Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 27., csütörtök

16. hét :)))

Betöltöttem a 16. hetet, tehát beléptünk az 5. hónapba!!! A férjem nagyon okosan megjegyzte, hogy akkor 2 hét múlva félidő? De felvilágosítottam, hogy nem úgy van az, a félidő 20.- héten van, mert a terhesség nem 9 hónap, hanem bizony 40 hét :).

Ezen a héten ez történik odabent:
"Az ultrahangvizsgálaton olyan pillanatot is elcsíphetünk, ahol éppen szopja az ujját. Légzőrendszere szinte teljesen kifejlődött, de még sokat kell érnie, hogy sikeresen betöltse feladatát. Az orra teljesen kialakult, de illatokat még nem érezhet, hiszen levegő helyett víz veszi körül. Testét magzatpihe borítja, a finom szőr azonban a szülésig kihullik."

Annyi minden beszámolni valóm van:).
Kezdjük azzal, hogy ma reggel bementem a BMC-be az afp és egyéb vérvételi beutalókért. A vérvétel maga majd hétfőn lesz majd, legkésőbb 8ra kell odaérnem, és 1 hét alatt meg is lesz minden eredmény. Olyan csodás érzés volt terhesen menni a BMC-be! Az eredményhirdetés óta nem voltam bent, tehát jópár hónapja, de mindenki iszonyat aranyos és kedves volt, mosolygott, gratulált, és drukkol továbbra is. Eddig mindig összeszoruló szívvel nézegettem a falakon a képeket a kisbabákról, most pedig azon tűnődtem hogy a mi kicsikénk képe is hamarosan kikerül, és mekkora boldogság is ez. Amíg régen ott várakozva ültem és valami vizsgálatra vártam, ha bejött egy kismama mindig irigyekdve néztem, és kicsit mindig rossz érzés volt. NA most én voltam ez a kismama - bár direkt felvettem a kardigánom, hogy ne látszódjon annyira, mert tudom milyen érzés ott ülni, várni, hátha veled is megtörténik a csoda, és közben látni valakit akivel megtörtént - de közben egészen más gondolatok jártak a fejemben. Azon járt az agyam, hogy annyira nagy szeretettel elmondanám mindenkinek aki ott ült, hogy sose adja fel, és higyjen benne, hogy egyszer igenis sikerülni fog nekik is - mostmár elhiszem hogy ez így van, persze akkor, amikor még a "másik oldalon" voltam nehéz volt elfogadni bármi ilyen bíztatást.

A következő nagy hír: tegnap újra kipróbáltuk a szívhanghallgatót, és a kapott hasznos, és pontos iránymutatásnak köszönhetően (örök hállám érte), elsőre meg is találtuk ezt a csodás kis dobogó hangot. Tényleg kb 30 másodpercig tarott az egész, leszámoltuk hogy ez valóban a kisbaba szive, és már hagytuk is pihizni. Jó estém volt, mert ezek után még beindult egy kis pezsegés is a pocimban, szóval igazán boldogan aludtam el este.

Végül pedig arról is be kell számolnom, hogy tegnap a férjem buzdítására elmentünk egy shopping körútra. Vagyis nem vettünk semmit, csak körbenéztünk. Elsőnek a Mamas&Papasba mentünk, hát nagyon ledöbbentem, hogy mennyi minden van ebben a boltba, és milyen szép üzlet is ez - na persze az árak is szépek voltak mindehhez. A fő cél az volt, hogy a babakocsik területén kicsikét képbe kerüljünk,  letisztázzunk ezt-azt. Itt rögtön találtunk egyébként egy szimpatikus kocsit, Sola névre hallgat, mindent tud, és tetszett is nekünk. Ez után elmentünk a Brendonba, na itt aztán volt választék....jól el is bizonytalanítottak - mivel közölték, hogy ha nem csak betonon használnánk, hanem murvás úton is, akkor nem jó a habos kerék, hanem felfújható kell, meg nagy méretű....közben ugye azért férjen be a kocsiba is, stb...ezer szempontot kell nézni. Itt tetszettek a Peg-Perégo kocsik, és az áruk sem rossz talán, meg a Bébéconfortok is (bár a férjemnek ez nem annyira tetszett). Végül átmentünk a Bababoo nevű üzletbe, ahol megnéztük az "álombabakocsit" a Bugaboo Camelont. Ez nagyon profi, tökéletes lenne terepre is, könnyű, picire csukható, designos - de 300.000, - Ft. Szóval annyiba maradtunk hogy ez az álomkocsi, és max. körbenézünk nincs e esetleg használtan ilyen, de inkább megkeressük az árban is megfelelő újat. Na van időnk ezt még bőven eldönteni, de jó volt kicsikét képbe kerülni, és egyszerűen nagyon jó érzés volt a bababoltokba mászkálni - annyira elképzeltem, hogy milyen cuki lesz, amikor majd bent ül a kocsiban a pici fiunk - alig várom!!!
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése