Ma csodálatos reggelem volt, és a tegnap estém is az volt! Reggel korán kellett kelnünk, de a férjem mondta a vekker csörgése után, hogy még egy kicsikét bujjunk össze, közben rugdosott Isti, ő meg simogatta a pocim - annyira meghitt volt, tiszta amerikai szappanorpera - valahogy mindig is ilyennek képzeletem a terhesség minden percét, meghitt boldogságnak!!!!!!!!!!!
Tegnap Zeke dokinál minden rendben volt, kicsifiunk továbbra is jól van, és képzeljétek csütörtök óta befordult most épp fejjel lefelé, tehát irányba tette magát. Persze még bőven foroghat ide-oda, de azért ez csodás, hogy csütrötök óta hogy megváltoztatta a helyzetét!
A vérvétel eredményeimet ami a lényeg lett volna benthagyta a BMC-ben Zeke, ezért kicsit morcos is voltam, de azt ígérte ma megnézi, hív ha gond lenne, de nem lesz, és egyébként meg kipostázza nekem őket. Remélem hamarosan megkapom....de ha nem jön meg csütrötökig, akkor beugrom érte a Jánosba.
Hihetetlen legközelebb majd január 6-án megyek, akkor már 30 hetes leszek! Lassan a szülésről magáról is kell majd beszélgetni...
Kikérdeztük amúgy mit gondol az őssejtről, hát meglepő módon állástfoglalt, és bár közölte hogy nem akar lebeszélni, de szerinte ez szinte feleselges, hiszen vannak sejtbankok, és onnan, ha ne adj Isten szüksége lenne rá lehet venni....na nem tudom, még utána nézünk, de most hogy elhatároztuk, hogy csináljuk, megint el lettünk bizonytalanítva.
A kézzsibbadásról régen írtam, annyi minden volt mostanság. Pedig képzeljétek, még egy két hete volt nálunk masszőr, aki kismama masszézst csinált, és olyan jót tett, hogy utána 1 hétig szinte teljesen elmúlt a zsibbadás...most megint visszajött, de holnap megint jön majd a maszzőr!!! Szóval ez nagyon jót tesz, remélem most is elmulasztja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése