Tegnap sms-ben megkaptam az infót az újabb toxoplazma vérvételemről Zeke dokitól, azt írta: átvészeltség, védettség - szóval, ezen is túl vagyunk, és nem kell többet foglalkozni vele.
Ma voltam védőnőnél, megmérte a vérnyomásom, szokás szerint alacsony volt, illetve lekönyvelgette a hozott eredményeket. Nagyon aranyos volt, ő nagyon örült az István névnek, azt modta, az elmúlt 5 évben egyetlen kisfiúnak sem adták ezt a nevet, akik hozzá jártak, pedig ez összesen van vagy 300 gyerek - szóval ritka és szép választás! Meghallgatuk a szívhangot is, könnyen megtaláltuk, ott dobogott szépen :). Legközelebb majd november végén megyek hozzá.
Egyre többet érzem egyébként a kisbabócát...persze mostmár a férjem is minden este próbálkozik, hátha rúg egy nagyot, amit már ő is érezhet, de egyenlőre ilyen még nem volt - de ki tudja, lehet hogy már csak napok kérdése?!Tegnap a fülét rátette a hasamra, és azt mondta olyan hangokat hall, mintha valaki egy kádban pancsolna - ez annyira cuki, na persze szerintem inkább a bélmozgások hangjai voltak, de úgy megragadt bennem ez a megfogalmazás:).
Holnap istemhegyis UH! Huh, de mennyira nagyon várom!!!!!!!! Remélem minden rendben lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése