Nagyon jó volt a hétvégénk. Itthon maradtunk Pesten, de nem is baj.
Pénteken délután fórumos barátnőkkel volt találkozó. Voltunk vagy 10-15en, és hihtetetlen, de már majdnem mind kisbabával jöttünk. Amikor 3 éve megismerkedtünk akkor még senkinek sem volt babája, és most meg!!!!!!!!! Ez olyan jó, és olyan bíztató, szóval egyszer minenkinek aki szeretné lesz babája, így vagy úgy, de lesz - ezt persze egy éve még én sem akartam elhinni, pedig júniusban lettem terhes Istikével!!!!!
Este mondjuk a férjecském elment bulizni a barátokkal, de csodák csodájára egészen beszámítható állapotban ért haza, és akkor amikorra ígérte magát, szóval ez nagyon jó volt így.
Szombaton voltunk ebédelni a Liszt Ferenc téren Istivel, utána meg elmentünk az exittheroom nevű helyre, amikor 1 óra alatt kódokat kell megfejeteni, és úgy kell kijutni egy lakásból. Isti igazi jó gyerek volt, magamra volt kötve a close-kendőben, és végig alukálta az egészet. Én meg teljesen kikapcsolódtam, nagyon élveztük. Hihetetlen, hogy minden programot meg lehet vele csinálni, és ő olyan jól érzi magát, mosolyog, és boldog kisfiú.... Délután még ez után átmentünk barátokhoz, ahol bográcsoztunk, és egészen este 10ig ott voltunk, akkor jöttünk haza.
Vasárnap családi ebéden voltunk, utána meg délután itthon hármasban.
Holnap oltás, és dokinéni!!! Remélem minden rendben lesz, és most is jól fogja viselni Istike a dolgokat... utána sajnos temetésre megyünk, mert meghalt Isti dédnagypapája, férjem nagypapája. Ő már nem ismerhette meg a dédunokáját sajnos :((((((((((((((((((
Szia Eszter!
VálaszTörlésGratulálok a gyönyörű babátokhoz. Végig olvastam a blogod,nagyon megérdemeltétek.
Én is MTHFR homozigóta vagyok dr. Czeizel végeztette a vizsgálatot és folsav terápiát ajánlott(3x1 elevit,2x1 3 mg folsav).
Utána olvastam és Te is említetted a blogodban,hogy csak a biológilag aktív folsav megfelelő ilyen esteben. A femibion800 jó? Mennyit kell belőle szedni?
Véralvadásgátló injekció szükséges? Dr Czeizel szerint nem kell.
Bocsának,hogy kérdéseimmel zavarlak és egy 2012 decemberi bejegyzésedhez írtam,de úgy gondoltam,hogy azt már nem biztos hogy vissza olvasod ezért ide is írtam.
Köszönettel: Angéla
HEllo!
TörlésIgen, mindenképp aktív folsavat szedj!!! Ez nagyo fontos, tudom, hogy Czeizel az elevitet szedeti, mert az az övé, de a femibion az egyetelen amiben van aktiv folsav - és homozigótaként ez a jó, mert mi sajnos a többit nem igazán tudjuk átalakítani. Én rendeltem külföldről metafolint, ez volt a legpraktikusabb. Solgartól metafolin a neve.
Vérhigítót sajnos egyik doki mondja, másik nem, ebben nincs azonos álláspont, én is megszenvedtem vele rendesen, hogy kinek higyjek. Én végül használtam...de sokszor lombikosoknak ezt egyébként is adják!
Te még most csináltatsz vizsgálatokat, vagy hol tartasz a dolgokkal? Emiatt a homozigótaság miatt azért ne keseredj el, ez nem lehet akadály, ha szeded a folsavat!!!!!
Ha bármi kérdésed van még, szólj!
Hogyan kell elkepzelni ezt a jatekot? En is nagyon vagyom a ferjemmel valami aktiv kikapcsolodasra es ez jol hangzik. Hanyan erdemes menni?
VálaszTörlésNekem is Close kendom van, annyira szeretem. Abban barmennyit kepes aludni a Picurkank :-)
Jaj már egyszer írtam tök hosszan és elszállt!!! Szóval: ez egy lakás, ahova "bezárnak" és onnan ki kell jztni egy óra alatt, miközben sok feladatot kell megoldani, kódokat fejteni, kulcsokat keresni, stb...így jutsz szobáról szobára. Nagyon izgi, és teljesen kikpacsol :)
TörlésLehet hogy úgy ismered, hogy parapark?
Szia Eszter!
VálaszTörlésKöszönöm a válaszod.
Kivizsgálásunk megtörtént,áprilisban az első inszemináció is.Sajnos sikertelen volt. Az említett doki azt mondta,hogy a mthfr homozigótaság miatt.
Szerinted a femibionból napi mennyit?
Köszönettel: Angéla
Hello!
TörlésMég egy dologt elfelejtettem, szedj halolajat nagy mennyiésgben! Én is ezt tettem a sikeres lombik előtt, ez is nagyban összefügg az mthfr-rel,és a véralvadással. Femibionból amúgy anno napi 3x1-et szedtem, de mivel ezzel sok más vitaminban túladagoltam magam, de ez azért nem vészes, én ezért rendeltem meg a metafolint külföldről. Drukkolok Nektek, kitartást, és meg lesz a kisbabócátok Nektek is!
HA bármi kérdésed lenne, írj bármikor!
E.