Sokan voltak ma nagyon a BMC-ben, és bár egyedül kellet mennem, mivel a férjem sajnos nem ért rá, de legalább sok ismerős is volt. Hogy először egy jó hírt írjak, az egyik lánynak, akivel eléggé összebarátkoztunk, és akinek most volt az első lombikja 240-es hcgvel ikrekhez gratuláltak :). Egy másiknak, akinek a 6. lombikja volt 15-ös hcgt mondtak, erre is azt mondták kevés, de legalább valami van.... Ezek után jöttem én, 5,7-es hcgvel. Zeke eléggé komor arccal hívott be, így már nagyon rosszat sejtettem, aztán magyarázott, végül mondta az eredményt. Azt mondta, hogy ő legalacsonyobb hcg, amiből terhességet látott az 11-es volt....szóval őszinte volt, és nem bíztatott - de azért hozzá tette, hogy nagyon szeretné, ha én lennék a tankönyvi esete, és sikerülne. Mondta, hogy akkor se csüggedjek, ha nem sikerül, hiszen ez is egy előre lépés, és ez legalább azt mutatja, hogy bizony van esély, ha nem is most, de akkor legközelebb, és sikerülhet!
Egyenlőre nyomatom tovább a progeszteronokat, és ha ennek ellenére mégis megjönne, akkor irány a BMC. Ha pedig csoda történne, és mégsem jönne meg, akkor jövő hét hétfőn megyek kontroll vérvételre, és ha emelkedik a hcg, akkor este megyek UH-ra Zekéhez - persze sajnos még ekkor is benne van a pakliban, hogy nem emelkedik, csak egyszerűen nem jött meg, de hát mint tudja mindenki aki küzd azért hogy vele lehessen élete álma, a kisbabája, annak mondanom sem kell, hogy ilyenkor is az utolsó utáni pillanatig reménykedik az ember....
Most hazajöttem, benyomtam egy pipolphent, és igyekszem nyugodt lenni, és imádkozom, imádkozom és imádkozom.....hátha mégis velünk is megtörténik a csoda!!!!
Én is imádkozom értetek!Beszéld meg a picurkátokkal, hogy erősebben kapszkodjon és minden rendben lesz!Továbbra is szorítok!
VálaszTörlésAnita
Nagyon nagyon köszi!!!!
TörlésNagyon nagyon remélem, hogy Zekének igaza lesz és Ti lesztek az új rekorderek, mert az 5,7-es Hcg-ből egészséges babátok születik!!!!
VálaszTörlésMaradj pozitív és bízz a Picurkátokban!
Eszter
Köszi szépen, igyekszem!!!
TörlésNektek meg hajrá, nagyon szorítok, és egy sokkal magasabb hcg-t kívánok Nektek!
Nagyon szorítok :-)) Remélem megtörténik a csoda és jövő hétfőn nagyon szép HCG szinttel jössz haza !
VálaszTörlésEdina
Köszönöm szépen, remélem úgy lesz!!!!
TörlésSzia,
VálaszTörléslovely vagyok. Nagyon szurkoltam Nektek. Nekem 4,3-as hcg-m lett egyszer, velem abbahagyatták a progit, és így is felment 2 nap alatt 50-re (péntekről hétfőre) és elkezdett duplázódni gyönyörűen. Szóval ne add fel, sikerülhet! Van egy amerika oldalon egy lány, neki is et+13 napon 4,3 lett és egészséges babája született!!
Ölellek!
Lovely
Hello!
TörlésMindenkinek nagyon köszi a bíztatást, nagyon jól esik!!!
LOVELY, nagyon örülök annak amit írsz, mert én nem találtam erről sehol semmi infót. Azt szeretném kérdezni, hogy miután emelkedett ilyen szépen a hcgd mégis mi lett Veled? Gondolom visszamentél....Mit mondtak? Köszi szépen, hogy életben tartod bennem a reményt - hátha ez segít!!
puszik, Eszter
Szia,
VálaszTörlésmivel abbahagytam a progeszteront, ezért felment egy darabig szép magasra aztán lassabban kezdett emelkedni. Nem lett jó vége, methotrexat szurikkal kellett véget vetni a "terhesség"nek.
Biokémiai lett sajna.
Én: most jövök Z dokitól, készítjük elő a fagyikáink beültetését. Jó náthásnak tűnt szegény de hideg kólát ivott :-) Van 7 fagyasztott blasztónk. Utoljára 3 blasztóból nem sikerült a friss transzfer. Húsvét előtti pénteken beteszi őket.
Gondolok Rád és szorítok, hátha csak lusták voltak a picurok.
És ha nem hagyod abba a progit, akkor lehetett volna belőle valami?
TörlésDe jó, hogy ennyi fagyisotok van!!!Nagyon drukkolok majd Nektek, hogy végre sikerüljön!!!
puszik
Szia Eszter,
Törlésbízni kell, nem lehet még feladni (úgyse tudunk mást tenni csak bizakodni, mindig tovább, sikerülnie kell :) )
Enikő