Kedves Asszonyom!
Köszönöm megkeresését, és javaslatom illetve a tájékoztatásom a levelében felvetettekkel kapcsolatban a következő. Mivel már többen fordultak a Bizottsághoz a második terhesség kérdésével, azt ajánlom Ön is forduljon a Bizottság titkárához dr. Galamb Ádámhoz, hogy vegye át leleteit és vegye programba, illetve kérjen újabb vizsgálatokat amennyiben szükségesnek látja. Az Ön esetében azt hiszem el lehetne végeztetni előre az alloimmun vizsgálatokat, hogy a Bizottság már ennek értelmében tudja a véleményét kialakítani. Erre és az OEP támogatás lehetőségére vonatkozóan is Galamb doktor ad majd felvilágosítást. Mindenesetre számításba kell venni, hogy a vizsgálatok lezárása 2-3 hetet vesz igénybe.
Örülök és gratulálok kisfiához jó egészséget és sok örömöt kívánva,
Szívélyes üdvözlettel, Petrányi Győző
Holnap hívom dr. Galambot! Remélem segítőkész lesz, és tud majd tanácsolni valamit érdemben.
Az nk-s vizsgálatom számszerű eredményeit többen kértétek, igyekszem holnap becsatolni, csak azt teloról nem fogom most tudni.
És 81 éves. Eszméletlen. Én is most írtam neki. Egyszer masfél éve dettó két napon belül válaszolt. Nagy konkrétumokat nem írt, de azert segített picit a lelkemnek. Remélem most is így lesz.
VálaszTörlésMegadnád az emailcímét Petrányi professzornak? Nekem is immunológiai problámáim vannak, már 6 lombikon vagyok túl sikertelenül
TörlésKöszi
vkatalin1982@freemail.hu
Sziasztok!
TörlésMegírnátok, hogy hová lehet írni Petrányi profnak? E-mail cím bármi érdekel!
Szia Csigusz! Kérlek írd meg, h hova írtál a Petrányi profnak! Köszi!
VálaszTörlésSziasztok,
VálaszTörlésMeg tudnátok adni Petrányi Professzor email címét. Hasonló problémákkal keresném.
Előre is köszönöm.
Sziasztok,
VálaszTörlésMeg tudnátok adni Petrányi Professzor email címét. Hasonló problémákkal keresném.
Előre is köszönöm.