Ma járt nálunk a TEGYESZtől a családgondozó. Egy nagyon kedves hölgy volt, aki mellesleg kismama, hogy ironikus legyen a helyzet egy kissé! Tegnap én hívtam őt fel végül, mivel nem jelentkezett, és ma már itt is volt. Bejött feltett pár kérdést, főként a lakásra vonatkozóan, de a családunkról is kérdezgetett, aztán körbenézett, kb 1 óra volt az egész, és már ment is el. Szerintem minden rendben volt, de kinek ne tetszene ez a lakópark, ami végülis a játszótérrel, gyerekpancsolóval egy igazi kis babaparadicsom :). Egyetlen egy dolog van, amiben esetleg lehetne kötözködni, hogy egyikünknek sem állandó lakcíme sem tartózkodási helye ez a lakás hol végülis élünk, mert vicces, de ez a cégünk székhelye. Remélem ez azért csak formaság, és nem lesz probléma ebből. Ez után majd hívnak minket hamarosan, és mennünk kell a tanfolyamra, ami majd 2 hétvégés lesz - huh, na arra még kíváncsi vagyok, hogy is lesz erre időnk, amikor egyfolytában óriási programdömpingben vagyunk. Ezt követően meg átkerülnek a papírok a gyámhivatalhoz, akik majd remélhetőleg hmarosan kiállítják a határozatunkat. Szóval ezzel most éppen itt tartunk - nem siettetünk semmit, hiszen reméljük ez csak B terv marad, és sikerül most a lombik!
Az injekciókat kapom szépen, már most kezd kicsit tűpárnává válni a hasam, holnap pedig megyek Zekéhez UH-ra. Érdekes lesz, hiszen már a 12. napon leszek a ciklusomat nézve, szóval nagyon kíváncsi leszek, hogyan állnak a tüszők, és meddig huzzuk majd most a dolgokat a leszíváshoz. Annyi biztos, hogy most hétvégére még telis tele zsúfoltuk magunkat progikkal, mert könnyen lehet hogy jövő hét végén már leszívás lesz, és utána beindul az óriás pihi - márpedig azelőtt mindenkivel talizunk, hogy akkor majd nyugtunk legyen, és teljes legyen a pihi, és az odakoncentrálás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése