Keresés ebben a blogban

2012. július 10., kedd

Azt tervezem, hogy beavatom a férjem, hogy blogot írok :)

Tegnap este bevettem egy pipolphent, hogy el tudjak aludni, mert akárhogy is próbáltam alig tudtam lenyugtatni magam a Fülöp proffal folytatott kis telefonbeszélgetés után. Szerencsére ez szokás szerint használt és jót aludtam tőle. Pedig igyekszem azért kerülni, hogy nyugtatókat vegyek be, mert akárhogy is mondja Fülöp, hogy ez nem árt a babáknak, én abban hiszek, hogy a legjobb hogy ha semmi ilyesmit nem kapnak, de persze a stressz sem jó.
Ma voltam délelőtt kicsit dolgozni, most meg itthon pihizek. Próbálok lazábban állnia dologhoz, és egyszerűen csak boldognak lenni, és örülni! Az az igazság, hogy annyi minden rémtörténetet hallottam én már az elmúlt évek során sokaktól, akikkel összehozott az élet a dokikhoz járkálás során, hogy szerintem nem is csoda, hogy ha van bennem kis félelem. DE elhatároztam, hogy velünk minden a legnagyobb rendben lesz, és csodaszép babavárós hónapjaink lesznek, és márciusban pedig a kezünkben tartjuk majd a gyönyörű és egészséges gyerekünk/einket.
Holnap még persze megyek a hcg-re, és persze hazugság lenne azt mondani, hogy nem remegve várom, hogy meg legyen a bőven 1000 feletti, sőt 1400-1500 körüli érték. Remélem minden rendben lesz vele, és utána az eredménnyel újra hívom Fülöpöt (ne ehhez van a legkevésbé kedvem, de sajnos muszáj lesz).
A barnás dolgoknak (és most óriás lekopogás) remélem végleg vége!

Azon gondolkozom már egy ideje, hogy elmondom a férjemnek, hogy írom ezt a blogot. Erről ugyebár senki nem tud a közvetlen környezetemben. Mindig is úgy voltam vele, hogy majd, ha megszületnek egészségesen a gyermekeink, akkor elmondom, és megmutatom, hogy ha van kedvük olvassák el, hogy min mentünk keresztül, mik játszódtak le bennünk. Aztán közben ezt úgy módosítottam, hogy a férjemnek elmondom, ha kiderül, hogy babátvárunk. Na ez ugyebár megvolna, de még nem mondtam el. Minidg kicsit várok, még várom, hogy meg legyen az 1000 feletti hcg, vagy várom az UH-t, hogy tényleg biztos legyen a dolog, és ne legyen elkiabálás, és majd akkor mondom el! Na nem mintha számára itt óriási titkok lapulnának, sőt, ő is részese volt az itt leírt minden eseménynek! Legkésőbb jövő hét hétfőn, az UH után megmutatom neki. Egyébként biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki nagyon, és támogatni fog ebben engem :).

Szorítsatok kérlek a holnapi hcg-hez, hogy végre meg legyen az a bőségesen 1000 feletti eredmény, ami Fülöp dokinak is tetszeni fog!!!!!!!!!!!

3 megjegyzés:

  1. Szorítunk, Eszter, nagyon szorítunk!!!!!!

    Nóra

    VálaszTörlés
  2. Nagyon drukkolok én is!!!! Meglesz, ne izgulj!!!!!!!! MINDEN TELJESEN RENDBEN VAN!!!!!!!

    VálaszTörlés