Hétfőn délután megjártuk Baltschik dokit. Méhszáj zárt, babák jól vannak, szépen nőnek, kb egyformák és 2kg körül vannak. Szóval ezek csodás hírek! Legközelebb 31-én kell mennem reggel egy vérvétel és ctg kombora a kórházba. Itt majd ha minden igaz vele is találkozunk, és ajánl szülésznőt, aminek nagyon örülök, hogy lesz. Talán Őt is megismerjük majd akkor. Utána meg 8-án ctg, és ezután hetente mindig. Azt beszéltük meg, hogy a megnyugtató az lenne, ha január 15után szülnék....ezt én is így gondolom, hogy azután már nem kell izgulnunk talán, de persze a legeslegjobb a január 25-30 körül lenne. Baltschik doki azt mondta simán lát még bennem annyit, szóval ne izguljak. Próbáljak sokat pihenni, és minden rendben lesz. Szóval sok pihenéssel töltjük majd az ünnepeket, de sebaj - cserébe jövőre három gyereket kergethetek a karácsonyfa körül:)))). Ha úgy nézzük, hogy már "csak" bő 1 hónap, 5hét, akkor nem is olyan sok...na persze ez mondanom sem kell, hogy azért sok ám a mindennapokban, de nem akarok panaszkodni. Addig is készülődünk, és boldogan töltjük az idei karácsonyt Istivel és a két kis Pocaklakóval, meg persze az egész családdal:)))).
Minden álmunk a férjemmel, hogy végre kisbabánk szülessen, de sajnos úgy látszik nekünk ehhez egy hosszú, rögös utat kell bejárnunk, amit már ugyan taposunk 3-4 éve, de sosem adjuk fel!Most itt állunk egy lombik küszöbén, és nagyon reménykedünk, kérjük a JóIstent, hogy sikerüljön...
Keresés ebben a blogban
2015. december 23., szerda
2015. december 15., kedd
Megmaradt gyógyszerek
Ehhez is most jutottam ide, pedig már szerettem volna hamarabb megírni, de a lényeg, hogy eljutottam....szóval megmaradt egy jópár gyógyszerem, amikre remélem már nem nagyon lesz szükségem többé. Azért ahhoz ez elég drága mulatság, hogy kukára tegyem őket, persze meggazdagodni sem ebből szeretnék, de talán van olyan akinek jól jönne egy kedvezményes, baráti ár ezekre, és mi meg vehetünk pelust a pénzből :))))
A következőkről van szó:
- 7 db crinone zselé (lejárat: 2016.11)
- 5 doboz merckformin 500mg XR (lejárat: 2016.04, 07)
- 1 doboz merckformin 750 mg XR (lejárat:2016.02)
- 6 doboz meforal 500 mg (lejárat: 2016. 06)
- 31db zyflamend whole body (lejárat: 2017. 05)
- 6 db agolutin injekcio (lejárat: 2017. 11)
Ha valakit érdekelne bármelyik, akkor keressen mailen: kteszterbarbaraKUKACgmail.com
31. hét
Először is a méretek, amit ezer éve fel szeretnék jegyezni:
haskörfogat:
plusz kilók: 13 kg
Tegnap nem bírtam magammal, és mivel volt egy féláras lehetőségem elmentem a G1-be egy ultrahangra. Minden rendben van odabent, bébikék szépen növögetnek. Attila egy kicsit nagyobb, mint Anna, de persze azért a súlybecslésekben lehetnek eltérések, de mindketten szépen nőnek, és ez a fontos. 1800-2000g körül vannak!!!! Ennek nagyon örülök. A méhlepény is szép, jó állapotban van teljesen. Jövő héten megyek még Baltschik dokihoz is, aztán utána már a két ünnep közöttől indulnak a heti ctgk.
Megérkezett a babakocsink! Annyira cuki :)))) - hihetetlen mik vannak benne, de ami a lényeg, jó kicsire csukódik, és ikerbabakocsikhoz képest kis ajtókon is befér, mert nem olyan széles. Tényleg nagyon tetszik! Emellett mondjuk szeretnék még majd egy nagyobb kocsit is, ami mindig itt van fent a lakásnál, és sétákhoz azt használom, mert abból ugye nálunk sok van Rupi miatt is. Ez a másik meg a kocsiban lenne, és ha megyünk valahova akkor meg ez jönne velünk. Ebből valami olcsóbb használtat szeretnék, ami terepre is jó. Még nézelődők ez ügyben.... Egyik sem travel System, és mózes sincs kifejezetten hozzá, de teljesen dönthetőek, és kaptunk kölcsönbe ilyen sporttáska szerű, kisebb mózeseket, azokkal fogjuk használni.
Kész lett a szoba tapétázás, nagyon aranyos. A héten meg elkészülnek a kiságyak is ha minden igaz. A terv ugye az hogy karácsonyra rend legyen, majd meglátjuk mi lesz ebből... :)
A férjem ma elment a Brendonba is megvenni még a hiányzó dolgokat, milyen jó is ilyeneket venni...de én ezt most itthonról a kanapéról irányítom csak, mert más olyan hamar kidőlök egy egy ilyen vásárlásnál.
A hasam nő, esténként már tényleg egy bálnának érzem magam. Most jön azt hiszem az igazi ikres állapot, de nem baj, jó ez is nagyon, bár hazudnék ha nem szeretném már hogy január vége legyen, de azt viszont nem, hogy hamarabb kibújjanak. Addig szépen legyenek bent, fejlődjenek, és nőjenek. Nyilván mindenkinek nehezebb, mert én egyre kevesebb dolgot bírok csinálni, de azt hiszem jól abszolváljuk a dolgokat....de minden este megbeszéljük Istvánnal, hogy azért nagyon jó lesz már ha egészségben megszületnek, és bármilyen csodás is ez sok szempontból, de vége lesz ennek a 9 hónapnak. Isti annyira aranyosan és kedvesen fogadja ezt az egész állapotot, már megszokta hogy a kanapén fekve játszunk, és hogy anya nem tudja felvenni, és nem tud bizonyos dolgokat megcsinálni. Kíváncsi leszek milyen lesz, amikor újra anélkül ölelgethetem hogy a hasamra kellene vigyázni, és dögönyözhetem megint. Egyre többet beszél a kistesókról, hiszen ő is látja hogy készül a szobájuk, mossuk a kisruhákat....Én is próbálom Őt felkészíteni, de persze igazából úgyse lehet, de remélem jól vesszük majd a testvérféltékenységes részt is.
Szóval jól vagyunk, és telnek a napok....esténként megbeszéljük, hogy a december most gyorsan elszalad az ünnepekkel, utána meg már azért egész nagyon lesznek a Pindurok, és januárban már azért megnyugodva várhatjuk Őket, de az tuti, hogy minden bent töltött hét ajándék, és ha néha nehéz is a nagy hassal mindig erre gondolok!
2015. december 7., hétfő
Baltschik dokinál 29+5, és egyebek
Mióta szeretnék már írni! Szóval mult szerdán voltunk Baltschik dokinál, mindent rendben talált. A méhszáj zárt, babák szépen egyformán fejlődnek, korulnak teljesen megfelelőek, kb 1500grammosak:))). Nagyon boldog vagyok, remélem minden így halad tovább. Legközelebb 21-én megyek hozzá (na persze alig várom), és utána pedig a két ünnep közöttől már hetente ctgk.
A hasam brutál növekedésbe csapott. Sejtettem hogy ez várható, hiszen a 30-34hét között sokat híznak a babyk, de még csak 30+3 vagyok és wow, hirtelen óriás hasam lett, és egyre lassabb vagyok, és elkezdődött az az időszak amikor minden mozdulatot átgondol az ember.....sebaj, csak nőjenek szépen ügyesen! Kicsit megijeszt ez néha, hogy hogy lesz ez még 8hétig?! De közben nem olyan vészes a szitu, nagy a hasam, és sokat kell pihenni, és akkor minden rendben lesz.
Valahogy most megint csiga lassúak lettek a hetek, úgy szeretnék már egy 4-5héttel odébb lenni, onnantól kezdve azért nyugisabb lennék tudom! Persze ugyanakkor sok minden történik: készül a babaszoba, most tapétázás van, jövő héten szerelik a kiságyakat. Csomó, de tényleg rengeteg kislány ruhát kaptam
kölcsön, nagyon hálás vagyok érte, így ruhát nem is kell venni szinte(vicces pont fiúból kellett pótolni ezt azt), és Anna így is minden nap másik cuccban pompázhat - azért Attilának is van elegendő mostmár:))). A mosás-vasalásukat anyósom bevállalta, ami nagy segítség, így én csak pakolom be őket a szekrénybe. Eladtam Isti régi babakocsijait, és megrendeltük az új járgányt! Nagyon menő darab, remélem gyakorlatban is beválik, de egy ikres barátnőm ajánlotta, szóval talán igen:). Az egyéb kölcsönholmikat is gyűjtögetjük be a hetekben, hogy karácsony előtt végezzünk mindennel. Utána ünnepek, januárban meg pihi, és rákészülés....biztos lesz ami akkora marad, de az nem is baj, de kb ez a terv.
Így leírva ez milyen soknak tűnik...az is, szóval azért zajlik az élet, meg aztán karácsonyra is készülünk...de mindezek mellett most mégis számolom a napokat, és minden napnak úgy örülök, ami rendben zajlott!
A héten kell mennem egy reggelizős terheléses cukorra, meg tsh kontrollra, és hematologiára is. Na ezekhez nincs nagy kedvem - de persze megyek, mert menni kell.
Igyekszem nem ilyen ritkán írni, és teszek fel képet a babakocsinkról is:)
2015. november 16., hétfő
Hajdú doktornőnél 27+3
Ma voltunk a Hajdú doktornővel még a 18.hetes genetikán megbeszélt kontrollon. Annyira aranyos és kedves volt! Jó látni, ha valaki így élvezi a munkáját. Mindent rendben talált, mindkét baby jól van, szépen nő, és a méreteik között is csupán alig van eltérés, egyes terhességnek megfelelő méretűek:
A baba, Anna: 1029gr
B baba, Attila. 1100gr
Mindketten fejvégű fekvésben vannak, ezt legutóbb már Baltschik doki is mondta. És most Hajdú doktornő is, mint Baltschik doktor kérdezte, hogy gondolkozom e a természetes szülésen, ha minden ilyen ideálisan marad. Baltschik doktor a multkor hozta ezt föl, persze mondta, hogy érdemben erről 34-35.héten beszélhetünk újra, de hogy ő bizonyos feltételek esetén támogatná a természetes szülést. Nem vagyok én semmi jó elrontója, nekem csak az a fontos, hogy úgy csináljuk, hogy a babyknek a legjobb legyen! És ne kockáztassunk semmit se! Nem volt könnyű szülésem Istivel, de nem is ez a lényeg, lehetne ez most más....de csak akkor ha tényleg biztonságos. Érdekes például felhozta Baltschik doki, hogy ha a Kicsik 3kg körül lesznek, akkor eleve ezt nem valószínű hogy támogatja, mert olyankor már túl nagyra tágul a méh, és nincs rendes fájástevékenység. És én bízom benne, hogy megnőnek ilyen szép nagyra odabent! Az lenne a legeslegjobb!
Mindenesetre amúgy megnyugtató volt, látszott hogy nem eröltet semmit, és kellően körültekintő. De ezen azért még van pár hetem gondolkozni...azért fura, nem hittem az elején hogy ez egyáltalán opció.
Hogy vártam a 18.heti genetika után ezt a mai napot, és most itt van! És hála Istennek minden rendben velünk. Most a szilvesztert várom nagyon, az a 34.hét, utána már úgy érzem nyugodtabb leszek sokkal, addigra szépen megnőnek odabent és kifejlődik mindenük. Addig sok a teendőnk, nemsokára tapétázunk, és készülnek a kiságyak. Aztán jöhet a babacuccok összekészítése:). És babakocsit is venni kell! Szóval bízom benne, hogy gyorsan elszáll ez az idő, és minden rendben lesz. Utána meg jön a január, amikor minden bent töltött hét egy ajándék, és már tuti nehezen fogom bírni a nagy pocakot, de az már a célegyenes lesz. ...... Na ilyen kis tervekkel nyugtatom magam, és próbálom kitölteni a hátralevő heteket! Tudjátok hogy van ez....
Vicces, Istivel nem voltak ilyenek, de most van egy két igazi terhes kattanásom:
- fogmosás (azért nagyon nagyon odavagyok)
- dmes almás denkmit törlőkendő szagolgatás
- van egy új cipőm, és annak a szaglászása
....szóval most megtudtam, hogy tényleg vannak ilyen kis őrületek pocakosan:))).
2015. november 5., csütörtök
Cukorterhelés és egyebek
A héten voltam meginni a fincsi cukros löttyöt. Ami nagyon jó, hogy Baltschik doki betegei ha akarnak nem kell a nagy laboros helyre menni, hanem egy kedves Erika nevű hölgy leveszi a véreket ahol a ctgket csinálják. Ez így sokkal jobb, mint ezer ember közt várakozni. Nem is engedett ki a szobából ikrekkel való tekintettel az első vérvétel után. Eleinte jól voltam, de kb 1 óra magasságában, amikor jött a második vérvétel, akkor jöttek a csillagok is, és a szédülés....szóval a második órát már fekve töltöttem. Hála Istennek minden rendben lett, és mire letelt a két óra én is teljesen jól lettem. Eredményt még várom, remélem minden rendben lesz vele, mert őszintén bevallva azért sokat bűnözök különböző édességekkel....igyekszem visszafogni magam, de néha olyan jól esik!
Éjjelente zsibbad a kezem továbbra is, de annyira még mindig nem vészes mint Istinél volt. Szerintem ez egyértelműen a memóriahabos matracnak köszönhető, ami amúgy a hasamat is olyan kényelmesen kitámasztja. Többnyire jól alszok szerencsére, bár pont tegnap éjjel nagyon rosszul aludtam. Vagy három órát forgolódtam, és zakatoltak a gondolatok bennem....
A Pindurok többnyire sokat mozognak, nem túl sokat, de olyan megnyugtató mennyiségben, hogy egy ilyen paramami, mint én se aggódjon. Na persze pont az elmúlt két napban alig volt valami kis mocorgás, már a szívhanghallgató is előkerült, amit nem is tudom hány hete nem használtam. Ma viszont visszatért a kis jókedv, és megint sokat ficánkoltak legnagyobb örömömre.
Hétfőn voltunk kismamafotózáson. Istivel is voltam, de ez most ezerszer jobb volt, hiszen egy csomó olyan kép készült, főleg olyanok, amiken Isti is ott van, és olyan jók lettek!
Jövő héten elutazik a férjem Németországba munka miatt. Rossz lesz nélküle lenni. Persze itt lesz nekem Isti és Rupi, és a két kisbabám a pociban, de azért nagyon fog hiányozni. Arról nem is beszélve, hogy esténként azért már eléggé hulla vagyok, és akkor nekilátni kutyát sétáltatni, Istit fürdetni...hát nem épp pihentető. De azért meg leszek, majd jön a család kicsit besegít, meg Isti is olyan nagy fiú, és ha épp nincs valamiért rossz napja, akkor olyan segítőkész és együttműködő. Remélem gyorsan elröpül majd ez a pár nap....
És íme egy 25+3 napos ikres pocak, és persze a gyönyörű nagyfiam:
Nevek
Jaj ezt is de rég óta szeretném már megírni! Szóval eldöntöttük hogy fogják hívni a Kistesókat...
A kislány Anna lesz. Ez egyértelmű volt, gyerekkorom óta ez a kedvenc lánynevem, és a férjemnek is nagyon tetszik. Tudom, hogy mostanság igen népszerű ez a név, de ez van, ennek ellenére nem változtatunk, és maradunk az eredeti tervnél, ami mindig is az volt, hogy ha kislányunk lesz, őt Annának nevezzük. Ez egy gyönyörű egyszerű név, és rengeteg cuki becézése is van, a legjobban a Panka tetszik. De ez majd úgyis a gyakorlatban dől el:)
A kisfiú Attila lesz. Ez nehezebb döntés volt, sokáig keresgéltünk. Végül apukám miatt is döntöttünk emellett, ő ugye Attila. Meg nagyon tetszik, hogy így két A betűs nevünk lesz! Egy ami hátrány, hogy a névnap, ami január 7. elég közel lesz egy január végi szülinaphoz, de azért ez nem akkora tragédia azt gondolom. A becézését meg nem tudom hogy lesz, talán Ati, Atis....meglátjuk, de szerintem ez így becézés nélkül is szépen cseng!
Tegnap megrendeltük a babaszoba tapétát, pár hét a szállítás, így valamikor november vége fele készül majd a szoba! És ma meg eladtam az ABC design babakocsit....fura érzés volt, de hát ez nem lesz jó nekünk, helyette egy szuper ikres babakocsit veszünk majd, azért sok szép emlék kötött hozzá! Nagyon jó érzés foglalkozni már ezekkel a dolgokkal, és tudom hogy most kell, mert aztán 30pár hetesen ki tudja hogy lesz energiám, meg akkor pont jön a karácsony is. Szóval apránként de készülődünk:)))
2015. október 30., péntek
4D ultrahang: 25+0
Ma voltunk 4D-n a nagyikkal:))). Nagyon jó volt!
Csodás volt, úgy örülök, nagyon szépen nőnek:
Kisfiú 935g, kislány 860g!!!!! Szóval mindketten nagyon jól fejlődnek, akár 26hetesnek is megfelelnének. Meg van mindenük, és nagyon cukik! Tényleg annyira örülök ezeknek a méreteknek! Szuper jól haladnak, remélem ez így is marad!
Lett a kishercegnőről is egész jó fotó. Most épp mindketten fejjel lefele voltak - érdekes nem is éreztem amikor átfordult a kisfiú, pedig ugye a multkor ő még popsival lefele volt. Édesen összebújva vannak, tényleg hihetetlen közel egymáshoz! Kettejükről is lett egy kép, de azon azért annyira nem látszanak, de sebaj - a lényeg hogy jól vannak, és szépen növögetnek!
A kislánykánk:
2015. október 21., szerda
UH 23+5
Ma voltunk Baltschik dokinál. A váróban összefutottunk egy házaspárral, akikkel együtt feküdtünk az utolsó előtti lombikunknál. Sokat beszélgettünk akkor is, neki az sikerült, nekem ugye nem, csak a következő. Most született a lányuk, az egy hetes varratszedésen voltak. Olyan jó volt beszélni velük! Csupa jót mondtak Batschik dokiról, meg a császárról magáról is - remélem nekem is majd ilyen jó emlékeim lesznek!
És a lényeg: méhszáj teljesen zárt, babák jól vannak, koruknak megfelelőek teljesen mindketten, tehát nagyon szépen fejlődnek. Fél kg fele járnak, de pontos súlybecslés nem volt.
Kisöcsiről lett egy nagyon jó kép, ezen tiszta Isti, de tényleg még a kezét is úgy tartja, ahogy Isti tartotta pont azon a képen ami ki van rakva a hálónkba. Ugyanolyan kis cuki orra van, teljesen elolvadtam! A kislánykánk szokás szerint szemérmesen elfordult, meg mivel ő az A baba, tehát aki lejebb van, amúgy is nehezebben látszik. Remélem a jövő pénteki 4d azért Ő is megmutatja magát!
Baltschik doki szerint most még van kb 4"könnyebb" hetem, aztán addigra már 1kg felettiek lesznek, na és akkor már sokkal nehezebb lesz a mozgás...hát biztos így lesz, kíváncsian várom....azt mondta a karácsony meg már tényleg elég pihenősen fog telni, mert nagy lesz a súly amit cipelnem kell akkor már nagyon. 4hét múlva belépünk a 3.trimeszterbe, az jó lesz már azért:)
Jövő hét utáni héten kell mennem a cukorterhelésre, meg akkor lesz egy nagylabor is.
Boldog vagyok hogy ilyen szépen nőttek, mert persze izgultam nagyon, olyan rég láttam Őket!
Most tök jó hogy jövő pénteken 4d, nem kell sokat várnom az újabb UHra:)
És íme a sztárfotó a pici fiunkról:
2015. október 20., kedd
Ezer éve....
Olyan régen írtam, pedig annyi mindent szerettem volna....
Először is múlt héten volt a szülinapom. Nagyon jó volt, Isti sütött nekem sütit (anyósom segített neki), nagyon aranyos volt! Meg voltunk vacsizni kettesben, a Pindurok sokat rugdaltak odabent, szóval szép nap volt nagyon.
Másnapra viszont Istin kijött egy fosós-hányós vírus:(((((( - na ez cserébe borzalmas volt! Nagyon szenvedett szegénykém, én meg nem mertem nagyon odamenni hozzá nehogy elkapjam. A férjem szerencsére itthon tudott lenni sokat, de akkor is annyira rossz érzés volt hogy nem ölelgethetem és puszilgathatom, amikor nagy szüksége lenne rá! De ezt nem kockáztathattam, mindent meg kellett tenni, hogy nehogy én is elkapjam. Mostmár le merem írni, hogy talán túl vagyunk rajta. És ne legyen több betegség mert ez most nem fér bele!!!! Arról nem is beszélve, hogy ezt megelőzően meg köhögött Isti, és fájt a torka - ezt enyhén de én is elkaptam. Sokat hagymateáztam, és talán az, meg a sok-sok C vitamin segített hála Istennek. Szóval most betegségből kijutott, és köszönjük nem kérünk többet!!!
Voltam heamatologián. Ajánlásra mentem, és egy hihetetlenül kedves doktornőt sikerült kifognom. Teljesen más a hozzáállása, mint annak a dokinak, akinél Istivel voltam. Ő abszolút kötelezőnek látja a clexane használatot immun probléma esetén. Csinált vérvizsgálatot, egyenlőre marad a 0,4-es clexane. Ezen kívül kicsit vérszegény vagyok, így felírt vasat, neoferrofolgammát. Kontroll egy hónap múlva. Szóval örülök, hogy most ez a dolog is a helyén van. Persze tudom a vége fele majd Baltschik doki ugyis kéri a clexane elhagyást, de ezzel majd foglalkozunk akkor.
A kézzsibbadásom van, ugyanakkor indult kb mint Istivel. Annyira továbbra sem durva szerencsére, bár egyszer egyszer felébreszt éjjel, de azért még tudok aludni. És mivel ismerős tünet, így nem ijedek meg tőle!
Már majdnem 3hete nem voltam dokinál UH-n, szerdán megyek, mondanom sem kell hogy nagyon-nagyon várom! Az tény, hogy sokat mozognak, és ez megnyugtat, de jó lesz látni őket, meg hogy mekkorát nőttek.... Jövő hétre meg bejelentkeztem 4Dre, megyünk a nagyikkal majd, pont mint Istinél, de jó lesz!
2015. október 12., hétfő
Hematologia
Ma voltam a hematológián. Elég ciki, hogy csak most jutottam el, pedig jó régóta szúrom már a Clexanet. Sokak javaslatára most Szélessy doktornőhöz mentem, és nem csalódtam. Nagyon aranyos, kedves volt. Nem akadékoskodott, rögtön értette miért is szúrom most én a clexanet. Vettek vért, eredmény miatt jövő hétfőn kell visszamennem. Mindenki több órás várakozással riogatott, de megúsztam, mert kb 1óra alatt végeztem! Nagyon kíváncsi vagyok mit fog mondani az eredmények birtokában, egyrészt hogy kell-e, másrészt hogy mekkora adagban kell ez tovább!
Október 30-ra bejelentkeztem 4D ultrahangra. Ikrekkel azt mondják nem szabad várni a 28-30.hétig, mert akkor már annyira kitakarják egymást. Szóval pont akkor leszek 25hetes, alig várom!!! De addig még megyek egyszer Baltschik dokihoz is, 21-én.
Hihetetlen, de ugyanúgy mint anno Istivel volt, most is elkezdett jelentkezni a kézzsibbadásom éjjelente, illetve ha sokat mozdulatlanul fekszek. Egyenlőre nem olyan rossz, mint vele volt, remélem nem is lesz annyira rossz, mert akkor alig aludtam emiatt. Annyi viszont tuti, hogy mivel ez egy ismerős terhességi tünet, így nem izgulok miatta:). Anno ez kb 30.hét fele múlt el valahogy, szóval most fel vagyok készülve....
2015. szeptember 30., szerda
Baltschik dokinál 20+5
Ma voltunk dokinál. Végre a férjem is el tudott jönni, nem is volt mióta kiderült hogy kislány az egyik baba....most jó alaposan megnézte Őket. Minden rendben hála Istennek, méhszáj zárt, méhlepények jó helyen, kisfiú napra pontosan korának megfelelő, kislány 4nappal mögötte, de ez bőven tökeletes. Pontos grammokat nem tudok, azt bár kérdeztem, de sose mond,...de sebaj, a lényeg hogy minden rendben. Baltschik doki szerint most jön a terhesség legszebb időszaka, és igaza is van ebben, hiszen csodás érzés ahogy mozognak, és még nem akkora nagy bálna az ember hogy ne bírna mozogni. Mióta elmúlt az az ijesztő hasfájás én is nagyon jól érzem magam. Bár sokat pihenek, de ezt úgy érzem kell is, szóval így van rendjén. Legközelebb 3hét múlva megyek újra. A hízásra is rákérdeztem, mert kicsit megijedtem, hogy már 8,5kgnál járok, de azt mondta, hogy ne aggódjak, ez szuper, ikrekkel 15-20kg az átlagos hízás, hiszen a végén kb 10-12kg csak a két gyerek és egyebek(magzatviz, lepény...).
Persze azért 20 fölé ne szaladjak, de addig nincs gond szerinte.
Mesélte hogy pont tegnap születtek nála ikrek a 36.hétre, és mindketten 3kg-osak voltak...ez nagyon jól hangzik! Szóval bízom benne, hogy a mi két kis lurkónk is lesz 3kg körüli a 38.hétre, amikor majd kibújnak - mert addig bizony szeretném ha bent maradnának, és szépen fejlődnének!
2015. szeptember 24., csütörtök
Apa is érezte a kistesókat:) - 19+6
Tegnap eljött a pillanat, mostmár elég erőseket rúgnak - így sikerült elkapni, és Apa is megérezte ahogy bent mozgolódnak. Este szerintem a kislányunkat, aki amúgy ha jól sejtem sokkal aktívabb, ma reggel meg a kisfiunkat is megérezhette. Persze nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy mikor melyiket érzem, de mivel eddig minden uh-n a kislány volt jobb oldalon, a fiú bal oldalon ezért ebből indulok ki. Vicces egyik percben még jobb oldalt fent érzem rúgást, aztán rá rögtön balra lent...szóval tuti mindketten csinálják:))) - annyira jó!!!! Ez a legeslegjobb része a terhességnek, amikor épp érzi az ember hogy mozognak! Bízom benne hogy sok ilyen szép pillanatunk lesz, hamár ketten is nyomják bent a műsort:))))
Lassan talán Isti is megérzi majd őket tényleg, persze ő türelmetlenebb, de pedig várja, mert mindig kérdezi hogy rugdosnak-e?! A gyakorlatban ez most úgy fest, hogy a kezét a hasamra teszi, és közli hogy aha, érzi, és szalad játszani:)))
2015. szeptember 21., hétfő
Túl a félidőn :))))
Túl vagyunk a félidőn. Mert az ugyebár most nem 20. hétnél van, hanem a 19.-nél, mert a doki 38. heti császárt mondott. Nagyon örülök, hogy végre elmúlt ez a hasfájás, ez azért nagyon nyomasztott, de most megkönnyebbültem, hogy minden rendben. És egyre jobban lehet érezni ahogy mozognak odabent! Szerintem már talán lehetne kívülről is érezni, igaz még nem sikerült összehozni, hogy Apa vagy Isti megérezhesse, főleg, hogy főként reggel fél5 fele a legaktívabbak :))) - ilyenkor persze felébredek egy pisilés miatt, vagy ilyesmi, és érzem, ahogy rugdosnak, és olyan jó, hogy csak fekszek és mosolygok, és nem is akarok visszaaludni, hogy érezhessem őket!
A hasam nagy. Persze hiszen ketten is vannak odabent. Istivel ilyenkor kisebb volt, talán kb akkora most, mint Istivel a 24-25. hét fele volt. Ami nagyon idegesítő, hogy az embereknek mindig van erre valami megjegyzése, hogy húúú milyen nagy a hasad, húúú mekkora lesz ez még, húúú ezt hogy fogod bírni, stb...........ezeket lenyelem kultúráltan, de nagyon ki vagyok tőlük...miért nem lehet felfogni, hogy itt ketten laknak odabent! És bizony ez azzal jár, hogy az ember hasa nagyobb...ez nem olyan bonyolult, és igen, én is tudom hogy nagy, és hogy nehéz lesz, de hogy ezt szinte félismeretlenül miért kell az ember fejéhez vágni folyton?! Na mindegy, nem foglalkozom vele, legalábbis próbálok, de azért rossz, mert komolyan ez a sok beszólás olyan kényszerképzetet alakít ki mintha valami nem lenne rendbe, mintha irreálisan nagy lenne a pocakom, pedig mindig mondom magamnak hogy ez nem így van, de azért kicsit zavar, hogy őszinte legyek. De persze ez legyen a legnagyobb bajom:)))) - a lényeg, hogy minden rendben van odabent, jól vannak, és napról napra erősebbek, ahogy a kis rúgásokból le tudom mérni.
Isti nagyon cuki, most már mindig úgy mondogatja, hogy itt vannak a kistesók, egy kislány és egy kisfiú, és mindig mutatja, hogy itt van a kislány, meg itt a kisfiú szerinte....és kérdezi hogy most rugdosnak e, vagy alszanak-e....úgy várom hogy megérezhesse őket! Kíváncsi vagyok a kis arcára mit szól majd!
Dokihoz legközelebb jövő szerdán megyek...
2015. szeptember 17., csütörtök
18. Heti genetikai uh
Annyi minden írni valóm van, csak mindig időhiányban küzdök, még akkor is amikor sokat pihenek a kanapén, mert hát közben vagy mesét olvasunk, vagy duplozunk, vagy ki tudja épp mit talál ki Isti;).
Szóval kezdem sorban...
Múlt hét szerdán brutálisan fájt már a hasam este, teljesen kisugárzott a lábamba, feküdni sem volt jó sehogysem:(. Persze naná hogy idegileg is iszonyatosan kikészültem. Így csütörtökön beszéltem Baltschik dokival megint, azt mondta nyugodjak meg ez belefér még, de én nekem ez most nem volt elég, bejelentkeztem a G1be, hogy még egy doki nézzen rám biztos ami biztos. Szőnyi dokinál voltam, aki nagyon szimpi volt, nagyon alapos, és nagyon megnyugtató is egyben...ha nem a Maternityben szülesztene tuti hozzá járnék! Szóval a lényeg, hogy Ő is pont ugyanazt mondta mint Baltschik doki, hogy a petefészkemet nyomja a kislányka, ami a lombik miatt nagyobb, pici víz is van benne. De vett le kenetet is, szerencsére minden negatív. Ezek után tényleg megnyugodtam...azóta pedig napról napra jobb és kevésbé fáj, persze van olyan póz amikor igen, de ez már semmi ahhoz képest.
Tegnap voltam a 18hetes genetikán az Istenhegyin Hajdú doktornőnél. A férjem sajnos nem tudott eljönni, így egyedül. A lényeg, hogy minden rendben. A kislányt pár nappal kisebbnek mérte, de azt mondta ez még bőven belefér. Szokás szerint nagyon alapos volt és kedves, és mindent türelmesen és részletesen leméregetett. Az uh alatt a kisfiu úgy ficánkolt hogy csak na, pedig fura de az ő mozgásait kevésbé érzem, azon az oldalon szinte alig alig. A kislány szokás szerint elfordult, és bujdokolt, de azért őt is lemértük, és végül róla lett egy jó kép, ezt fel is teszem! Meg van még egy ahol látszik milyen közel vannak egymáshoz, hihetetlen édesek! Legközelebb november 16-án megyünk hozzá, az a 27-28. hét között lesz már:).
Az adatok:
"A", azaz a kislány:
225g
"B", azaz a kisfiú:
257g
2015. szeptember 8., kedd
Hasfájás jobb oldalon lent
Péntek óta fájdogál a hasam jobb oldalon alul. Már vasárnap is alig tudtam türtőztetni magam, de megvártam a hétfőt, tegnap viszont reggel azonnal hívtam Baltschik dokit.Azt mondta a telefonban, hogy biztosan nyomnak valamit, és pihenjek, feküdjek a másik oldalon, de azért mondtam, hogy szeretném, ha csinálna egy ultrahangot. Este mentem hozzá.
Méhszáj zárt, babák csodálatosan vannak - hála Istennek. És kiderült, hogy a tettes az eddig bizonytalan kislány - aki mostmár biztosan kislány, ugyanis nagyon szépen látszott. Emiatt nagyon boldog vagyok, csodás érzés, hogy lesz egy lányom is a két fiú mellett. Szóval azt mondta a doki, hogy a petefészkem még mindig meg van nagyobbodva a lombikok miatt valószínű, és azt nyomja a kislány, aki pont ott fekszik, és ezt érzem szerinte, jobb oldalon alul. Felvázoltam neki természetesen a paráimat amiket addigra kitaláltam, hogy mik lehetnek: nos vakbélgyulladás biztosan nem, mert az máshol fájna kicsit, és nem is úgy tapintható, ultrahangon sem látszik ilyesmi. A másik parám a sérv, különösen, hogy pont ezen az oldalon volt a lombikok alatt mindig az a bizonyos púpom.....és most sokat tüsszögtem az allergia miatt, és hogy esetleg ez kihozta?! De amúgy külsőleg nem látszik semmi, pedig a lombikoknál mindig látszott, szóval a doki szerint ez sem, bár ezt tutira nem tudta kizárni, de szerinte majdnem biztosan a petefészket nyomja a kislányka, és ha odébb megy majd jobb lesz. Szóval feküdjek sokat a másik oldalon.....remélem igaza van, és tényleg csak ennyi az egész. Amúgy kicsit hasonlít ez az egész arra, amikor Istivel a 9. héten beszaladtunk a veszprémi ügyletre, mondjuk az csak 1 napig fájt, de maga a fájdalom hasonló. Akkor azt mondták a hugyvezetéket nyomja a baba....
Tegnap szinte egész nap feküdtem, és hihetetlen hogy mekkora különbség van, ilyenkor este is puha a hasam, és látszatra is sokkal kisebb, mint amikor jövök-megyek. Most igyekszem pihenni, feküdni a bal oldalon, hátha ez segít...egyenlőre sajnos még továbbra is fájdogál. Na nem mindig és nem minden pózban, de azért sajnos többnyire igen....de amúgy nem érdekel, kibírom, akár a 38. hétig is ezt, ha nem árt a babáknak, és ettől még minden rendben van! De azért megnyugtatóbb lenne, ha elmúlna. Igyekszem azért nem paráztatni is magam, szóval bízom benne, hogy csak valóban arról van szó, hogy nyomnak valamit a kismanók.
2015. szeptember 1., kedd
Újra Baltschik dokinál, 16 hét + 4 nap
Tegnap voltunk újra Baltschik dokinál. Ahogy egyre többet megyek hozzá egyre szimpatikusabb lesz. Azt egyszerűen meg kellett szokni, hogy itt a férj csak az ultrahangokon van bent, de hát úgyis ez teszi ki a javát ilyenkor egy-egy alkalomnak. Azóta sok jót is hallottam Róla, így Nála maradok szerintem, és Ő segít majd nekünk és a kis babyknek megszületni.
Csinált ultrahangot szokás szerint, és jó alaposat. Igazán mindig rá szánja az időt a dologra, és még utána is a kérdéseimre, mert abból mindig van egy pár. A babyk szépen fejlődnek, fej-fej mellett, és koruknak tökéletesen megfelelnek. Ennek nagyon-nagyon örülök. Egyértelműen látszott a kisfiú baba, ő tökéletesen szépen mutogatta magát nekünk, a másik babóca viszont sajnos kis takarásban is volt a kisfiútól, meg amúgy sem fordult olyan szépen hiába vártuk, így rá még mindig nem 100%-ban merte azt mondta a doki, hogy kislány, csupán azt mondta, hogy szerinte nagyon valószínű hogy az. A lényeg persze, hogy egészségesek, de azért nyilván izgulunk, hogy ez a kis szégyenlős baby kit is takar :)))....
A mozgásokat olyan fura mert legtöbbször egyik oldalt érzem. Azt hittem ez azért van, mert ott van az aktívabb baba. Nos tegnap kiderült hogy nem, hanem mert most épp úgy vannak mindketten popóval lefele, hogy a hasam jobb oldalán vannak szinte teljesen. Vicces, pedig mivel néha kicsit éreztem a másik oldalon is meg voltam győződve hogy egyszer az egyiket érzem egyszer a másikat....de ez ezek szerint nem ilyen egyszerű. A lényeg persze hogy érzem őket, annyira szeretem ezt az érzést, csodálatos minden pillanata!!!! Na mondanom sem kell, amikor nem annyira érzem egy nap, akkor jön a szívhanghallgatás, de már rutinosan 1-2 perc alatt megtaláljuk őket, főleg a férjem ebben a profi. Nagyon várom már az erősebb mozgásokat, az igazán izgalmas lesz! Na meg persze a 16-át, amikor megyünk az Istenhegyire a genetikai ultrahangra.
A hasam már most jó nagy, olvastam valahol hogy az ikres has mérte a 20. hétig két héttel tűnik nagyobbnak egy normál egyes terhességnél, utána már négy héttel, és a 28 hetes ikres has 36 hetesnek is kinézhet...na ez nem semmi.... Amúgy nekem Istivel is nagyobb volt az elején, aztán beérte magát, meg ez ugye mégiscsak második terhesség, és hát le nem tagadható, hogy ketten vannak odabent, mert a velem egyidős terhes barátnőim pockját ha nézem, hát viszem a pálmát :))). De nem bánom, csak legyen minden rendben. Amúgy teljesen jól vagyok, persze álomkór az még van rajtam mindig, és tudok délutánonként is szundítani, ha van rá mód, de annyi baj legyen. Ki kell használni most ezt a szakaszt, mert a vége fele azért biztosan nem fogok olyan könnyen mozogni....
A férjem szerint olyan gyorsan telik az idő, és már milyen sok elment ebből a terhességből, na én ezt egyenlőre nem így érzem, szokás szerint számolom a heteket rendesen, de ez szerintem már csak ilyen kismama dolog. Időm nincs sokat írni, mert Isti szépen leköti minden percem, de iszonyat aranyos és cuki, ahogy simogatja a pocim, és mondja, hogy ott vannak bent a kistesók:)))))))
Csinált ultrahangot szokás szerint, és jó alaposat. Igazán mindig rá szánja az időt a dologra, és még utána is a kérdéseimre, mert abból mindig van egy pár. A babyk szépen fejlődnek, fej-fej mellett, és koruknak tökéletesen megfelelnek. Ennek nagyon-nagyon örülök. Egyértelműen látszott a kisfiú baba, ő tökéletesen szépen mutogatta magát nekünk, a másik babóca viszont sajnos kis takarásban is volt a kisfiútól, meg amúgy sem fordult olyan szépen hiába vártuk, így rá még mindig nem 100%-ban merte azt mondta a doki, hogy kislány, csupán azt mondta, hogy szerinte nagyon valószínű hogy az. A lényeg persze, hogy egészségesek, de azért nyilván izgulunk, hogy ez a kis szégyenlős baby kit is takar :)))....
A mozgásokat olyan fura mert legtöbbször egyik oldalt érzem. Azt hittem ez azért van, mert ott van az aktívabb baba. Nos tegnap kiderült hogy nem, hanem mert most épp úgy vannak mindketten popóval lefele, hogy a hasam jobb oldalán vannak szinte teljesen. Vicces, pedig mivel néha kicsit éreztem a másik oldalon is meg voltam győződve hogy egyszer az egyiket érzem egyszer a másikat....de ez ezek szerint nem ilyen egyszerű. A lényeg persze hogy érzem őket, annyira szeretem ezt az érzést, csodálatos minden pillanata!!!! Na mondanom sem kell, amikor nem annyira érzem egy nap, akkor jön a szívhanghallgatás, de már rutinosan 1-2 perc alatt megtaláljuk őket, főleg a férjem ebben a profi. Nagyon várom már az erősebb mozgásokat, az igazán izgalmas lesz! Na meg persze a 16-át, amikor megyünk az Istenhegyire a genetikai ultrahangra.
A hasam már most jó nagy, olvastam valahol hogy az ikres has mérte a 20. hétig két héttel tűnik nagyobbnak egy normál egyes terhességnél, utána már négy héttel, és a 28 hetes ikres has 36 hetesnek is kinézhet...na ez nem semmi.... Amúgy nekem Istivel is nagyobb volt az elején, aztán beérte magát, meg ez ugye mégiscsak második terhesség, és hát le nem tagadható, hogy ketten vannak odabent, mert a velem egyidős terhes barátnőim pockját ha nézem, hát viszem a pálmát :))). De nem bánom, csak legyen minden rendben. Amúgy teljesen jól vagyok, persze álomkór az még van rajtam mindig, és tudok délutánonként is szundítani, ha van rá mód, de annyi baj legyen. Ki kell használni most ezt a szakaszt, mert a vége fele azért biztosan nem fogok olyan könnyen mozogni....
A férjem szerint olyan gyorsan telik az idő, és már milyen sok elment ebből a terhességből, na én ezt egyenlőre nem így érzem, szokás szerint számolom a heteket rendesen, de ez szerintem már csak ilyen kismama dolog. Időm nincs sokat írni, mert Isti szépen leköti minden percem, de iszonyat aranyos és cuki, ahogy simogatja a pocim, és mondja, hogy ott vannak bent a kistesók:)))))))
2015. augusztus 15., szombat
Csillaghullás-baby csiklandozás
Szerda óta akarok írni! Este kifeküdtünk csillaghullást nézni, láttunk is sok szépet, és kívántunk is:)))-és mindeközben végre először úgy igazán éreztem ahogy csiklandoznak bentről a babáink:))))-olyan jó volt!!! Végre, ez a legeslegjobb érzés az egész terhesség alatt!
Azóta is volt kis csiki esténként, de valahogy akkor este extrán sok....nagyon élveztem, és alig várom, hogy ebből egyre több legyen!
Ehhez képest csütörtök este extrém fejfájásom volt, alig bírtam elaludni. Biztos a meleg, mostmár kezdek ettől besokalni, de szerintem mindenki. Jó lesz ha végre jön egy kis lehülés. Isti persze élvezi, egész nap vízben van, szinte kis uszonyai nőnek, és annak ellenére hogy 50-es naptejjel kenem, és többnyire árnyékban van, csokibarna:))).
2015. augusztus 7., péntek
A kombinált teszt eredmények számokban
És fotók:
2015. augusztus 5., szerda
12.heti genetikai uh és kombinált teszt az Istenhegyin
Két makk egészséges baby:)))) - és ez a lényeg!
Egy biztos kisfiú, ő szuperül látszott, mozgott, integetett. A másik baby szégyenlősebb volt, először konkrétan hátat fordított. Őt egy picit kevésbé biztosan de kislánynak mondta a Doktornő:)))). Az uh vége fele mondjuk már úgy beszélt, hogy a kislány így, a kisfiú úgy....-szóval úgy fest vegyespáros, amit hozzáteszem a legeslegjobban szerettünk volna.... aztán meglátjuk, de a lényeg hogy jól vannak:))-nagyon boldogok vagyunk!!!!
A részletekkel folyt.köv. hamarosan....
2015. augusztus 2., vasárnap
12.hét - indul a 2.trimeszter
Pénteken betöltöttem a várva várt 12.hetet:)))))! Emlékszem Istivel ilyenkor olyan büszkén mentem be a patikába Femibion 400-ast venni a 800 után, és hihetetlenül kiváltságosnak éreztem magam, hogy elmentünk kismama nadrágot venni:). Most is hasonlóan boldog vagyok, mondjuk kismamanacit már egy ideje hordok, mert a hasam mérete most mást diktál, de ettől még ugyanolyan csodás, hogy fél év múlva két kisbabánk születik! Úgy érzem most jön egy nyugisabb várandós időszak, talán izgulni sem fogok annyit mint az elején...de ezt persze nem ígérem, de most más lesz a vége fele azt tudom, Istivel hétről hétre kevésbé izgultam, most pedig tuti a vége fele újra nagyon izgulós lesz hogy sokáig bent tudjanak maradni!
Kis izgalommal indult a 12.hét, mert pènteken kaptam meg a vérvételi eredményeimet, nézem, CMV pozitiv. Persze először ennyit lát az ember, meg annyit, hogy a googleban rögtön arról írnak, hogy ez súlyos magzati agykárosodást okoz, és emiatt 20.hétig megszakítható a terhesség. Szinte szívrohamot kaptam....remegtem, aztán újra megnéztem a leletet, hogy ez képtelenség!!!! Hála Istennek tényleg az, mert az IGg volt pozitív, és IGm negatív, ami lezajlott fertőzésre utal, és hogy ellenanyag van. Nos, én megjegyzem CMVről nem tudok, és erősen gyanítom, hogy hasonló a helyzet, mint Istinél a toxoplasmanal volt: éspedig, hogy az IVIGgel kaphattam ellenagyagot erre, mert alacsony szintű, és az (a toxo) pl azóta kiürült. Akárhogyis a lényeg, hogy nincsenek veszélyben a babyk, és megnyugodhatok....borzalom volt az a 10perc amíg erre ráeszméltem.
Amúgy nagyjából minden rendben, bár kis vérszegénység van, erre most elkezdem inni a Kräuterbrutot, hátha megúszom a vasat. A wcre menetel így is nagyon nehézkes, így a vas mellett félek komoly gond lenne. Emelett még a D vitaminszint is alacsony...pont így a nyár közepén?! Ráadásul szedtem is korábban...de erre majd Tűű doki megmondja mi legyen.
Szerdán megyünk Hajdú doktornőhöz az Istenhegyire, nagyon várom!!!!!
Próbálgattuk használni a szívhanghallgatót itthon, de még nem sikerült elkapnunk vele Őket...talán még kell 1-2hét, hogy nőjenek.
Nagyon fura, de ma mintha éreztem volna egy kis pezsgőtabletta szerű, csiklandozós mozgást. Vártam már, de én még pár héttel későbbre számítottam. Olvastam, hogy ikreknél lehet hamarabb, meg második terhességnél is. Istinél 16.héten volt....nem vagyok biztos benne egészen hogy az volt, de eléggé úgy sejtem:)))).
2015. július 21., kedd
Baltschik dokinál
Tegnap voltam Baltschik doktornál. Babák jól vannak, szépen nőnek, kaptunk sok sztárfotót, a legjobbakat fel is teszem, és ez a legeslegfontosabb! Na és akkor a vélemény, persze nagyon nehéz egy találkozás után messzemenő következtetéseket levonni, meg nem is szeretek ilyen gyorsan véleményt alkotni, de azért most mégis csak kell....
Beléptünk a rendelőbe a férjemmel. Kedves volt, mosolygós, de a férjemet kb azonnal kiküldte. Mondom oké, amíg megvizsgál végülis ez rendben is van. Majd gyors uh-val ránéz a babykre, közli, hogy élnek, szóval jöhet a férjem. Na ezen cseppet lepadlóztam....mi van??? Mert ha baj lenne, akkor nem épp alap, hogy a férj is ott lehet?! Vagy ezt hogy érti?! Na ezen túllépünk, ultrahangoz. Ebben profi, alapos vizsgált, jó gépe van nagyon, sok fotót adott. DE a babák CRL-jét nem mondta meg, bár hogy mi a crl lelkesen magyarázta, ami egy nem először szülőnek szerintem felesleges, különösen az én ultrahangfüggő fajtámnak, de ez legyen a legkevesebb. Annyit mondott, hogy 11hetesnek megfelelő méretűek, kb egyformák, pár mm eltérés. Összeségében az ultrahagozás nagyon rendben volt. Gondoltam majd úgyis kapok valami leletet, papírt a vizsgálatról, aztán azon lesz crl is. Na nem kaptam semmit se, csak a képeket, ami megint csak kissé fura számomra. Ez után megint kiküldte a férjemet, mondván most úgyis unalmas rész jön, de jöjjön máskor is megnézni a kicsiket. Ő szerintem itt kb be is fejezte volna a dolgokat, de én nem adom ilyen könnyen magam:). Irattam vele agolutint, oké ezt nem ismerte, ezzel nincs is gond, de kézségesen felírta. Kértem clexane receptet, na ez döcögősen ment, nem tudta a kódokat, mit hova kell xelni, de ez is oké, nem gyakran ír, hát rendben, de felírta, kedvesen, aranyosan. Ami nagyon nem tetszett, hogy meg sem kérdezte szedek-e bármilyen gyógyszert, pedig utaltam rá. Ez azért elvárható lenne, sőt, a leépítésükről is elvárnám, hogy legyen valami véleménye..... Felhoztam, hogy kellene egy elsőtrimeszteres vérvétel, erre adott beutalót, pontosabban egy telefonszámot, hogy ott a hölgy intéz majd mindent. Mondta, hogy menjek kombinált tesztre, mondtam van időpontom Hajdú Krisztához, ennek örült, őt dícsérte nagyon. Azt mondta pár nap amig meg lesz az eredmény az istenhegyin, ezt megint nem is értettem, ha tényleg odaküldi a betegeit hogyhogy nem tudja, hogy másfél óra alatt csinálják meg....
Tudom nehéz nekem jót mutatni, és tuti szőrszálhasogatós vagyok, és nem is akarok első találkozásra ítélni, szóval elmegyek mégegyszer szerintem, de nem úgy jöttem el sajnos, hogy ez az, meg van az új dokim, hurrá! Persze nyilván most a nekem nem szimpi dolgokat emeltem ki, de ilyen az ember....ettől függetlenül továbbra sem tartom kizártnak, hogy nála szüljek, de azért azt hiszem bejeletkezem még más dokihoz is akit ajánlottak, mert még nem egyértelmű a dolog.
2015. július 15., szerda
Utolsó IVIG:))))))))))
És csepeg az utolsó IVIG!!!! Nagyon alapos osztályos orvost kaptam ki, olyan részletesen kikérdezett és megvizsgált....na mindegy, nem volt kellemes, de rend a lelke mindennek. Mondjuk vicces, ez a 8. ivigem itt, eddig semmi ilyen nem volt.
Pont egy 9hetes szintén ikerterhes kismamával kerültem egy szobába. Szegény vérzés miatt került be, de a babák jól vannak, és mára ő is jobban van, most kezdett el progeszteront szedni.
Most nagyon alaposan "olyan" szemmel is végignéztem a helyet, hogy milyen lenne itt szülni. De nem tudok mit csinálni, a János annyival szimpibb! Már csak az is olyan fura, hogy pl 14év alatti az épületbe se jöhet be, az aulába kell lemenni, ha pl az ember gyereke bejön látogatni....amúgy tudom, hogy szakmailag jó a hely, de valahogy a János közel áll már a szívemhez, szóval remélem szimpi lesz Baltschik doki hétfőn, és minden rendben lesz vele.
2015. július 14., kedd
Extra uh, védőnő
Elszaladtam ma UHra. Megér nekem a nyugalmam 4900Ft-ot, ugyanis ennyiert találtam egy helyet, ráadásul itt a közelben, és még dvdt is adtak:). Lényeg ami lényeg, minden rendben a Pindurokkal, koruknak megfelelőek, 2,8 illetve 2,9cmes. Végre hallottam hangosan is a kis szívdobogásuk, olyan jó volt!!!!! Már látszódik a méhlepény is, mellső fali, és a köldökzsinórok is. Egész kis babóca formájúak, az egyik nagyon cuki volt, annyit mozgott össze-vissza!
Délelőtt védőnőnél is voltam, megkaptam a kiskönyvem. Emlékszem Istinél mennyire nagy pillanat volt ez, hogy végre nekem is lehet ilyen kismama könyvem! Most is örülök neki naná:)))).
A kilókat tekintve eddig fél kg-t híztam, ami szuper...azt hittem a hasamat elnézve, hogy több, de nem.
Nagyon kifáradtam ma, jó sok mindent csináltam, még az irodában is voltam dolgozni kicsit, és persze mindezen programok végig Istivel. Aki amúgy egy tündér, iszonyat aranyos és jófiú. Teljesen elfogadta, hogy nem tudom felemelni, már magátol javítja ha néha még bemondja, hogy felveszlek, hogy nem, hanem, kezem fogd:))))-megzabálom!
Holnap reggel megyek az ivigre, az utolsóra. Remélem minden rendben lesz.
2015. július 11., szombat
Szédülés
Tegnap reggel brutál szédüléssel ébredtem. Úgy forgott a szoba, mint soha, egyetlen átbulizott este után sem....vagy egy óra volt mire összeszedtem magam, felkeltem. A vérnyomásom jó volt, nem tudom mi okozta. Talán vércukor?! Aztán ma reggel nem ilyen durván de megint szédültem kicsit. Nem tudom mi ez az új "tünet"....talán rossz pózokban alszok, ilyesmiken agyalok.
Még több mint egy hét mire megyek a dokihoz az ultrahangra. Nem tudom kibírom e addig...lehet valahova elszaladok egy extra bekukucsra, még meglátom persze, igyekszem kibírni, hiszen minden rendben van, tehát nincs min izgulnom! Szerdán pedig megyek az utolsó ivigemre:)))), ja és kedden pedig a védőnőhöz, aki annyira örült amikor hívtam és mondtam neki a jóhírt! Nagyon jól esett!
Nem emlékszem pontosan Istinél hogy volt, de most egyre jobban látszik a hasam...bizony növöget. Ahogy visszaolvastam ott 11.hét fele írtam hogy kezd látszani...nos szerintem most már bőven látszik. Pedig igyekszem takargatni még pár hétig, legyen meg a genetikai ultrahang először. Biztos az is számít, hogy második terhesség....
2015. július 8., szerda
Utolsó látogatás Zeke dokinál?!?!
Hétfőn voltunk Zeke dokinál. Minden rendben a kisManókkal, 2cm-esek, szóval szépet nőttek. A barnás crinone trutyival kapcsolatban hosszas magyarázást tartott Zeke doki, még ábrán is mutogatott, a lényeg, hogy izgulni nem kell miatta! Azért nem esik jól látni reggel amikor kijön, de ez van. Átbeszéletünk a dolgokat, ajánlotta Baltschik Miklós doktor urat, és úgy búcsuztunk el, hogy ha be tudok jelentkezik hozzá két hét múlvára, akkor hozzá már nem is kell mennem. Mondta, hogy majd értesítsük azért a babák születéséről:)). Olyan fura volt! Lehet, hogy nem kell többé Hozzá mennem?!
Felhívtam Baltschik doktort, akiről amúgy interneten sok jót olvastam, és akit Zeke doki is nagyon jó szívvel ajánlott, hogy remek ultrahangos. Szimpatikus volt a telefonban nagyon, 20-án megyek hozzá. Nagyon várom!
És bejelentkeztem az istenhegyire Hajdú doktornőhöz, augusztus 5-én megyek! Na azt aztán tényleg várom:)))
Jövő hétre meg szervezem az iviget....
2015. július 1., szerda
Beiktattam ma egy UHt!
Ma elmentem UHra. Reggel megint barnás trutyi volt a crinone, és bár tudom h ezen nem szabad aggodni, valahogy az idegeim nem bírták tovább. Bementem a BMCbe. Már utközben elbizonytalanodtam, különösen, hogy Zeke majd mit mond, de ha már ott vagyok bemegyek....erre kiderült hogy ma zárva vannak, köztisztviselői nap!!! Na addigra azért lenyugodtam, de mivel ma lemegyünk balcsira, és nem akartam magam szétaggódni, így bejelentkeztem a G1-be. Lényeg ami lényeg, mindkét baby jól van, dobogó kis szivecskével, 14mmesek!!!! Megnyugodtam, minden rendben velük, a JóIsten vigyáz ránk!
2015. június 30., kedd
Még 6nap az UH-ig!
Már mióta akarok írni:).
Szóval nem voltam mostanában uh-n, már több mintbegy hete. Mostmár nem mondom, kezdem nehezen bírni, de már csak 6nap az a jövő hétfő, és tudom, hogy az egész terhesség egy ilyen türelemjáték.
Múlt héten írtam Tűű dokinak, mert rájöttem amikor a folyamatos hányingerem mellé betársult a hasmenés is, hogy ez bizony nem terhes tünet, hanem a borzalmas merckformin mellékhatás! Abbahagyatta velem 3 napra, hát mintha kicseréltek volna. Aztán mostmár két napja újra el kellett kezdenem este fél szemmel. Meglátjuk hogy fogom bírni! Nagyon kicsinált, és az a hihetetlen, hogy sok napig tényleg azt hittem ez a terhesség most ilyen rossz lesz a hányingerrel, és gyomorfájással, amire összeállt a kép....szerencsére nem így van.
Terhestünetem amúgy szinte nincs, na jó egy 4-5napja kezdett kicsit megduzzadni a mellem, és azt érzem, ennek örülök is, hogy van valami ami bizonyítja, hogy dolgoznak a szükséges hormonok. Meg néha éhesebb vagyok, ilyen farkaséhes szerű, talán többet is eszek, de kilókban egyenlőre szerencsére semmi.
Amin iszonyat beparáztam, az pár napja a crinone barnás trutyis távozása volt (már bocs a részletesség miatt). Hívtam Zekét, de azt mondta ez tök normális, és bőven belefér, nyugodjak meg. Tényleg más is mondta, és megnyugtattak. Aztán eltűnt, ma picit megint olyan volt. Nem szeretem ezt, ne ijesztegessen!!! Istinél is volt ugyan, de akkor talán még jobban megijedtem. Remélem nem lesz többet, és mindkét kisbabám jól érzi bent magát!
Nagyon nagyon várom a jövő hétfői ultrahangot, gondolom megértitek, számolom vissza a napokat. Csodás szívdobogós ultrahangot szeretnék jövő hétfőn duplán, mindkét kismanónál!!!
2015. június 23., kedd
Két kis 6mmes embrió:)))))
Minden rendben a babykkel, 6mmesek, és pulzáltak mindketten:))) Csodálatos:)))))
Úgy izgultam, de úgy.....
A túlstimu eltűnt, mindent, norprolac, folyadéklap abbahagyhatok.
Egy rossz, Zeke doki nem vállal többé szülést, így új doki után kell néznem. Ezt sajnálom. Még két hét múlva azért megyek hozzá. Ajánlott vkit, de lányos zavaromban elfelejtettem a nevét, talán Blácsik György...na majd lenetezem. Amúgy kedves, aranyos volt!
Tudom, hogy az első 12hét bizonytalan különösen ikrekkel, de azért most akkor is úgy örülök, és kicsit jobban bele merem élni magam:)))
2015. június 21., vasárnap
Izgulok...holnap UH!
Izgulok a holnap miatt. Naná, hogy izgulok, nem én lennék ha nem izgulnék...még jó, hogy szerdán minden rendben volt, és nem is volt az régen! De azóta szinte teljesen eltűntek a túlstimus tüneteim, ami egyfelől szuper, másfelől ez a fő ok ez az izgalmamra. Remélem minden rendben van a babykkel, és csak mostmár amúgy is itt volt az ideje hogy elmúljon ez....egész fura, szinte lapos hassal ébredni! Estére azért visszajön eléggé, de hát nem úgy, mint ahogy egy hete voltam.
A folyadéklapot még vezetem, továbbra is kicsit több jön kifele, de már nem literekkel. Több mint két hete nem
pisiltem csak úgy egyet, csak mérőpohárba. A norprolacot is szedem, bár bízom benne, hogy holnaptól ezeket elhagyhatom.
Holnap háromnegyed négyre megyünk, gondoljatok majd ránk kérlek, hogy két szépen növekvő kis babynk rendben legyen! Amúgy ma van a hetedik házassági évfordulónk:) - a nyolcadik remélem már többgyerekes családként ünnepeljük:))
2015. június 18., csütörtök
IVIG, újra kismamaként:))))))
Reggel fél 10-re jöttem, gyógyszer még sehol. Lassan 14 óra, a gyógyszer már itt van, ami jóhír, de még nem kötötték be. Eléggé izgultam, de mostmár mindjárt kapom!!!! És újra kismamaként, védi a kisbabucikat:). Anno Istinél ilyenkor még ugye nem voltam UH-n, és akkor bizonytalankodva mondtam, hogy egy vagy két baba van....most tudom, hogy kettő! Amúgy már lassan ide is régi ismerősként jövök, tök kedves mindenki...csak a tempo....na remélem viszont a palack beadás tempojánál nem lesz probléma! És ha minden jól megy, újabb ivig kb 3-4hét múlva majd!
Amúgy a hiperstimum javulgat, a folyadékleadásom mindig 1-1 literrel több, mint a bevitel, szóval remélem tényleg ezen túl vagyunk....és jön az unalmas, boldog, problémamentes babavárás!
2015. június 17., szerda
Pulzálás:)))))))
Ma reggel újra BMCben kezdtem. Hozzáteszem sokkal jobban vagyok, és 1-1 literrel több jön ki, mint be, ami szuper! De Konc Tanár Úr berendelt. Ultrahanggal indítottunk, amit rájöttem, hogy imád csinálni, mert élvezi a profi gépét. Csinált hüvelyit és utána hasit is. Folyadék még mindig sok, a hasban, a belek között, és a mellkas fele egy zsebben, ami amugy a legkellemetlenebb, emiatt melltartot például felvenni nem tudok. De ezek ellenére mondta, hogy javul a helyzet, és megdícsért a folyadéklap miatt. Na de a lényeg: hüvelyin nézve is nőtt mindkét baby, a nagyobb eszerint 14, a kisebb 9,5mm. Aztán jött a hasi, ott még jobban látszott érdekes, a nagy eszerint 17mm, és a kisebb is 14-15! Ami a fő a nagyobb egyértelműen láthatóan pulzált:)))))))))-de boldog vagyok!!!!! A kisebb is fog, azt mondta, de az még nem volt egyértelmű. Szerinte ez egy nagyon szép ikerterhesség, és én meg stramm vagyok, így minden rendben lesz. Lett egy nagyon jó sztárfotó a hasin, azt felteszem. Őszintén így kibírható az izgalom, hogy pár naponta ilyen csodás uh élményem lehet:). Tudom, ez sem normális, de akkor ha már van ez a hiperstimu legalább ezt élvezhessem belőle:)).
Kíváncsi leszek hétfőn Zeke doki rosszabb uh gépén miket látunk, mérünk majd...... A lényeg, hogy szépen fejlődjenek tovább!
Holnap pedig remélem simán és rendben lemegy az ivig!
Íme "Ők":
2015. június 16., kedd
OEP - meg van:))))
És megvan!!!!! Hihetetlen, hogy igenis vannak kedves, segítőkész ügyintézők, akik tényleg jót akarnak az embernek:). Ma félve hívtam fel 11kor ismét az OEPet, hogy van e esély rá, hogy lesz ebből valami, mert ha nem, akkor elkezdem intézni a fizető beadást. Erre mondja a kedves ügyintézőm, hogy már nála az anyagom, és csinálja a határozatot, még ma aláiratja:))))), mert hát mindent megtesznek, különösen, hogy lehet hogy két gyerekről van szó:)))). És 12-kor megkaptam emailben az engedélyt!!!!! A sotén, szintén kedves ügyintézőhölgy pedig azonnal elkezdte szervezni az iviget csütörtökre. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített nekünk ebben, jó érzés, hogy be lesznek biztosítva a babyk:)....és az sem utolsó, hogy spóroltunk majd 2x300ezret!
2015. június 15., hétfő
Csodás UH, OEP-es izgalom
Ma reggel bejöttem megint a BMCbe. Bár most pont jobban lettem, de voltak a hétvégén kemény napok, így ez a tuti.
Nincs ma Zeke doki, Konc Tanár Úr vizsgált. Leengedni nem kell, infuziot kapok, de ő is úgy látja hogy javulok. Tegnap 7,5 litert ittam, az sokat segített. Persze odapillantottunk a kis Foltocskákhoz, és a nagyobbik 11mm-es, benne már sziknyél is látható! A kisebbiket nem volt idő lemérni, mert pont telefonja lett, de nőtt, sőt kb egyformák. Azt mondta persze, hogy ebből az első 12hétben még bármi lehet. Ja, és megkaptam az első UH képet is Róluk:))) - de izgatott és boldog vagyok!!!!
Hogy ne menjen minden oly könnyedén, hívtam az OEPet, hogy mizu az engedéllyel. Azt mondják még meg sem kapták a kérelmet!!!! Pedig kedden személyesen adtuk le!!!! Hát tiszta ideg lettem....nagyon kedvesek voltak amúgy, és sikerült végre a kezükbe juttatnom most faxon, azt mondták csütörtökre meg lesz valószínű, de nem 100%. Na közben a soten meg nem tudják így megrendelni az iviget....már mondtam hogy inkább akkor kifizetem, ja persze akkor pénzt vissza nem térítenek, de azt sem biztos hogy lehet. Pedig meg kell kapnom a héten. Nem kockáztathatok, eléggé izgulok emiatt, mindenki segítőkész és kedves, és mégis ilyen nehéz ez....remélem rendben lesz minden, ez nagyon kell a babyknek!!!!
2015. június 13., szombat
Hyperstimuláció helyzetjelentés
Csütörtökön voltam ugyebár utoljára a BMCben, akkor is kaptam infuziót, 1500 ringert, 500hest, 100 albumint. Szóval jó sok mindent. Leszívást nem csináltunk, mert akkor úgy voltam vele, hogy jobban vagyok kicsit, hiszen az előző nap sokkal több jött ki, mint be, meg Zeke doki sem pártolja ezt túlságosan. Estére azért újra felkeményedett brutál a hasam. Péntek reggel alvás után szokás szerint jobb lett, de persze 11fele kezdett újra megint nagyon feszülni. Azt hiszem ekkor idegileg is megijedtem, hogy jaj, mostmár hétfőig ki kell húzni, mert hétvégén nem lehet BMCbe menni, meg tényleg szétfeszült a pocim. Szinte egész nap feküdtem, kis sétára mentem el délután, ettem rengeteg túrót-tejfölt-joghurtot-tejet-kefírt, és ittam 6litert. Estére kezdett javulni, most reggel meg egész jól vagyok....nem kiabálom el, pihizek ma is, eszem a fehérjét és iszom-iszom-iszom. Rengeteget számít a pihenés, csütörtökön a bmc, utána otthon is tettem vettem és nagyon elfáradtam, talán ez tett rosszat. Szóval most szigorúan betartok mindent. A norprolacot szedem, már egész megszoktam, bár álmosít nagyon, de ez nem is olyan rossz most:).
Na ennyit erről, nem könnyű, de őszintén bármit kibírnék, csak a babákkal rendben legyen minden. Már most az agyalok, hogy milyen sokára van még az a 22-i ultrahang, és hogy milyen jó lenne jövő héten valahogy egy kis bekukkantást elintézni. Természetesen izgulok, hogy minden rendben legyen, de mennyire jó hogy újra ezen izgulhatok! Ezt az első 16-18hetet Istivel is uhtól uhig éltem, amíg el nem kezdtem érezni a mozgást, onnantól kicsit nyugisabb volt. Meg majd amikor lehet szívhangot hallgatni az is jó már. Tudom kicsit őrült vagyok, de talán azért sokan megértitek ezt:))). Egyenlőre a kis netes tesztjeim vannak, hamár van belőle vagy 30db néha csinálok egyet-egyet bevallom őszintén, és mostmár olyan kétcsíkos hogy csak na!
Hétfőn hívom az OEPet, azon is van kis izgulni valóm, bízom benne hogy minden rendben lesz és csütörtökön legkésőbb megkapom az ivigemet!!!
2015. június 11., csütörtök
Az én kis Foltocskáim:))))
Ma láttam ultrahangon a mi kis bébikéinket!!!!!!! Először is le kell írjam, hogy tegnap 2literrel többet pisiltem, mint ittam, így egész megkönnyebbültem, legalábbis jobban lettem kicsit, és ez nagyon nagyon jó dolog! Talán ennek az új infúziónak, albuminnak köszönhető, hogy így alakult végre.
Mivel úgyis nézte Zeke doki a vizet ma reggel, így az asszsztenssel egyetértésben mondtuk, hogy nézzünk már oda, hátha látunk valamit....hirtelen jött, nem is számítottam rá, hogy tényleg odanéz.....és láttunk:
-egy 5mmes petezsák, leginkább csak egy kis foltocska egyenlőre- azt mondta rá Zeke doki, hogy tökéletes méretű, szép alakú, ez tuti befutó
- egy 3mmes petezsák, ami nem igazán egyértelmű, de hát még olyan pici....ez szerinte még bármi lehet, lehet hogy felszívódik, de az is lehet hogy még beindul....ez az ultrahang még nagyon korai volt, még azért nem érdemi annyira ilyen szempontból
"Rendes" ultrahangra 22-én hétfőn kell mennem hozzá. Akkor már jobban látszódnak majd a dolgok:), ez még azért odébb van, de most nagyon boldog vagyok, hogy láthattam Őket!!!!! Persze most is említette Zeke doki, hogy ő jobban örülne az egy babának a terhesség miatt...
A többesszám miatt megint bizonytalankodok, de tudtam hogy ez lehet így, sőt még hetekig is lehet bizonytalan ez a dolog.....nem merem beleélni magam semmibe, így aztán tök furcsa érzéseim vannak. Istivel több hétig számoltam vissza a napokat az első UHig, most meg csak úgy hirtelen megnéztük, és ott vannak:))))), vagy ott van?!, talán ez a fő ok ami miatt ezek a fura érzéseim vannak, hogy ezt nem tudhatom....meg Zeke doki is annyira mondta h kisebb az egyik, de bármi lehet, de jobb lenne az egy szerinte.....majd a JóIsten dönt róla, vagy már döntött....én természetesen leszámítva hogy végigizgulnám a 9hónapot, most hogy láttam őket, mindkettőért drukkolok.....mindenesetre az összképet próbálom nézni, terhes vagyok, gyönyörűen duplázódott hcgkkel, és 4+6naposan egy csodás UH élménnyel, ahol 2 petezsákocska már látszódott!!!!!!!! Úgy lesz jó, ahogy lennie kell, de imádkozom hogy februárban ismét anyuka legyek!!!! Ami szintén jó, és nagy kő gördült le rólam, hogy jó helyen vannak, méhen belül szépen. Most pedig próbálok nem izgulni, csak szimplán örülni, hiszen ez csodás, már ott tartunk, hogy látszanak az én kis Foltocskáim:)))))
2015. június 10., szerda
Hcg 1951:))))))
Hcg 1951:)))))-tökéletes érték! Szépen duplázódik, picit még több is, hogy a paragép kismama nyugodt lehessen! Boldog vagyok, ez szuper:))))) Következő lépés majd az UH lesz!
Újra infúziót kapok. Most kapok albumint is, mert a fehérjém nem tökéletes....Zeke doktor azt mondta nem akarja leengedni a hasam, mert az újragenerálja a töltődést, és jobb lenne ha még bírom! Aztán holnap, holnapután meglátjuk....lehet lesz leengedés a hétvége előtt, de Ő még húzná. Hát ha ez így a jobb, akkor én meg bírom. Amúgy leméregette, egy 32hetes terhes pocaknak felelnek meg a méreteim. 5kg ugrott fel, szóval nem csoda hogy így kivagyok. Bízom benne, hogy jövő hétre enyhül ez a tulstimus őrület!
2015. június 9., kedd
Ügyintézés
Huh de sok-sok mindent kellett ma intézni. Persze mi máshoz, mint az ivighez! Lejárt ugyebár az engedélyem, lehasználtam a három alkalmat. Tegnap felhívtam viszont az OEPet és azt mondták van esély rá, hogy kapjak támogatást a még két szükséges ivigre. Az ember pedig 600ezer forint miatt azért fut pár kört, még akkor is ha végén kiderül hogy mégsem kapja meg.
Egy biztos, ma valahogy csupa kedves, segítőkész emberrel hozott össze az élet, amiért nagyon hálás vagyok Nekik. Kezdjük ott hogy meg kellett írnom jópár kérelmet, papírt, ezt bementem kinyomtatni az irodába. Közben már hívtam Bánhidy profot, hogy mikor tudná aláírni. Nem vette fel, már tiszta ideg voltam, de visszahívott 10fele, hogy jöhetek ahogy tudok. Mentem, és Ő kb olvasás nélkül aláírta és pecsételte amit kértem, nem húzta az időt, egyszerűen csak kedves volt, és kész! Utána indultunk a GYEMSZIbe, vagy most állítólag újra OGYI. Itt leadtam az iktatóba mindent, majd hívtam az ügyintézőt, hogy itt van, és intézze amilyen gyorsan tudja. El sem hiszem, de két óra múlva visszahívott, hogy kész az engedély!!!! Nem küldheti el nekem, mert az letiltották, de a számát elmondta, és az OEPbe is átküldte. Szóval ez szuper:). Ez után jött az OEP, ahova emailen kérték scannelve a cuccot, de nem ment át a mail! Bevittük az iktatóba személyesen, már szanaszét izgultam magam....de itt is egy nagyon segítőkész hölgyet fogtunk ki, aki megnyugtatott, hogy holnap megszerzi az iktatóból a papírt, és nyugodjak meg, érti, hogy sürgős, és mindent megtesz, hogy jövő héten legkésőbb meglegyen a döntés. Hívni kell őket a hét elején. Mondtam, hogy nekem jövő hét vége fele kell az ivig, szóval siessenek nagyon. Most itt tartunk, remélem minden sínen lesz. Holnap ha meglesz a hcgm hívom a Sotet, hogy készüljenek mondjuk egy csütörtöki ivigre jövő héten! Annyi biztos, hogy mindenképp meg kell kapnom az IVIGet, akkor is ha addigra nem lesz oep papír.
A túlstimum helyzetével nem vagyok elégedett. Brutál befeszült a hasam ismét. Iszok-iszok, de nem is jött ma több ki....holnap lehet bemegyek a BMCbe, ha nem lesz jobb reggelre. Bizonytalan vagyok....kibírom amúgy, de lehet az infúzió segítene!
Ma végre pozitívat mutatott az olcso netes teszt:))) merre járhat a hcgm, hogy ez megtörtént?! Remélem már 1000 felett vagyunk! A márkája amúgy One step, ennyi van ráírva legalábbis.
Holnap még megyek egy hcgre, és bízom benne, hogy minden rendben lesz, és akkor mehet az IVIG jövő héten! Persze megint izgulok kicsit....de ez tényleg 9hónap izgalom...amikor elkezd rugdalni a bentlakó, akkor talán kicsit javul, de addig UHtól UHig él az ember:)
A férjem rengeteget segít, mert én most rosszabb vagyok mint egy mindenórás kismama. Ez a túlstimu&norprolac kiüt rendesen...remélem hamarosan javul a helyzet, és indulhat a normális kismamás élet:) - de nem akarok panaszkodni, mindent kibírok én, csak a kisbabá(i)m legyen rendben odabent! Mennyit vártam ezt, mennyi ideje álmodok erről...
2015. június 8., hétfő
875:)))))
A mai hcg 875:)))))
Köszönöm a sok kedves hozzászólást, olyan jól esett!
Infuziom folyik, 1000 ml hes, 1000ml ringer. Zeke doki nem volt épp túl kedves hangulatában, még egy gratulálok s hagyta el a száját. De hát nem számít, a lényeg, hogy szépen nő a hcg!
Holnap reggel újra kell jönnöm, folyadéklapot vezetni...ja és kicsit hibáztam benne, a leadott folyadekhoz hozzá kell adni +750-et, mert annyit párologtatunk, szóval így jobbak a számok!
Örülünk de nagyon-nagyon:)))))
2015. június 7., vasárnap
Szokás szerint izgulok:)
Meg vagyok őrülve? Kicsit naná....nem is én lennék ha nem izgulnék a holnapi hcg szint miatt. Ma reggelre mintha picit enyhült volna a hasfeszülés, hozzáteszem tegnap pont annyi folyadék ment be, mint ami kijött, 6250ml. És végre éjjel is jól aludtam. Erre a reakcióm, jaj ugye minden rendben van ettől még?! Na mostanra ismét brutál befeszült a pocim, szóval jeleztek odabentről, hogy: Nyugi, Paramami!:).
Paramami persze tesztet is csinált, most délután: a clearblue majd leugrott olyan erős volt, a netes olcsó teszt meg még mindig csak halovány, szinte alig látható. Szóval az tényleg szar! Ne vegyen ilyet senki, csak felbosszantja magát!
Holnap reggel irány a BMC. Jó lenne ha megúsznám infúzióval, mert ehhez a leengedéshez nem nagyon van kedvem...és jó lenne ha szépen növekvő hcgt látnánk, 600 felettit - és akkor intézem az iviget. Olyan kíváncsi vagyok mikorra mondja Zeke doki az első UH-t. Ha tippelnem kéne, nem a most következő, hanem azutáni hét vége fele (akkor leszek pont 6hetes), nade meglátjuk...az tuti, hogy nagyon várom!
2015. június 5., péntek
Terhes vagyok:))))
Terhes vagyok;))))-hát el sem hiszem! De jó így felébredni! És ma reggelre elkezdtem érezni a mellfeszülést is, hello terhestünet:)))
Tegnap bevettem a norprolacot, persze csak fél szemet, kicsit féltem tőle, de tök jól viseltem. Remélem ez így is marad. Vezetem ezt a folyadéklapos dolgot, és rengeteget iszom. A tegnapi leengedés azért nagyot könnyített, és ha nem ártott a bentlakó(k)nak, akkor örülök, hogy megcsináltuk - így éjjel egész könnyedén át tudtam fordulni jobbról balra.
Hihetetlen de az egyik legjobb barátnőm tegnap elmondta hogy ő is terhes, 3.gyerekük lesz, csak úgy váratlanul történt...mindig arról beszélgettünk régen, hogy de jó lenne egyszerre babátvárni, de valahogy pár év elcsúszásban voltunk, erre most mégis úgy tűnik valóra válik ez a terv! Úgy örülök:)), kb 2héttel van előttem!
Hétfőn BMCben leveszik a hcgmet is, remélem szépen növegetni fog, és akkor elkezdem szervezni az iviget....kicsi Babá(i)m fejlődjetek szépen odabent!!!
301:)))-úton a Kistesó(k)
301:))))))
Nincs ma Zeke doki...Reggel meglátott Kanyó doktornő és rögtön rendelkezett, hogy egyéb vérek is legyenek levéve OHSS (hyperstimulácio) miatt. Aztán tök gyorsan behívott Koncz Tanár Úr, csak engem, mondván UH lesz...de ott el is mondta hogy gratulál, szép a hcgm, terhes vagyok, valószínű két babával, de ez majd kiderül. Ultrahangon sok vizet látott, és azt mondta a hétvége miatt nem mer hazaengedni, nehogy holnap az ügyeleten kössek ki....infuziot kapok: 1000mlnRinger, 1000mlmHes, és ezen felül sajnos le kell engedni a vizet a hasamból, mert félt így....most erre várok, és kicsit félek, csak a bentlakó(k)nak ne ártson! Utána mehetek, azt mondták megkönnyebbülök majd....és szigorúan vezetni kell a ki/be lépő folyadékot végig, és norprolacot is kaptam.
Na közben tul vagyok a leengedésen, 3300mlt csapolt le Tanár Úr. Hihetetlen...nagyon megkönyebbültem, az eddigi 9hónaposnak tűnô hasam visszament olyan 3hónaposra...a szúrás fájt, de kibírható volt. El sem hiszem, hogy ez mind bennem volt!
Most kezdhetek kicsit magamhoz térni...és felfogni....csodás, hihetetlen, felfoghatatlan, de nem merem elbízni sem magam! Hétfőn újra BMC, valószínű újabb infúziók, de majd meglátjuk - addig is szépen növögess(etek) odabent!!!! Köszönöm a sok drukkot, ránk gondolást, imádkozom hogy minden rendben menjen, és februárban egészséges kistestvére(k) születhessen Istinek!
Ja és még annyi, hogy a BMCben mindenki egy tündér, és hihetetlen kedves volt, nem tudok elég hálás lenni Nekik:)))
2015. június 3., szerda
Pozitív:))))))))-én meg csendben, halkan de nagyon boldog:)))
Hát ki bír így aludni az izgalomtól, hogy reggel tesztelés?
Amúgy este megint nem bírtam magammal és csináltam egy olcso netest, full nega.
Ma reggel viszont: clearblue már hamarabb mutatta a +-t mint a kontroll csíkot;)))))))), és kicsit időn túl, de a netesen is halványan ott a két csík! El sem merem hinni, pedig talán mostmár elhihetjük, készülőben van egy újabb Álom odabent!
Persze a tavalyi méhenkívülis dolog óta sokkal óvatosabban örülünk mindennek, és nyilván a holnapi hcg szint is mérvadó lesz, sőt, az az igazán mérvadó, na meg az UH, hogy jóhelyen alakulnak a dolgok, de az meg még odébb van. Ettől függetlenül ez most tökéletes, hiszen holnap életeben először úgy megyek a BMC-be, a 13. eredményhirdetésemre, hogy tudom, hogy lesz ott hcg:))))) - ez Istinél sem így volt, mert akkor nem teszteltünk előre.
Holnapra egy szép, erős hcgt kérnék a JóIstentől (Istinél ekkor 219 volt a bűvös szám, tudom, tilos hasonlítgatni, de hát ki tudja ezt megállni), hogy azzal is megerősítse minden rendben lesz!
A mai fotó:
Bárcsak igaz lenne, és újra valóra válna az Álom!!!!
Tegnap reggel még nem álltunk készen a teszteléshez, pedig rendeltem vagy 40db tesztet baromi olcsón netről. De mi van ha negatív? Nem akartunk elveszteni a reményt, nem mertünk tesztelni.
Este aztán megbeszéltük, hogy ma igenis tesztelünk lesz, ami lesz - persze mondanom sem kell, hogy nagyon bíztunk a két csíkban, mert este már menni alig tudtam úgy feszült a hasam...és ilyent utoljára Istinél éreztem.
És ma reggel, persze már 6kor kivetett minket az ágy, nekiestünk és teszteltünk. Na hogy nehogy egyszerű és egyértelmű legyen a történet, mert a mi esetünkben teszteknél sosem az a következő történt: kezdtem egy netes teszttel (10-es) negatív...nem akartunk hinni a szemünknek, annyira nem erre számítottunk! Férjem megelégelte és még szerencse, hogy vett a múltkor két Clearbluet (25-ös), mondta hogy csináljunk abból egyet, mert ő nem bízik ebben az olcsóban. Megcsináltuk, és ott volt a a hőn áhított + jel:))))))). Aztán csináltunk még két olcsóbbat, megint semmi...vagyis időn túl egy iszonyat halovány csík mindegyiken, de csak nagyon nagy jóindulattal....most akkor mi van?!? Tök idegesítő, még szerencse, hogy volt még egy clearblue - mert ezek után persze azt is megcsináltuk, azon megint egyértelmű + jel:)))). Most itt tartunk, holnap nyilván megint tesztelek, és imádkozok, hogy újra + legyen! Nem merem elhinni...de nem is szabad még, majd pénteken a vérvétel lesz a mérvadó, de azért csendben, halkan örülünk picit, bízom benne hogy Valaki(k) készül odabent, és újra átélhetjük a Csodát! Istenem, kérlek vigyázz Ránk, és add, hogy odabent tényleg a Kistesó fészkelődjön ügyesen, és minden rendben legyen!!!!
A fotók a tesztről:
2015. május 27., szerda
Két szépséges blasztobaby odabent:)
5 van:))))-és még kettőt figyelnek holnapig!
Tegnap azt mondja az embriológus úgy tűnt kevesebb lesz, de mára belehúztak...most hármat fagyasztanak, többit holnap meglátják! És jön kettő mindjárt ide a pocimba:) - nagyon örülök ennek a hírnek, hogy ilyen ügyes, erősek!
És Isti is jól van, jót aludt az éjjel, és a tegnapi vacsi már bent maradt, szóval csupa jóhír:).
Remélem jól befészkelik magukat, és jövő pénteken csodás hcg vár minket! Hajrá Kicsikéim, ügyesek legyetek odabent, imádkozom értetek!
2015. május 26., kedd
Egyenlőre jól vagyok - remélem ez marad is!
Én egyenlőre jól vagyok, remélem maradok is. Istinek tegnap eléggé ment a hasa, hőemelkedése volt. Ma evett pici főtt krumplit, reszelt almát,de még mindig átmegy rajta, de azért javul szerintem, meg a közérzete is sokkal jobb, egyenlőre csak egy bekaki volt. Annyira viccesek, tegnap a férjem pelusozta, erre hallom azt kiabálja a szomszéd szobából: hallod Mama, ez egy igazi fos:)))). Én maszkban rohangálok, és külön aludtam a kis hátsó szobában elszeparálva. Nagyon fontos, hogy ezt ne kapjam el, mert nem szabad bekapcsolni az ölősejtjeimnek, ha már iviggel és szteroiddal is azon küzdünk hogy ezt legyűrjük, akkor nem szabad hogy egy ilyen vírus belobbantsa. Szerintem ha holnapig nem jön ki semmi, akkor kijelenthetjük, hogy megúsztam, de addig nem szabad elkiabálni. Jó lenne ha a férjem sem kapná el, de eddig hálIsten jól van ő is.
Izgulok, hogy holnapra hány babóca lesz még, remélem legaláb 5-en ott lesznek, az szuper lenne, mert fagyaszthatnánk is.
Este elég letargikus voltam, hogy megéri-e ez, megéri-e, hogy kb elkülönítem magam a beteg gyerekemtől azért hogy hátha terhes leszek?! Mert ha igen, akkor persze meg, de ha megint a semmiért csináljuk ezt?! .... Na ilyeneken kattogtam, de mára jobb kedvem lett, és pozitív vagyok, bár komolyan szinte megint ott tartok, hogy elképzelni sem tudom, hogy ez sikerülhet...de azért reménykedek, és bízok a kis babykben odabent.
A tegnapi transzfert Szűcs doki csinálta. Ott ültem utána a rendelője előtt várva a zárót, és bevillant, amikor behívott és közölte, hogy gratulálunk, Ön terhes! Ó, milyen hihetetlenül csodás volt, fel sem tudtam fogni, mostmeg már két éves az én kisfiam:). Imádkozom, hogy jövő pénteken a vérvétel után ugyanezt az érzést újra átélhessük, és újra ugyanazzal a földöntúli boldogsággal jöhessünk majd ki a BMC-ből!
Nagyon köszi a sok drukkolást, és ránk gondolást Mindenkinek!
2015. május 25., hétfő
2 babó a pocimban:)
Ma reggelre beteg lett Isti. Elkapott valami hasmenős/hányós dolgot, azt is tudom kitől., már tegnap este hívott a barátnőm, hogy az ő lányai kidőltek, így ne sok jóra számítsak a szombati talink miatt. Éjjel kétszer kelt, hogy Mama, bekakiltam......aztán reggelre hőemelkedés. Úgy sajnálom! Ami a legrosszabb, hogy rettegek nehogy én is elkapjam, mert az most nekem mindent tönkre tenne.....így aztán nem merem ölelgetni puszilgatni az én kis betegemet, megszakad a szívem! Persze ma otthon van vele apa, ami nagyon jó, ő ápolgatja. Na ez az a helyzet, amikor az, hogy egyedül jöttem a beültetésre huszadrangú kérdés, kit érdekel?!
Megnéztem a piciket, 7 szép embriónk van, illetve még kettő kis lemaradásban fejlődget. Most visszakapok egy 9sejtest és egy 8sejtest, a két legszebbet. Szerdán jövök újra, akkor meglátjuk, remélem akkor jön még két pindurblasztobaby és fogunk tudni fagyasztani is. Jó lenne, meglátjuk! Most viszont megkapom mindjárt ezt a két kis szépséget, és a legfontosabb hogy ők jól érezzék magukat, beágyazódhassanak. Igyekszem pozitív lenni, akkor is ha amúgy most aggódom Isti miatt, illetve magam miatt is, hogy el ne kapjam ezt a nyavalyát....hajrá két kis babám, imádkozom Értetek!
2015. május 23., szombat
11 embrió, esetleg 12?
Most hívott Kanyó doktornő. 11 érett volt a 14 sejtből tegnap, azok mind meg is termékenyültek, és lett 11 embriónk:))). Mára még egy sejt megérett, azt is megtermékenyítik.
Hétfőn 9-re kell mennem, Rita vár majd, a többit vele egyeztetjük, de a terv a hétfő és a szerda, duplatranszfer.
Mostanában mindig több sejtet mondanak mint ami megtermékenyül valahogy....na nem baj, tökéletes ez a 11-12 is, pláne ha köztük van AZ embrió(k):)) Elégedett vagyok, eddig minden jól alakul...na persze ilyenkor jön az igazi izgalom a beültik után. Hajrá kisembriók, ügyesek legyetek, hétfőn ketten jöttök a pocimba!!!!! Nagyon köszönjük a sok drukkot, nagyon jól esik!
2015. május 22., péntek
14:))))))))))))))
14 sejtecske lett!!! Tök sok altatót kaptam, valahogy nagyon kómásan jöttem ki, de nagyon örültem amikor láttam a sok infuziós löttyöt az ágyam mellett, mert azt akkor adják ha sok a sejt.... A nővérke azt mondta, hogy 10-15 lett szerinte, végül jött Kanyó doktornő, és elmondta hogy 14 sejt van! Remélem holnapra mind szépen megtermékenyül, és ügyes kis embriók lesznek. Holnap hívnak reggel majd 9-10 között. Elvileg a terv most is a duplatranszfer, bízom benne, hogy így is lesz. Ha minden jól megy ebből a 14ből talán lesz majd fagyibaba is, ami megnyugtató, de remélem csak a harmadik gyerkőchöz kell majd! Nagyon örülök, úgy voltam vele, hogy 10 körülivel elégedett leszek, szóval ez szuper, és a 14 a szerencseszámom:). Szóval 14 sejt, a 13.lombiknál.....hajrá megtermékenyülés, imádkozom, hogy foganjon meg az újabb álombabánk!
2015. május 20., szerda
Egyedül
Már régóta akarom írni, tök rossz, de valahogy most folyton úgy jönnek ki a dolgok, hogy olyan mintha egyedül csinálnám ezt az egész lombikot. Régen emlékszem az ivignél végig ott ült mellettem a férjem, kb fogta a kezem, minden injekciót ő adott be, én kb azt sem tudtam miből mennyi van.... Ehhez képest persze változtak a dolgok már tavaly is, mert hát itt van Isti nekünk, egyértelmű, hogy nincs annyi idő csak rám, de azért elvittek az ivigre, értem jöttek Istivel....de most, én mentem egyedül kocsival, és jöttem haza, és még adtam le Istit is nagyszülőkhöz. Délután, este is egyedül vagyok itthon, nem is tudtam pihenni semmit szinte. És még a tüszőrepesztő beadásra sem ér haza a férjem, pedig azt tényleg utálom:((( Hihetetlen, de persze végülis mindent meg tudok oldani, sajnos van már rutinom benne, nem ijedek meg, csak azért rossz, rossz hogy nincs mellettem. Tudom hogy lelkileg támogat, és hogy most ilyen hülyén jöttek össze a dolgok a melóban és azért van ez, de ilyenkor az embernek annyira kell a támasz! Na a petesejtleszívásra legalább jön, mondjuk oda muszáj lesz:))). Aztán már most mondta, hogy a várható beülti napokon sem biztos hogy ott tud lenni..... Hát ez van:( - sajnos ez most így alakul, de nem csüggedek, lélekben velem van, és támogat tudom....és imádkozok hogy sikerüljön, mert ez a mai volt az utolsó finanszírozott ivigem, ha most sem jön össze...jaj, bele sem merek gondolni, hogy mennyire sokba kerülne egy következő kör! De arra már nem lehet szükség, most terhes leszek és kész, és kismamaként kapom legközelebb!!! Kérlek Istenem legyen így!
Ivig
11óra és csöpög!!!! Kedves és végre egész hozzáértő nővérke van, könnyen berakta a branült, elsőre betalált. Az iviget is rögtön levegőztetővel kötötte be, szóval eddig nagyon kellemes csalódás a mai nap:). Most pedig remélem elkezd hatni ez a drága szer, lenyomja az Nk sejteket, és tuti terepet készít elő a kistesónak!
Na elkiabáltam, indul a bénázás...megint túlfolyt, megint lerobogott 10perc alatt az első és a másodikkal sem állunk jobban...jaj, ha Fülöp doki ezt látná! Mindegy, nem érdekel, csak hasson ugyanúgy! Most kicserélték a szereléket, a harmadik palack talán jobb lesz....
És az utolsó folyik! A harmadik palack óta jól megy minden, működött az új szerelék. De hogy ezt elsőre miért nem lehetett? Na mindegy, mindjárt túl is vagyok rajta. Remélem a következő iviget pár hét múlva már kismamaként kapom!!!!
2015. május 19., kedd
Leszívás pénteken
Mai uh:
Nyálkahártya 12B, bal oldalt 3x18,3x17, 3x15, jobb oldalt 3x17, 4x15.... Tüdzőrepi holnap este 22 órakor, pénteken leszívás. Ma még 1pregoveris és holnap reggel is, és 1-1 gonapeptyl.
Még van kiváltva egy egész doboz gonal-fem....egy 900-as! Erre azt mondta már nem nyitjuk meg, elég lesz ennyi hormon. Remélem igaza lesz! Kicsit szokás szerint aggódom....ha terhes leszek azt mondta Zeke doki vigyem be és najd eladja a bontatlan dobozom:)-remélem így lesz!
Persze már visszanéztem a korábbi stimukat, hogy ilyenkor mennyi volt és mekkora tüszők, de hát nehéz következtetni....bízok Zekében, mást úgyse tehetek, és a stimuhkhoz szerintem tényleg ért. Remélem pénteken sok szép sejtem lesz, de ami a legfontosabb, hogy a kistesó is köztük legyen!!!!
A beülti tervezet: duplatranszfer, hétfőn Szűcs doki, szerdán Zeke doki, ha minden jól megy....
Holnap reggel 8-ra pedig megyek az IVIGre! Azon nem kell aggódni, hogy megkapom-e, ez rendben szokott lenni, bár most ekörül is volt egy félórás izgalom, de most is beszéltem velük és várnak. De lelkileg készülni kell, mert az tuti, hogy felemelőbb volt a szülőszobán kapni Fülöp dokinál, miközben születtek a pindurok, mint a Soten, ahol eddig mindig valami szörnyű problémás esetben lévővel kerültem egyszobába. Na nem akarok panaszkodni, de fel kell vértezni magam, és kész! És remélem a beadás is kicsit jobban fog menni, nem 10perc/palack...... Hajrá IVIG!
2015. május 15., péntek
1.UH
Itt várok az rlső UHmra. Eddig szuperül bírtam a hormonokat, és a szteroidot is, amit ugye a mensi 1.napja óta szedek végül, 5mg Prednisolone. De ma brutál hányingerem van....remélem jobb lesz, és ez csak átmeneti, de most nagyon kutyául vagyok. Jó lenne ma időben bejutni, de talán nincsenek annyian mint hétfőn voltak.
Kíváncsi vagyok hogy milyen érzéseket hoz ki belőlem a jövő hét, ha már leszívás lesz, mert most valahogy olyan más, azt gondolom nagyon megkeményitettem magam, hogy ne legyen elviselhetetlen egy újabb kudarc, vagy nem tudom mi lehet emögött, magam sem értem igazán, csak annyit érzek, hogy próbálom magam valamilyen szinten távoltartani a dologtól, és semennyire sem azon ábrándozni, hogy mi lenne ha sikerülne. Tudom, hogy a beültetés után ez már nem fog menni, amúgy arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez a jó, de most ez jön valahogy...
Sokat vártam ma is....de minden szép és jó, szuper sok petécske van készülőben! Vagy 10-10 mindkét oldalon:)
A hormonok:
250 gonal-f
1pergoveris
1/2 gonapeptyl
1clexane
Ennyit még sosem adott Zeke! Remélem megteszik a hatásukat, és itt lesz az a kistesó hamarosan...
2015. május 12., kedd
Hormonok 1.
Tegnap megjártam Zeke dokit. Ennyit komolyan mondom rég kellett várnom, ezren voltak, a szokásos hétfői őrületnél is sokkal többen....
Csinált ultrahangot, mindent jónak látott, nyálkahártya 6B, mindkét oldalon tüszők kb 10-12, ami azt mondta jó kis indulás lesz.
A napi adagom:
200 gonal-f
1 pergoveris
1 clexane
1/2 gonapeptyl
Amit eddig sosem mondtak, most igen, hogy a gonal legyen reggel a pergoveris meg este az egyenletesebb felszívódás érdekében. A patikában 130 ezret fizettem, és a pregnylt és crinonet ki sem váltottam.
Ivig ügyben beszéltem Bánhidy proffal, mondta hogy vár szeretettel, de részleteket úgyis az asszisztenssel kell egyeztetnem majd.
Kicsit aggódom hogy hogy jönnek ki majd a dolgok a pünkösdös hosszú hétvége miatt...remélem nem fog pont bezvarani majd! Első uh pénteken lesz.
2015. május 10., vasárnap
Megjött!-holnap irány BMC
Tegnap délután egy nagyon húzós nap után, megjött!!! Szóval holnap irány Zeke, és startolnak a hormonok:)
2015. május 6., szerda
Várakozunk
Köszi az érdeklődést, valóban kicsit eltűntem, de mostanában programdömping van a jóidő miatt...értem ezalatt a játszózást, Dunába kavicsdobálást, biciklizést, és társait:))), egyszóval alig marad kis szabadidőm, csak amikor Isti alszik, akkor meg igyekszem utolérni magam az itthoni dolgokkal. Remekül telnek a napjaink, Isti úgy élvezi a sok programot, nagyon sokat beszél, és nagyon édeseket mond!
Szúrom a gonapeptylt már ma 8.napja, és várom hogy megjöjjön. Rajtam van a szokásos izgulás, hogy mikor jön meg, ne holnap este jöjjön, mert Zeke nincs pénteken, szóval vagy ma, vagy inkább akkor szombat/vasárnap legyen! Valahogy amíg meg nem jön nincs ugye sok dolog, ezt az egy szurit már észre sem veszem szinte, de aztán felpörögnek majd a dolgok. Voltam múlt csütin hcgn amúgy, na persze nem vagyok terhes, de őszintén nem is vártam mást. Mondjuk jó lett volna egy csoda, hiszen amúgy minden időzítés tökéletes volt hozzá...nem értem nekünk ez miért nem mehet csak úgy mint az átlag embereknek?!
Az iviget is szerveznem kell, amint megjön, szóval tényleg lesz dolog, akkor tuti gyakrabban írok majd:). Ez az utolsó támogatott ivigem, jó lenne ha ez meghozná a kistesót, mert ha nem akkor utána már ezt is fizethetjük, ami plusz 300ezer lenne az amúgy is borsos lombik mellé...amúgy kellett hosszabbítást kérvényeznem az oeptől, mert lejárt a határozatom, de ezt simán megadták.
Szóval most amint megjön, indul az izgalom....kérdés mikor?!?!
2015. április 21., kedd
Tegnap Zeke dokinál jártunk, és STARTOLUNK
Tegnap voltunk este Zeke dokinál. Nagyon örülök most, mert tegnap voltam a 15. napon, és ennek megfelelően az ultrahangon az látszott, hogy pont megtörtént a peteérés!!!! Ez szinte hihetetlen a múltkori 6 hetes ciklusom után, most ennyire tökéletes lenne minden?! Amúgy éreztem is tegnap kicsit a bal petefészkem, de nem akartam elhinni, hogy peteérést jelezhet már.... Érdekes, csak úgy megjegyzem, hogy a theta healingen a nő, akinél voltam azt mondta, hogy ő úgy látja, hogy a jobb petefészkem nem működik jól, a bal viszont tökéletes....akkor ennek semmi, de semmi jelentőséget nem tulajdonítottam, de ezek után, hogy most a bal van soron, és pont 14. napon peteérés van...hát érdekes! Csinált amúgy rákszűrést, meg kenetmintát is vett. Na és a lényeg, egyeztettük az eredményeket, meg persze a lombikot.
A kicsit magas FSH-mra azt mondta nem gond, különösen, hogy most a második ciklus elején már 11-re lejebb is ment, és hogy ezt valószínű csak a stimu dobta meg, de még így is jó, a többi meg minden rendben van. Nézte az AMH-t is, ami most 4!!!! lett. Mondtam neki, hogy ez szinte hihetetlen, mivel Isti előtt ez ilyen 1,2 körül volt. Amúgy olvastam is, hogy ez terhesség után már nem ad teljesen hiteles képet, szóval nem is értem miért erőltetik ezt a vizsgálatot, de mindegy is. Szóval nálam minden pipa.
Spermaképből is csináltattunk most frisset. Na ez az amivel nem vagyunk teljesen elégedettek, mivel ez nem rossz, lombikhoz meg teljesen hibátlan, de azért ugyebár nem egészen jó, hogy romlott sokat az elmúlt pár évben. Jelenleg 14 millió a spermium koncentráció (ez ugye 15 felett jó, de régebben nálunk 20 felett volt). Ami rossz, hogy nem mozgó 48%...ez sem vészes, mert ha 40% felett van a mozgók száma, akkor még jó a lelet, de azért mégiscsak idegesítő. Szóval most a férjemnek is kell szednie egy jópár vitamint: szelén, E, omega3, D, C, ....illetve lehet hogy megrendelünk neki egy komplex vitamint, ami 1-2 hónap alatt felturbózza tökéletesre a dolgokat. Szerintem rendben lesz ez, most amúgy is óriás tisztító kúrában van már pár hete, meg sportol csomót, egészségesen eszik, szóval bízom ezekben, de azért ezzel is kell foglalkozni kicsit.
Megbeszéltük, hogy long prtokoll lesz, a jól bevált módon, amiből Istike is lett nekünk! Kaparást megbeszéljük, hogy ha megjött, hogy csinálunk-e, persze ő azt mondja, hogy szerinte nem kellene. Na ezt még megrágom magamban kicsit én is.
És a lényeg, hogy INDULUNK ebből a ciklusból, azaz 1 hét múlva adom be az első gonapeptylt! Fizikailag most úgy érzem felkészültem, tök jól tartom a szénhidrát diétát, sportolok sokat, szedem a vitaminokat, nyomom a napi 4 inofolicot, és szedem a sorstársunk által javasolt Zyflamedet is. A hajhullásom is kezd helyrejönni, szóval ez is azt jelzi alakulok. Ó remélem sikerülni fog most, és megéri megint belevágni, megint magamba döfni azt a sok-sok injekciót, megint kék-lila hassal indítani ezek miatt a nyarat, megint leállni a sporttal, és emiatt hízni pár kgt, megint tönkretenni a hajamat, megint elkölteni rengeteg pénzt a patikában, megint végigizgulni a napokat............de mind ez nem számít, mindezek csak külsőségek, és semmit de semmit nem jelentenek ahhoz képest, hogy mekkora csoda lesz, ha sikerül, és újra kismama lehetek! Úgy szeretném, hogy így legyen, annyira de annyira nagyon!
Amúgy sokat gondolkoztam, és eldöntöttem, beszedem a szteroidot. Most valahogy mindenhonnan ezt hallom, Fülöp doki is ezt mondta végülis, szóval ez lesz és kész. Hátha ez hiányzott. Fülöp doki álláspontja egész pontosan, ahogy egy másik betegétől tudom: magas NK-ra smoflipid/intralipid kell, de ha ez 20 feletti, akkor szteroid is. IVIG a partner elleni reaktivitás miatt szükséges. Esetemben ez úgy fog kinézni, hogy intralipidem még 3 hónapon belül volt, tehát ha minden igaz, az hat, szteroidot be fogom szedni ciklus 1. napjától a leszívásig, akkor megemelem, és a transzfernél leállok vele, ahogy Fülöp doki ajánlja, és lesz 0. ivigem, az utolsó, OEP támogatott ivigemet is beadatjuk. Így azt gondolom, hogy immun probléma nem lehet, még ott a Zyflamend is, szóval tényleg körül leszek bástyázva...(egyszer régen Fülöp doki azt mondta, hogy ha 3 olyan IVFből sem leszek terhes, ahol minden kezelve van rendben amúgy, akkor kezdjek el izgulni - ha így nézem, ez lesz most a 3., igaz ebből egyszer terhes voltam, csak méhen kívül).
Viccesek vagyunk, kicsit már csak röhögünk magunkon a férjemmel, de mégis megint bennünk van az, hogy mi van ha esetleg spontán most sikerült ebben a hónapban, és arra rászúrjuk a gonapeptylt. Ez komolyan mondom mindig benne van az emberben egy ilyen lombik indulással, nem? Legalábbis nálunk ez valahogy mindig téma, és a vicces, hogy ezt most nem is én, hanem a férjem nyomja inkább....szóval abban egyeztünk ki, hogy jövő csütin nézetek egy hcgt, addig nem megy oly sok gonapeptyl, hátha csoda történik!!!! Szerintetek?! Bolondok vagyunk, ez nem vitás, de ez van, ilyen ez a reménykedés....
Közben felkelt Isti délutáni alvásból, és közölte, hogy Mama, ezt hagyd abba, ne csináld (mármint a gépelést a számítógépen) és gyere gyummázni)))), szóval abbahagyom. Annyira édes amúgy mostanság, igazi nagyfiú, rengeteget beszél, és nagyon vicceseket mond. De ami a legeslegjobb, hogy csomószor csak úgy odaszalad hozzám, szorosan átölel, ad egy puszit, és közli, hogy Szeretlek Mami! és a Mamit Ő találta ki, becézve a Mamát....hát elolvadok, de tényleg, ezt a szeretetet, ezt az őszinte rajongást, leírhatatlan jó érzés, hogy én vagyok az a szerencsés, aki ebből a legtöbbet kaphatja jelenleg!
A kicsit magas FSH-mra azt mondta nem gond, különösen, hogy most a második ciklus elején már 11-re lejebb is ment, és hogy ezt valószínű csak a stimu dobta meg, de még így is jó, a többi meg minden rendben van. Nézte az AMH-t is, ami most 4!!!! lett. Mondtam neki, hogy ez szinte hihetetlen, mivel Isti előtt ez ilyen 1,2 körül volt. Amúgy olvastam is, hogy ez terhesség után már nem ad teljesen hiteles képet, szóval nem is értem miért erőltetik ezt a vizsgálatot, de mindegy is. Szóval nálam minden pipa.
Spermaképből is csináltattunk most frisset. Na ez az amivel nem vagyunk teljesen elégedettek, mivel ez nem rossz, lombikhoz meg teljesen hibátlan, de azért ugyebár nem egészen jó, hogy romlott sokat az elmúlt pár évben. Jelenleg 14 millió a spermium koncentráció (ez ugye 15 felett jó, de régebben nálunk 20 felett volt). Ami rossz, hogy nem mozgó 48%...ez sem vészes, mert ha 40% felett van a mozgók száma, akkor még jó a lelet, de azért mégiscsak idegesítő. Szóval most a férjemnek is kell szednie egy jópár vitamint: szelén, E, omega3, D, C, ....illetve lehet hogy megrendelünk neki egy komplex vitamint, ami 1-2 hónap alatt felturbózza tökéletesre a dolgokat. Szerintem rendben lesz ez, most amúgy is óriás tisztító kúrában van már pár hete, meg sportol csomót, egészségesen eszik, szóval bízom ezekben, de azért ezzel is kell foglalkozni kicsit.
Megbeszéltük, hogy long prtokoll lesz, a jól bevált módon, amiből Istike is lett nekünk! Kaparást megbeszéljük, hogy ha megjött, hogy csinálunk-e, persze ő azt mondja, hogy szerinte nem kellene. Na ezt még megrágom magamban kicsit én is.
És a lényeg, hogy INDULUNK ebből a ciklusból, azaz 1 hét múlva adom be az első gonapeptylt! Fizikailag most úgy érzem felkészültem, tök jól tartom a szénhidrát diétát, sportolok sokat, szedem a vitaminokat, nyomom a napi 4 inofolicot, és szedem a sorstársunk által javasolt Zyflamedet is. A hajhullásom is kezd helyrejönni, szóval ez is azt jelzi alakulok. Ó remélem sikerülni fog most, és megéri megint belevágni, megint magamba döfni azt a sok-sok injekciót, megint kék-lila hassal indítani ezek miatt a nyarat, megint leállni a sporttal, és emiatt hízni pár kgt, megint tönkretenni a hajamat, megint elkölteni rengeteg pénzt a patikában, megint végigizgulni a napokat............de mind ez nem számít, mindezek csak külsőségek, és semmit de semmit nem jelentenek ahhoz képest, hogy mekkora csoda lesz, ha sikerül, és újra kismama lehetek! Úgy szeretném, hogy így legyen, annyira de annyira nagyon!
Amúgy sokat gondolkoztam, és eldöntöttem, beszedem a szteroidot. Most valahogy mindenhonnan ezt hallom, Fülöp doki is ezt mondta végülis, szóval ez lesz és kész. Hátha ez hiányzott. Fülöp doki álláspontja egész pontosan, ahogy egy másik betegétől tudom: magas NK-ra smoflipid/intralipid kell, de ha ez 20 feletti, akkor szteroid is. IVIG a partner elleni reaktivitás miatt szükséges. Esetemben ez úgy fog kinézni, hogy intralipidem még 3 hónapon belül volt, tehát ha minden igaz, az hat, szteroidot be fogom szedni ciklus 1. napjától a leszívásig, akkor megemelem, és a transzfernél leállok vele, ahogy Fülöp doki ajánlja, és lesz 0. ivigem, az utolsó, OEP támogatott ivigemet is beadatjuk. Így azt gondolom, hogy immun probléma nem lehet, még ott a Zyflamend is, szóval tényleg körül leszek bástyázva...(egyszer régen Fülöp doki azt mondta, hogy ha 3 olyan IVFből sem leszek terhes, ahol minden kezelve van rendben amúgy, akkor kezdjek el izgulni - ha így nézem, ez lesz most a 3., igaz ebből egyszer terhes voltam, csak méhen kívül).
Viccesek vagyunk, kicsit már csak röhögünk magunkon a férjemmel, de mégis megint bennünk van az, hogy mi van ha esetleg spontán most sikerült ebben a hónapban, és arra rászúrjuk a gonapeptylt. Ez komolyan mondom mindig benne van az emberben egy ilyen lombik indulással, nem? Legalábbis nálunk ez valahogy mindig téma, és a vicces, hogy ezt most nem is én, hanem a férjem nyomja inkább....szóval abban egyeztünk ki, hogy jövő csütin nézetek egy hcgt, addig nem megy oly sok gonapeptyl, hátha csoda történik!!!! Szerintetek?! Bolondok vagyunk, ez nem vitás, de ez van, ilyen ez a reménykedés....
Közben felkelt Isti délutáni alvásból, és közölte, hogy Mama, ezt hagyd abba, ne csináld (mármint a gépelést a számítógépen) és gyere gyummázni)))), szóval abbahagyom. Annyira édes amúgy mostanság, igazi nagyfiú, rengeteget beszél, és nagyon vicceseket mond. De ami a legeslegjobb, hogy csomószor csak úgy odaszalad hozzám, szorosan átölel, ad egy puszit, és közli, hogy Szeretlek Mami! és a Mamit Ő találta ki, becézve a Mamát....hát elolvadok, de tényleg, ezt a szeretetet, ezt az őszinte rajongást, leírhatatlan jó érzés, hogy én vagyok az a szerencsés, aki ebből a legtöbbet kaphatja jelenleg!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)