Reggel hívtam Fölöp dokit - nagyon aranyos volt, hihetetlen, de még vissza is hívott, mert először utánanézett, hogy hogy van szabadságon Spánik doki. A helyzet az, hogy jövő héten már van Spánik doktor, és ő fogja majd beadni az ivigemet. Sajnos azonban csak jövő hét szerdán kell újra hívnom Fülöp profot, aki majd akkor lebeszélni vele nekem a dolgokat. Azt mondta, hogy nem késő még a 4 hét sem, szóval bőven belefér a jövő hét vége, azt követő hét eleje. Ezzel meg is nyugtatott, nem izgulok én ezen, csak azt bánom, hogy a férjem nem lesz itthon velem, hiszen ő elutazik jövő szerdán 10 napra arra a vitorlázásra Görögországba, amit már tavasszal befizettünk, és amit igazából minidg is reméltünk, hogy én majd nem tudok elmenni, mert addigra egy babó lesz a pocimban. Hiányozni fog nagyon, de persze simán kibírjuk ezt az időt, én itthon vigyázok a babócánkra, ő meg kikapcsolódik kicsit - szerintem rá is fér, mert tényleg sokat segít mostanság, és az biztos, hogy sok minden fog ráhárulni a jövőben is, márciusig azért mert terhes leszek, utána meg mert megszületik a mi kicsikénk. Az viszont biztos, hogy kell nekem segítség a kórházban ha kapom az IVIG-et! Anyu nem tud majd jönni, mert apu lába el van törve, őt ápolja balcsin. Marad a tesóm, aki szuper lenne, ha velem tudna tartani, de ő meg lehet hogy elutazik....hát remélem mégsem megy el, és velem tud majd lenni! Azért nem izgatom magam ezen, sok barátnőm van, tudom, hogy igenis sokan szeretnek, valaki csak tud majd kicsit segíteni nekem, remélem :).
Annyira boldog vagyok egyébként a tegnapi UH óta - annyira jó volt látni, hogy ott dobog az a kicsi szív! Hihetetlen ezt felfogni, hogy jelenleg 14 mm a kicsike, aztán majd pár éb múlva meg a fejemre nő:))) - egy igazi csoda ez az egész! Remélem mostmár minden para elmúlik...na persze azért várom nagyon azt a 12. heti genetikai UH-t, mert annyit beszélnek arról, hogy na majd az lesz az tuti, meg hogy mindenki utána beszél csak a terhességéről, stb...szóval olyan nagy mítosz lengi körül az első trimeszter végét, hogy hát ezek után fura is lenne, ha nem várnám már én is azt a pillanatot. De nagyon hamar itt lesz ám, már csak 4 hét! Addig meg tutira lesz egy UH-m Zekével, és talán még egy másik az IVIG előtt is :). Már várom, hogy áttérjenek hasi UH-ra a hüvelyiről, az nagyon jó lesz - az az igazi babanézős, azt látjuk minidg a filmekben, stb, szóval olyan jó lesz.
Íme a tegnapi fotónk a dobogó szívű kis maszatunkról:
Szia Eszter,
VálaszTörlésRemek hírek! Hatalmas élmény lehetett a tegnapi UH. Jó pocinövesztgetést! :)
Örülök a jó híreknek! Gratulálok! Gyönyörű Babóca! :)))
VálaszTörlés