segítenek - szóval ilyen szempontból könnyebb itt az élet.
Szombaton voltunk legény, lánybúcsún. Tesóm vigyázott Istire, így én is el tudtam menni, na persze éjfél felé már otthon voltam, de azért jót dumáltunk a lányokkal. A férjem viszont szokás szerint nagyon belehúzott, ő reggel fél7kor jött haza, miután már hivogattam, hogy mégis merre. Az idegesítő ebben nem is az, hogy eddig el volt, hanem, hogy mint kiderült csak ő meg egy másik srác maradtak eddig, a többiek mind hazamentek 3-4 felé. Nem értem miért kell neki mindig a legtovább maradnia? Arra sosem gondolom, hogy másnap vezetnie kell, a kocsiban a kis családjával...nem is engedtem, hogy ő vezessen vissza, inkább én vezettem helyette. Aztán mikor leértünk közölte, hogy ő áthív pár barátot, mert bejelentkeztek - na ezen kiakadtam, és jól megmondtam neki a magamét, pedig addig egészen vosszafogtam magam. De azért nehogy már!!!!!!!!! Mégis hogy gondolja? Ő bulizik reggelik, leviteti magát balcsira velem, mert vezetni sem képes, majd még vendégeket hív a nyakamra?! Na neeeeeeeeeeeeeee Szerinte amúgy olyan könnyű a gyerekkel, egyetlen dolog amit nem szeret a fürdetés - aztán rávilágítottam, hogy talán azért, mert ez az egyetlen a nap során amit neki kell csinálnia, ha itthon van. Nyilván a babusgatás, játszás az könnyű....na amúgy nem mintha nehéz lenne Istivel - vele tényleg könnyű, olyan jófiú. Nem is mérgelődök, már megszoktam, az ilyen bulik sosem végződhetnek vita nélkül, akkor sem, ha annyira igyekszem.
Isti szeme viszont nem az igazi továbbra sem. Pont amikor a szemészeten voltunk akkor éppen valahogy nem könnyezet annyira, de azóta is folyamatosan van könnyezés, és kis váladék is néha. Szóval vissza kell menni majd vele.
A bukásba beletörődök, bár szerintem javult sokat - igyekszem betartani a sok jótanácsot, és használtuk a gastrotusst is. Most azt mondjuk kicsit megelégeltem, mert azóta mióta szedi 3 naponta kakil csak Isti - és ez nem hiszem hogy jó. Szóval befejeztük. Egyre mindenképp jó volt: ezt kanállal kell neki beadni ugye, és érdekes volt látni, hogy az elején kiköpködte, de mosatnra olyan ügyesen megtanulta megenni kanálról :) - szóval menni fog ez majd almával és a többi finomsággal is.
Még nem is írtam: vettem egy szuper etetőszéket! Chicco Polly - használtam 12 ezerért lecsaptam rá, az új ára 42 ezer, szóval jó business volt. Tök cuki lesz majd benne, ha eljön az ideje. Már úgy vűrom, hogy ott üljön majd köztünk az asztalnál :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése