Ma reggel voltam megint UH-n. Eléggé sokat kellett ma várnom, rengtegen voltak ma a BMC-ben. Meg volt vérvételem is. Az eredmények láttám, Zeke doki azt mondta szerdáig folytassam az eddigi hormonokat, és szerda este 20:30-kor adjuk be a 2 adag ovitrellet. Punkció pénteken reggel, én leszek az első, tehát fél9kor lesz!!!
Nem volt valami bőbeszédű, alig tudtunk infókat kiszedni ma belőle, hogy mégis mire számíthatok, stb...végül amit sikerült megtudni: mostantól no szex péntekig, pénteken nem kell éhgyomorra menni, mert éber leszívás lesz, vinni kell papucs+hálóing+köntös. És utána majd 1 órával mehetek el, és rohanhatok az IVIG-re Kiss Emeséékhez.
Kiss Emesével egyébként ma beszéltem telefonon, azt mondta részéről okés a pénteki IVIG, és hogy a patikában is meg fog jönni a gyógyszerem addigra (egyébként azt szerintem nem is írtam, hogy amikor azt megrendeltük a recepttel, hát úgy néztek ránk, mint valami félőrültre, hogy mi most itt ezért ki fogunk fizetni többszázezer forintot....). Mostmár csak a főnővért kellene elérnem az orfiban, mert ő vele kell pontosan egyeztetni a dolgokat!De lehetetlenség egyenlőre utólérni...de próbálkozom.
Ennyit a történésekről....és egyébként a lelkieket tekintve nagyon ki vagyok!Tegnap teljes kiborulás volt, anniyra ki vagyok már, és nagyon félek!Aztán persze minidg összeszedem magam, de eléggé nehéz időszak ez most, tegnap este is órákig csak sírtam - hogy miért is van az, hogy másnak a "babagyártás" egy finom szeretkezés, és nekünk meg egy ilyen rettenetes herce-hurca?!?!?De ki fogom bírni, egy hét múlva ilyenkor már túl leszek a nehezén...vagyis a számomra nehezén, de persze ilyenkor jön majd az izgulás, mert ekkor indul majd az a titoktzatos 2 hét, amikor is csak imdákozhatunk, hogy sikerüljön, és jól ágyazódjanak be a babák!
Nem is kell visszamennem már Zekéhez, legközelebb már pénteken reggel megyek, amikor majd a punkció lesz. Akkor fél 8kor vár majd, és nem kell éhgyomorra mennem, mivel nem lesz altatás. Jaj csak kibírjam majd a fájdalmat, és nehogy megmozduljak!!!
Az embrygénünket meg holnap viszi ki Noémi, a Térmedtől. A pénzt elutaltuk nekik. Remélem minden rendben lesz a használatával, ez nem egy szokásos dolog, és hát ilyenkor aggódik az ember, különösen, hogy valahogy az az érzésem a BMC-vel kapcsolatban, hogy a betegek tájékoztatása, hát az nem megy annyira jól. Komolyan ma is harapófogóval szedtem ki Zekéből az infókat, amik egyébként nyilvánvalóan fontos kérdések....
Szia Eszter,
VálaszTörlésne stresszelj, minden rendben lesz a leszívással. Nekem mindkettő a 13 ciklusnapon volt. A leszíváskor én nem is izgultam, hanem az utolsó egy hétben csak, de akkor nagyon, pedig az lenne szerintem a fontos nyugis időszak.
Az orvosok szófukarsága pedig szerintem mindenhol így van, nekünk is alig mondanak valamit :(, és el is hiszem, hogy nincs rá idejük annyian vannak, de az ember ilyen kiszolgáltatott helyzetben azért többet vár.
Növögesd szépen a tüszőket és ne izgulj! :)