Keresés ebben a blogban

2014. június 27., péntek

Brutális hasgörcs

Ma reggel iszonyatos hasgörccsel ébredtem. Pedig pont megállapítottam, hogy nincs is semmi komolyabb túlstimus tünetem, persze estére kicsit felkeményedik a hasam, de reggel szinte lapos, és ugyan kijött a szokásos kis púpom is, de az sem olyan vészesen csak éppen - na persze mondanom sem kell, hogy ezen aggódok is nonstop, mármint, hogy miért nincsenek erősebb tünetek, mivel Istinél ezek olyan erősek voltak, de az ember ilyenkor nyilván kitalál minden marhaságot amin aggódik..... Na de a lényeg, szóval brutál hasgörcsöm volt, de olyan durva, hogy többször majd elájultam közben, levert a víz, kb mintha szültem volna, de tényleg! A férjem nagyon aggódott, nyilván én is, de én inkább szenvedtem....de éreztem hogy ez nem ilyen stimulácio miatti dolog vagy ilyesmi, hanem ilyen hasmenés szerű görcs, így mondtam, hogy ne hívjuk Zekét se, pedig ő már akarta. Kb fél óra agonizálás után sikerült elmennem wc-re, nincs hasmenésem, de sikerült, azóta jobban vagyok azért, de egyenlőre fekszem, mert teljesen kimerített ez az akció. Talán a megnagyobbodott petefészkek nyomtak valamit, miközben csak szimplán wcre kellett mennem? Talán ez okozhatta a görcsölést? Nem tudom, egy a lényeg, és egyben reménykedem, hogy ez a két kis pici embriónak nem tett rosszat..... Remélem minden rendben velük, és vigyázott rájuk a JóIsten! Nem is tudom a két napos embribabyk mikor ágyazódnak be, de szerintem még keresik a helyüket, vagy remélem inkább már meg is találták, és elkezdtek befészkelődni!!!! Ma tuti diétázok, vagyis csak kímélő ételeket fogok enni, nem tudom mi okozta ezt, de nem kérek több ilyet (kivéve ha ez valahogy mégis az embriók beágyazódásához kapcsolódhatna, de ezt nem hiszem). Holnap érkezik még két blasztobaby, azt szeretném, ha szuper helyük lenne odabent nekik is! 

5 megjegyzés:

  1. Jobbulást!

    Ne haragudj, de teljesen le vagyok döbbenve! Ma Magyarországon engedélyezik 4 embrió beültetését? És ki vállalja ennek a felelősségét? Már egy hármas terhesség is óriási kockázat, nem, hogy egy négyes....Még a kettes ikres terhességek fele is koraszüléssel végződik. A hármas ikreknél 85-90%, négyesnél pedig 100%. MI indokolja azt, hogy 4 embriót ültessenek be? Mert laikusként semmi (nem ez az utolsó esélyed gyerekre). Tényleg nem jutok szóhoz.

    VálaszTörlés
  2. Vagy simán elküldenek redukcióra, hogy viseld annak a kockázatát és lelki nehézségeit?

    VálaszTörlés
  3. Hát nem tudom mi az indok, annyit mondtak hogy mivel duplatranszfer van ezért van a 4embrio. Blasztokból nem tennének vissza ennyit, de a kétnaposaknál sajnos még nagyon nagy a szelektálódási arány. Plusz itt van az én nem túl baráti immunrendszerem a sok nk sejttel....és csúnyán hangzik de ilydnkor állitolag a több embrio segítheti egymást, hogy egynek legalább sikerüljön!

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nem értem (és ne haragudj miatta, szeretném megérteni, akkor miért nem csak blasztokat adnak vissza?
    Nekem nagyon ijesztő lenne az ikerterhesség esélye, én minden egyes terhességem elején féltem ettől.

    VálaszTörlés
  5. Őszintén... én is le vagyok döbbenve, miért kell ennyi embriókezdeményt beültetni... Ikrek lesznek? Nahát, aztán felkötheted a gatyád, aggódva pl. azon, nehogy egy méhlepényen osztozzanak, mert akkor szinte garantált hogy az egyik baba nagyon le lesz maradva és 28. hét előtt koraszülöttként fog világrajönni.
    Eszembe nem jutna nekem ennyit engedélyezni a dokinak. Főleg ha fiatal vagyok, nem az első beültetés, főleg ha már van gyerekem, és nem utolsó sorban, ennyire szuperül stimulálható vagyok...

    Viki

    VálaszTörlés