25. hét :)))))))))))

Ami a könyvek szerint odabent történik:

"Az ajka körüli idegek a legérzékenyebbek, tanulgatja is, mi történik, ha hozzáérinti a kezét, a köldökzsinórt, de az is lehet, hogy a térdét szopogatja. Megfigyelték, hogy finom kézmozgásra is képes: cirógatja az arcát, megfogja a köldökzsinórt. Kinyíltak az orrlyukak, amikor légzőmozgást végez, magzatvíz áramlik be rajtuk, de ez csöppest sem zavarja. A szemét nyitja, csukja, derengő fényt lát."

És ami velünk történt:

tegnap elütött egy autó. Hihetetelen tudom, plána ha még azt is hozzátesszük, hogy mindez kutyasétáltatás közben történt az autóktól elzárt területen. Mielőtt belefognák, hogy leírom azt a rettenetetet, előre elmondom, hogy jól vagyunk mindketten, Istvánbaba és én is - és ez a legfontosabb!

Szóval tegnap reggel kutyátsétáltattam, és jött egy autó...meg is jegyeztem magamban hogy mit ralliznak itt, amikor be sem lehetne jönni kocsival, és közben a kutyánkat terelgettem, hogy nehogy elüssék. Eközben a hátam mögül hirtelen nekem tolatott egy kisbusz, kisteherautó szerű kocsi...tudjátok az a fehér áruszállító típusú. Elestem, és beestem a kocsi alá. Borzalmas visszagondolni, de le akarom írni, ki akarom írni magamból ami történt, hogy utána talán le tudjam zárni ezt a rémálmot! Ahogy a kocsi alatt voltam, kiabáltam, ordítottam, és gyorsan az oldalmara fordultam, hogy védjem a hasam. Egy pillanatig azt hittem megáll, és ennyivel megúsztam, de nem, tovább gurult az autó, és éreztem ahogy a medencecsontomat összenyomja......akkor azt hittem meghalunk és elvesztem a babámat. Hála Istennek, aki biztos vagyok benne, hogy végig ott volt és vigyázott ránk, ekkor megállt a kocsi. Nem tudom hogy, de kikerültem alóla. Egy járókelő hívta a mentőket, és én meg a férjemet, hogy rohanjon mert elütöttek. Ő azt hitte a kutyát ütötték el, de rohant ugyanúgy...aztán persze amikor meglátta hogy engem....hát eléggé kiakadt, de ennek ellenére olyan higgadt maradt. Jött a rendőrség, és kb 10-15 perc után jöttek a mentők is. Én csak Istike miatt aggódtam, és imádkoztam, és imádkoztam, hogy ne legyen baja. Sokkos állapotomban felhívtam a szomszédunkban lakó Spánik dokit (talán emlékeztem rá korábbi bejegyzéseimből) de nem volt otthon, de nagyon kedves volt, próbált nyugtatni, sőt később még külön fel is hívott. Végre megjött a mentő, na ott jött az időhúzás....legalábbis nekem annak tűnt, persze tudom, hogy ez a protokoll, de nehezen viseltem, Vérnyomást mértek, valami ekg szerűséget csináltak, hallgatták a tüdőm, stb....én mindenközben csak könyörögtem hogy azonnal induljunk oda ahol a babámat meg tudják nézni.  A mentősnő próbálta sztetoszkóppal hallgatni a babaszivét is, azt mondta hallja...de később bevallotta, csak nyugtatni akart, és inkább csak zajokat hallott, mozgásokat. Úgy döntöttek a Jánosba visznek, mert ott van traumatológia, és oda tartozom a nőgyógyászatra is. A mentőből hívtam Zeke dokit, hogy jöjjön oda amikor beérünk, csináljon uh-t, stb....még a mentőssel is beszélt, de ők ragaszkodtak hogy először a traumára vigyenek. Ott felvettek, vért vettek, majd én továbbra is sírva könyörögte, hogy vigyenek már uh-ra, így egész gyorsan átvittek a szülészetre, ahova odajött Zeke doki is, és még Molnár doki volt bent. Az uh-ra várás percei olyan hosszúnak tűntek.......és én közben csak imádkoztam és szorítottam a férjem kezét.........aztán bementünk és megláttuk a szívdobogást!!!!!!!!!! Annyira jó érzés volt!!!!!!!! Ami ilyenkor fontos, hogy a méhlepénnyel ne legyen baj, az ne sérüljön....de hála Istennek, aki végig velünk volt, mindent rendben találtak. Én persze még órákig el tudtam volna nézegetni a kicsikém, de már vittek is tovább....hasi uh, majd vizeletvétel, ezekkel szerencsére minden rendben, utána pedig röntgen. Na itt megint megállt bennem az ütő, kérdezi a doki terhességről ugye nem tud?! Mondom DE, 25 hetes!!! Ne szórakozzon, nincs a papíromon!??!?! Egy kedves nő csinálta a felvételeket, és nagyon segítőkész volt, mindent úgy csinált, hogy kitakarja a babócánkat, ami állítólag teljesen sikerült is neki. Szerencsére itt is mindent rendben találtak, a medencém, ami iszonyat módon fáj amúgy, "csak" zúzódott. Persze a protokoll szerint 72 órát bent kellett volna maradnom a traumán, de én megbeszéltem a dokival, hogy lelkileg jobb lenne, ha hazamehetnék, és simán bele is ment. Anyu jött értünk, és így jöttünk haza, egész délután még maradt is nálunk, amíg a férjem intézte a dolgokat, hogy ne legyek egyedül....mert azt most nem bírnék....

Hála Istennek, nagyon jól megúsztuk ezt az egészet....nagyon csúnya vége is lehetett volna, de vigyáztak ránk odafentről, és így jól vagyunk! Persze fáj a medence csontom, emiatt úgy mozogok, mint egy 200 éves, sajog a lábam, az már kék-lila is, de mindez semmit sem számít, hiszem tudom, a kisfiam jól van!!!!!!!!! Lelkileg is nagyon meggyötört ez az egész, éjjel is alig mertem elaludni és olyan zaklatott voltam....de próbálok nyugodt lenni, és megnyugodni, mert tudom, hogy ez rengeteget számít. A kisfiam tegnap rengeteget rugdalt, nem tudom azért-e mert ő is zaklatott volt, vagy csak így akarta megnyugtatni anyukáját, hogy ő jól van, ne aggódjon - szeretném ezt az utóbbit hinni.

Ma délelőtt bementünk a BMC-be újra egy uh-ra Zeke dokihoz, nagyon kedves volt, nagyon alaposan megnézegette Istvánkát. Mindent rendben talált, méhszáj zárt, méhlepény szép egységes, magzatvíz átlagos, méretei korának megfelelőek. Szóval jól van!!!!! Annyira boldog vagyok, ez a legeslegfontosabb! Ja és medencevégi fekvésű...persze ez még bőven változhat, és fog is, de most először nézte és mondta ezt a doki, ami azért izgalmas. Elvileg ugye legközelebb hétfőn mentem volna hozzá, na ezt eltoltuk, ő 17-re akarta, végül 10-ében kiegyeztünk, mondta hogy nyugodjak meg, minden rendben, teljesen jól van a kisbabóca, és nem is lesz semmi baj vele. Szóval újabb uh 10-én lesz, jövő héten meg kedden mennem kell a cukorterhelésre és egyéb laborokra.

Leírni is rémes volt, de most hogy leírtam remélem talán könnyebben túl leszek ezen az egészen, és mihamarabb magam mögött hagyom ezt az emléket. Egy biztos, bármikor történhet ilyesmi, nem lehet eléggé vigyázni, és amikor az ember azt hiszi, hogy minden tökéletesen rendben van, akkor sem lehet 100%-ig biztos........de ennek ellenére, nem tudom miért kellett ennek megtörténnie, de megtörtént, és a JóIsten vigyázott ránk! A lényeg úgy érzem, hogy soha ne veszítsem el a hitemet abban, hogy minden rendben lesz, és márciusban egészségben megszülöm a pocakomban lakó kicsibabánkat. Ugyan egy ilyen esemény után az ember szinte még a 4 fal közül is alig mer kimenni, de nem szabad ilyennek lenni, ezeket le kell küzdeni. Persze most pihenek sokat, de tudnom kell hogy az nem opció, hogy a maradék 15 hetet a terhességből egy szobába bezárva egy uh géppel a hasamon töltöm (persze lehet hogy ekkor lenne az ember 100%-ig nyugodt), ez egy hülyeség! Minden rendben lesz velünk, mondjuk abban biztos vagyok, hogy ez után jobban fogok vigyázni magunkra...persze eddig is vigyáztam, de ha lehet mégjobban....és azt is tudom, hogy nagyon-nagyon szeretem a kisbabám és férjem, és a családom és a barátaim, és nagyon jól esik hogy mind mellettem vannak, és támogatnak! 

Nem akarok többet erről írni...lehet persze hogy előkerül még, de nem akarok.....mostantól azt szeretném, ha aggódás mentesen telne a babavárásunk hátralevő része, és márciusban egészségben megszületne a kisfiunk, akivel végre mi is egy igazi boldog családdá teljesedünk majd ki!