Ma voltunk a pszihológusnál a TEGYESZben. Először nagyon megijedtem, mert eléggé szigorúnak tűnt a pszihológus csajszi, de aztán a beszélgetés során végül nagyon szimpi lett. Kb 2 órát voltunk nála, kikérdeztt minket gyerekkorunkról, a családunkról, a kettőnk kapcsolatáról, hogy mióta szeretnénk gyereket, mit dolgozunk, mit csinálunk a szabadidőnkben (itt még vicces is volt, mert szóba került a sífutás, és mondta, hogy azt ő is nagyon szeretné már kipróbálni). Kérdezett arról is hogy lombikoztunk e, mondtuk, hogy igen, és hogy a legutóbbi lombik + IVIG óta fogalamazódott meg bennünk igazán az örökbefogadás gondolata, és akkor határoztuk el, hogy tényleg jelentkezünk. Ezt el is fogadta a nő, de hát ez is az igazság, valóban attól nagyon sokat vártunk,és valóban az a sikertelenség mérföldkő volt ilyen szempontból. Arról nem kérdezett érdekes módon, hogy lombikozunk e még, és ennek nagyon örültem, mert ettől a kérdéstől féltem volna, mert nem akartam volna letagadni, hogy igen, de ugyanakkor meg azt sem akartam hogy azt gondolja, hogy mi nem vesszük ezt komolyan. De szerintem ezért nem is feszegette ezt, mert ő is tisztában van a mai világgal, hogy hogy mennek a dolgok, mire hány évet kell várni, és hogy az simán benne van, hogy ilynekor a párok még próbálkoznak, sőt küzdenek a saját bébiért. Beszélgettünk arról, hogy hogyan nevelnénk egy örökbe babát, hogy elmondanánk e neki, hogy mi örökbefogadtuk, de szerintem az tetszett neki, hogy mi ezt teljesen természesnek vettük, mert így is gondoljuk, hogy ezt el kell mondani, és nem szabad titkolódzni. Lényeg ami lényeg, hogy végül közölte, hogy nagyon szép "kerek" család vagyunk, és ő támogat minket, és csak a legjobbakat kívánja, és szerinte nálunk jó helye lenne egy kisbabának, sőt ő még ikrek örökbefogadására is alkalmasnak mond minket. Nem is kell már visszamennünk hozzá, és azt tanácsolta, hogy ha jövő héten nem jelentkezne magától, akkor keressük fel a családgondozót, hogy jöjjön ki a környezettanulmányra. Érdekes volt, de azt is magyarázta, hogy azért nem olyan durvák a várakozási idők, mint ahogy azt hallani lehet, hogy 5-6 év, szerinte ha az ember jól helyezkedik az alapítványoknál, akkor akár 2-3 év alatt is kapthat babát, neki legalábbis ez a tapasztalata. A lényeg, hogy jó érzésekkel jöttünk el, kedves volt, és jó volt beszélgetni valakivel, aki otthon van e témában. Igazából saját magunk is meglepődtünk, amikor így lefestettük neki, hogy milyen boldog családból is származunk, és milyen szép, rendezett és boldog az életünk, és igazából egy kisbabán kívül semmi nem is hiányzik belőle - de az viszont nagyon!!! Persze továbbra is teljes lendülettel bízom a következő lombikunkban, és most teljesen arra koncentrálok, és nagyon-nagyon reménykedek, hogy sikerül, és én is igazi kismami lehetek egy bébivel a pocakomban - de ha nem akkor is anyuka lesz belőlem, egy örökbebaba anyukája :)
Most hívott egy barátnőm, aki a 9. lombikján volt, és ma volt a hcg vérvételen, ő is Zekéhez jár, hogy megint nem sikerült neki. Pedig most nagyon reménykedett, hiszen ő is kapott IVIGet. Annyira sajnálom, és ahogy ő is ezt írta nekem, a legnehezebb neki, hogy hova tovább, meddig csinálja még ezt?!?! Most persze nagyon ki van szegény, de csodálom az ő kitartását, és biztos vagyok benne, hogy most is fog tudni erőt gyűjteni és felállni, és folytatni, mert ő ilyen kitartó! Én nem tudom meddig bírnám...most persze úgy érzem tele vagyok még energiával, de ez azért van, mert most ennek így is kell lennie, hiszen itt állunk az újabb lombik küszöbén, de pár hónapja, amikor a kudarcon csak éppen túl voltunk, akkor nem ezt éreztem, sőt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése