Minden álmunk a férjemmel, hogy végre kisbabánk szülessen, de sajnos úgy látszik nekünk ehhez egy hosszú, rögös utat kell bejárnunk, amit már ugyan taposunk 3-4 éve, de sosem adjuk fel!Most itt állunk egy lombik küszöbén, és nagyon reménykedünk, kérjük a JóIstent, hogy sikerüljön...
Keresés ebben a blogban
2014. június 6., péntek
Abrasio, azaz méhkaparás ébren
Nem volt eseménytelen a mai nap. Kiderült ugyanis hogy az altatóorvos nem tud visszajönni a punkciók után, hiába kértem hogy én mindenképp úgy akarom. Zeke rábeszélt, hogy vállaljam be ébren. Rettegtem, még sírtam is itt egymagamba, úgy féltem, hiszen amit a szülés után csinált az brutálisan fájt. A nővér is mondta, hogy igen, ezen nincs mit szépíteni, fájni fog, és Zeke az egyetlen doki aki ezt néha napján ébren megcsinálja, más nem. Persze gyorsan próbáltam utánanetezni, na kb mindenhol altatást írnak, mert ez fáj. Így mentem be remegve a műtőbe. Nagyon jófej volt Zeke doki, végig nyugtatgatott, mondott minden egyes lépést. Profi volt, be tudta adni a lidokaint úgy hogy nem kellett ráfognia a méhszájra, aztán kis tágítás és kanál. Fájt, fájt, de teljesen kibírható volt!!!!! Gyorsan végeztünk is, szóval jobban féltem mint amilyen volt azt kell mondjam így utólag...... De akárhogyis jó túllenni rajta:))), köszi hogy gondoltatok rám!!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nem semmi! Hős vagy! !!!! Ügyes voltál!
VálaszTörlésJesszum. Nekem tükrözésem volt éberen, az is fájt. Mondjuk ott nem kaptam érzéstelenítőt.
VálaszTörlésDe tényleg egy hős vagy!
Ez az orvos egy mészáros...Már a szüléstörténeteden is eléggé kibuktam.
VálaszTörlésMondjuk én is csak az ötödik szülésemnél bírtam kinyitni a számat, hogy talán másképpen kellene a dolgokat, és láss csodát, mindjárt lehetett másképpen. Csak nem merjük kinyitni a szánkat sosem.
Hát én biztos hazáig futottam volna, Z nekem is csinált abraziót de aludtam.
VálaszTörlés